Kipróbáltuk: Canon EOS 4000D – teszt

Bevezetés, különbségek

A Canon pár évvel ezelőtt kettéválasztotta az alsó-középkategóriás modelljeit, amikor egyidőben megjelentette az EOS 750D és EOS 760D gépeket. Idén év elején hasonlót tett a belépőszintű DSLR-ek szériájával, hiszen az EOS 1300D utódjának választott EOS 2000D mellett egy másik, kicsit egyszerűbb kivitelű gépet is bemutatott Canon EOS 4000D néven.

A Canon kínálatában tehát jelenleg több belépőszintű modell is elérhető, ezek közül pedig a legalacsonyabb áron az EOS 4000D ül a szakkereskedések és elektronikai áruházak polcain.

De hogyan is végezte el a Canon a belépőszint kettéválasztását? A megoldás nagyon egyszerű: fogta az EOS 1300D-t, egy hasonló képességű, de néhány ponton egyszerűsített gépet készített, ez lett az EOS 4000D, illetve egy EOS 1300D-ből továbbfejlesztett modellt is létrehozott, nagyobb felbontású szenzorral, ez lett az EOS 2000D. Utóbbi tesztjét már közöltük korábban, most jöjjön a még olcsóbb, még inkább elérhető, már-már a 100 ezres kategória alá becsúszó EOS 4000D bemutatója.

1 of 2

Ha az volna a feladatom, hogy állítsak össze egy DSLR gépet, amely 100e Ft körüli összegért kerül ki a piacra, nyilván minden földi jót belepakolnék, mert nem rajtam múlik egy gyártó és egy termék sikere. A gyártó viszont nem teheti meg, hogy ugyanazzal a képességgel, csak eltérő felbontással kínáljon két különböző modellt, hiszen kevesen választanák csak azért a drágább gépet, mert az nagyobb felbontású.

Az EOS 2000D és EOS 4000D kapcsán nem lehetett egyszerű dolguk a fejlesztőknek, hiszen úgy kellett két modellt piacra juttatni, hogy azok között lehetőleg látványos különbség legyen. Ráadásul úgy, hogy az előd EOS 1300D is már visszafogott jellemzőkkel bírt és azokat nagyon felfelé fejleszteni nem lehetett, mert beleütköztek volna az EOS 750D, EOS 800D vonal képességeibe.

Nagy eséllyel ezért maradt a régi fókuszrendszer az EOS 2000D-ben és kapott csupán egy nagyobb felbontású szenzort és ezért maradt az EOS 4000D hozzávetőlegesen az EOS 1300D szintjén. Bár igazság szerint annál kissé lejjebb került.

A bejelentéskor természetes, hogy nem azt hangsúlyozza egy gyártó, hogy mit nem tud az új modellje, hanem azt, hogy mit tud és milyen jó is lesz annak, aki ilyen gépet választ. Ezen okból kevés eltérésre derült fény, de ezért vagyunk mi, hiszen a mi feladatunk az, hogy kipróbáljuk a gépet és bemutassuk, mi jó benne és mi kevésbé. Így hát tesztünk most főképp az EOS 2000D-vel való különbségről szól. Jóllehet, teljes nagy tesztet készítettünk, a cikk alapjaiban sok helyen megegyezik majd az EOS 2000D-vel (ahol a két gép is egyezik), de igyekszünk rávilágítani az eltérésekre is.

Kezdjük rögtön azzal, hogy mire számíthatunk az alsó-belépőszintű EOS 4000D-től, majd utána megnézzük, milyen különbségek vannak az egyes belépőszintű Canon EOS gépek között, amelyet most táblázatos formában mutatunk meg.

A Canon EOS 4000D főbb jellemzői:

• 18 megapixeles effektív felbontású APS-C CMOS szenzor
• DiG!C 4+ feldolgozórendszer
• ISO 100-6400 érzékenység 1 Fé lépésenként, kiterjeszthető ISO12800-ra
• 9 pontos AF rendszer, középső f/5,6-tól keresztszenzoros, 0 Fé érzékenységű
• 3 kép/mp sorozat sebesség
• max. 1/4000 mp záridő
• automatikus témamód választás
• program automatika, rekesz- és zársebesség előválasztás, valamint teljes manuális üzemmódok
• Full HD MPEG-4 AVC/H.264 videofelvétel (1080/30p)
• pentatükrös kereső, 0,8×-es nagyítással, és 95%-os lefedettséggel
• 2,7″-os, 3:2 oldalarányú LCD monitor, 230 ezer képpont felbontással (kis betekintési szög)
• kézzel felnyitható beépített vaku
• vakupapucs rendszervakuk számára
• SD/SDHC/SDXC memóriakártya foglalat
• lítium-ion akkumulátor (LP-E10)
• beépített Wi-Fi vezérlő, képáttöltés vezeték nélkül, illetve távvezérlés okos eszközről
• USB2.0 és micro HDMI kimenetek
• magyar menünyelv

A részletes műszaki paramétereket természetesen továbbra is a fényképezőgép aktualizált adatlapja tartalmazza, amelyet érdemes a cikk tovább olvasása előtt áttanulmányozni.

Mint látható, elég rendesen megnyirbálták az EOS 4000D képességeit, mindez azonban annak a rétegnek, akiknek ezt a gépet célozták, nem feltétlenül kell, hogy fájó legyen. Legalábbis kezdetben. A fényképezőgépet csak az exponáló gombbal használók azért így is foghatják a fejüket, ha nem oda fókuszál a gép, ahova ők gondolták – és mivel nincs érintésérzékeny LCD, hogy az élőképen rábökjenek, így az okostelefonnal való fotózás számukra mindig is egyszerűbb lesz. A DSLR-rel való fotózás nem divat, egy ilyen gépet meg kell tanulni használni! Erre viszont a belépőszintű gépek elviekben tökéletesen elegendőek (aztán ha már valaki kezd kikupálódni, szép lassan rájön, hogy miért lenne jó az MLU, miért jobb a Dual Pixel CMOS AF, miért kellemesebb egy 1/3 Fé-enként állítható érzékenységű gép, urambocsá’ a reciprokszabálytól való +/- eltérés beállítása, vagy éppen a nagyobb szenzor… ). De ez más iparágoknál is így van: a belépőszintű modell csak kezdetben elég, ritka, hogy onnan nem lép tovább az ember.

De azért az sem mellékes, hogy az így létrehozott fényképezőgép mennyire lesz tartós. A zárszerkezetre nem adott meg tesztadatot a gyártó, de valószínűleg az átlagos 50 ezres exponálást bírni fogja.
Az üzemmód tárcsával összekombinált ki/bekapcsolást értelmezhetjük úgy is, hogy a felhasználónak mindig rá kell néznie az üzemmódtárcsára, így nem fordulhat elő, hogy véletlenül manuális módban marad a gép és emiatt lesz rossz a megismételhetetlen pillanat elkapása. Viszont a másik oldalon az is ott van, hogy így sokkal komolyabb igénybevétele lesz az üzemmódtárcsának, mint ha csak az üzemmódok ritka váltogatására használná valaki. A gép gyenge pontja tehát pont az üzemmódtárcsa lehet, amivel a bekapcsolás végezhető.