Felépítés
Ergonómia, kezelés
A főbb különbségeket az előző oldalon már összefoglaltuk, így a továbbiakban már az EOS 2000D-ben bemutatottakkal már igen nagy hasonlóság lesz. Ahol nem, ott azt természetesen jelezzük.
A négy számjegyű (sőt még a három számjegyű) EOS xxxxD (és EOS xxxD) fényképezőgépek kis méretükből adódóan nem elsősorban a kényelmes fogásról szólnak, bár tény, hogy a gumi bevonatos markolatot igyekeztek jó formájúra kialakítani. A váz azonban alacsony és nem is túl széles, így a markolat egyrészt vékonyka, másrészt nagyobb tenyérrel megáldottaknak már nem fér rá a kisujjuk. Nincs favágó típusú tenyerem, így az én kisujjam még éppen elfért a markolaton, bár néha úgy éreztem, hogy már kényelmesebb, ha inkább a váz alá hajtom.
Kis méretű és kis tömegű objektívvel jó fogás vehető a gépen, ha azonban egy nagy fényerejű, nehéz, hosszabb objektívet tekernénk fel (amelynek a forgatónyomatéka is jóval nagyobb), akkor már kényelmetlenül érezhetjük a gép fogását.
Az exponáló gomb környékén kialakított mélyedés igen kényelmes helyet nyújt mutatóujjunknak. A hüvelykujjunk megtámasztását továbbra is a hátlapon elhelyezett kisebb kidudorodás segíti, ide azonban az EOS 2000D-vel szemben nem került bőr hatású gumibevonat.
Kezelőszervekből nincs túlzottan sok a vázon, de azok funkciója jól elrendezett. Ugyan külön érzékenység gomb nem került a gépre, de a négy irányú navigáló gombok felfelé irányával pontosan ezt állíthatjuk. A többi irányra a sorozat/önkioldó, az AF mód és a fehéregyensúly kerültek. A paraméterek értékének kiválasztását az exponáló gomb mögötti vezérlőtárcsa segíti, hátul már nincs második vezérlőtárcsa, amely egyébként az EOS xxxD gépekre sem jellemző. Ez egyben azt is jelenti, hogy az expozíció kompenzáció értékének beállításához egy gombot (Av +/) és az elülső tárcsát kell használnunk.
A Set gombra további egy funkció rendelhető a C.Fn menüben, bár nem sok lehetőség közül választhatunk:
- képminőség
- vaku teljesítmény kompenzáció
- LCD ki/bekapcsolás
- mélységélesség előnézet
Ezek közül az LCD ki/bekapcsolásnak kvázi semmi értelme nincs, hiszen a felette kettővel található Disp gomb pontosan erre szolgál.
A további paraméterek beállítására, mint automatikus megvilágítás optimalizálás, képstílus, fénymérés, valamint a felbontás, illetve képminőség (illetve RAW formátum) az LCD-re Q gombbal varázsolható helyi menü kínál lehetőséget. Itt állítható még egyébként az érzékenység, rekesz, zársebesség, expozíció korrekció, vaku korrekció, fehéregyensúly, sorozat/önkioldó mód és az AF mód is.
Mivel a kijelző nem érintésérzékeny, így a paraméterek kiválasztására csak a négy irányú navigáló gombok használhatók.
Ezen felül saját menüt is összeválogathatunk a gép funkcióiból, ezt egy külön oldalon tehetjük meg, ahová maximum hat funkció rögzíthető (de az a gép bármely funkciója lehet, akár az egyedi beállítások menü egyik pontja is.)
Kezelés szempontjából nem mellékes, hogy a gép beépített Wi-Fi vezérlőt is tartalmaz, így okostelefonra másolhatunk képeket, de akár arról vezérelhetjük is a masinát. Bluetooth sajnos nem került a gépbe, így arra nincs lehetőség, hogy alvó módból felébresszük azt. Mivel külön Wi-Fi gomb sincs, így a távvezérlési módba csak a beállítás menü Wi-Fi funkció menüpontjának kiválasztása után léphetünk.
A Wi-Fi-s távvezérlésnél is van megkötésünk, hiszen a magasabb kategóriás EOS-okkal szemben itt a távvezérlés ideje alatt nem érhető el a menü (a Q menü sem), így nem módosíthatók az egyéb paraméterek.
A Canon Camera Connect alkalmazás egyébként lehetőséget kínál a fényképezőgép főbb paramétereinek módosítására is, így beállítható az érzékenység, rekesz, zársebesség, expozíció kompenzáció, a fehéregyensúly, LiveView fókusz mód, sorozat/önkioldó értékei.
Arra is van lehetőség, hogy az okos eszköz kijelzőjén megjelenő élőképbe belenagyítsunk, illetve kézileg (a kijelzőre koppintva) módosítsunk az élességen előre vagy hátra. Ez már csak azért sem mellékes, mert így legalább könnyen ellenőrizhető az élesség, szemben a gép saját LCD-jével, amely sajnos kis felbontása miatt erre kvázi alkalmatlan.
Bár kisméretű gépről van szó, ha a fényképezőgép aljára nagy méretű állványtalpat (Manfrotto 410PL) csavarozunk, szűken még akkor is cserélhető marad az akkumulátor és a memóriakártya is (bár az említett talp esetében ténylegesen néhány tized mm-en múlik a dolog).
Képérzékelő
Ahogyan azt a bevezetőben már írtuk, az EOS 4000D-be az EOS 1300D-ével megegyező felbontású, 18 Mpixeles szenzor került. Ez az egyik legnagyobb eltérés a két gép között, bár igazság szerint, amire nem elég a 18 Mpixel, arra a 24 sem feltétlenül. Egy 18 Mpixeles képből ugyanis akár 44×29 cm-es nyomat is készíthető 300 dpi-vel. Ha nem kiállításra, illetve könyvbe szánjuk, akkor a 300 dpi is feleslegesen sok, azaz 150 dpi nyomatfelbontás is választható, amellyel dupla akkora, 88×58 cm-es nyomat hozható létre. Kinek ne lenne ez elég? (a 24 Mpixelből egyébként 300 dpi-vel 51×34 cm, illetve 150 dpi-vel 102×68 cm nyomatméretek jönnek ki).
A legnagyobb felbontás itt 5184×3456 pixel.
Fájlformátumok közül JPEG és RAW is rendelkezésre áll, de csak a JPEG formátumból választhatunk 18 Mpixelnél kisebb felbontásút (azaz nincs kisebb felbontású mRAW és sRAW, mint a magasabb kategóriás 80D-nél). Lehetőség van a RAW és JPEG egyidejű használatára is, de itt is van korlátozás: csak a legnagyobb felbontású Fine JPEG-et kérhetjük a RAW mellé (a közép- és felsőkategóriás vázaknál a RAW+JPEG-nél bármilyen felbontású és tömörítésű JPEG választható).
A natív érzékenység ISO100, felfelé haladva a lépésköz 1 Fé egészen ISO6400-ig, de az egyedi beállítások közt található (C.Fn) érzékenység kiterjesztést engedélyezve ISO12800 is elérhetővé válik.
Az automatikus érzékenység beállításakor megadhatjuk a maximális érzékenységet (max. ISO 6400), de a szükséges legkisebb zársebességet, illetve a reciprok szabálytól való eltérést már nem adhatjuk meg, az a magasabb kategóriás gépek kiváltsága marad (mint pl. az EOS 80D).
Szenzor tisztítás
Az EOS 4000D is megkapta a már rég óta ismert szenzortiszítést. Ez a modell is az ultrahang frekvencián dolgozó automatikus tisztító rendszert használja, amely minden be-, és kikapcsoláskor működésbe lép (de bármikor aktiválható a menüből is), illetve kapunk egy szoftveres tisztítási lehetőséget is.
A hardveres eltávolítás fizikailag rázza le a porszemeket a féligáteresztő szűrőről (amely egyébként antisztatikus bevonatot is kapott) egy-egy piezokristállyal rezonanciába hozva azt.
Szoftveres tisztításunk, csak az utólagos képfeldolgozásnál a Canon „házi” szoftverét használva. Előzőleg egy menüparanccsal fel kell térképeztetnünk a szenzorra tapadt porszemeket, melyeket később önállóan eltávolít a gyártó szoftvere.
Objektív
Változatlanul az EOS rendszerben elterjedt EF és EF-S bajonettetes objektíveket használhatjuk az EOS 4000D-n.
Sokak számára bizonyára feltűnt a termékfotón, hogy a bajonett itt fekete és nem fém színű. Nos, ennek oka, hogy a bajonett valóban nem fém, az EOS 4000D-nél (a digitális EOS-ok közül elsőként) itt műanyag bajonettet alkalmaztak, ezzel is lehet pár grammnyi tömeget spórolni. Ennek azonban komolyabb jelentősége nincs, kár volna azon rugózni, hogy a fém vázra felfogatott fém bajonett mennyivel stabilabban tartaná a 400mm f/2,8 teleobjektívet, méghozzá két okból: egyrészt nincs fémváz sem, másrészt igen kicsi az esélye annak, hogy aki EOS 4000D-t vásárol, az valaha olyan nehéz és méretes objektívet tekerjen fel rá, ahol a műanyag bajonett nem elég masszív az objektív megtartásához, hiszen ezek az objektívek már a fél milliós nagyságrend környékén vannak árban.
Fanyalgóknak viszont remek táptalaj lehet a műanyag bajonett, biztos vagyok benne, hogy az internet sötét bugyrai tele vannak a műanyag bajonett hátrányait kidomborító, nagyon sok negatív tapasztalattal rendelkező hozzászólókkal 😉 (valójában azonban inkább csak buta előítéletről van szó!).
A gépet kitben az olcsó, optikai stabilizátor nélküli EF-S 18-55mm f/3,5-5,6 III objektívvel vásárolhatjuk meg kedvezményesen (a fenti termékfotókon nem ez az objektív szerepel!).
Az APS-C szenzor itt 1,61×-es képkivágás faktort jelent minden felhelyezett objektív esetén, ami a 18-55mm-es kitoptikánál egy kisfilmes ~29-88 mm-es objektívének megfelelő látószöget ad.
LCD
Az olcsóbb gépért komoly kompromisszumot kell kötnünk a hátsó kijelző terén. No nem a mérete miatt, hiszen az EOS 2000D és EOS 1300D 3″-os képátlójú LCD-jéhez képest az EOS 4000D-ben lévő 2,7″ nem sokkal kisebb, viszont a panel típusa már komoly eltérést mutat. Sajnos nem csupán a felbontás alacsony (230 ezer képpont), hanem a betekintési szög is kicsi, vagyis enyhén fentről és lentről nézve már fakul, 30 foknál pedig már teljesen átesik inverzbe, azaz fej fölüli fotózást még a LiveView mód ellenére is el kell felejtsük.
Ezen kívül még a színhűség is gyatra, sőt, a TN panel miatt a kontraszt sem az igazi, ha kicsit fentebbről nézzük akkor minden fakóbb, ha kicsit lentebbről akkor meg erősebb kontraszt jelentkezik. Így ez a kijelző inkább csak csak a gép beállítására (menü), illetve LiveView módban a kép kompozíciójának, lejátszás módban a képélesség ellenőrzésére jó. Jobbára már a helyes expozíciót sem tudjuk rajta ellenőrizni (én legalábbis mindig azt hittem, hogy már túlexponált a kép, de a végén kiderült, hogy nem az, csak a kijelző béna).
A paraméterek beállításában nagy segítség a hátsó kijelzőn megjeleníthető gyorsmenü (Q-gombbal), amely egyben a fontosabb adatok státuszképernyője is, ráadásul aktív jellege miatt az itt megjelenő paraméterek módosíthatók is: elsőként a négy irányú navigáló gombokkal kell kiválasztanunk a módosítandó paraméter, majd a vezérlőtácsával, vagy a Set gomb megnyomásával kiválaszthatjuk a kívánt értéket.
LiveView módban a felvételkészítési adatainkat az Disp gombbal válthatjuk, amelynek segítségével élő hisztogram is megjeleníthető a képen. Segédrácsot viszont menüben kell beállítanunk.
Lejátszás során szintén az Disp gombbal válthatók a megjelenített kép adatai, amelyek között a részletes felvételi infókon túl, színcsatornánkénti hisztogramot is találunk. A visszanézett képek legfeljebb 10×-es mértékig nagyíthatók, a gyenge felbontás ellenére azért az élesség ellenőrzése ha korlátozottan is, de megoldható. Az élességet az egymás utáni képeknél is összevethetjük, hiszen az elülső tárcsával nagyított nézetben is lapozhatunk köztük.
Kereső
A megjelenített kép alapján ugyanolyan TTL keresőt kapunk, mint az EOS 1300D-nél és az EOS 2000D-nél, azaz ezúttal is 95%-os lefedettségű és 0,8×-es nagyítású. Érdemes megjegyezni, hogy ez csak egy hajszállal (kb. 6%-kal) ad kisebb képet, mint a 800D-é, amely 0,82×-es nagyítású. A 4000D tehát egy 1×-es nagyítású, 100%-os keresőképet adó kisfilmes gép keresőképéhez viszonyítva kb. fele akkora (47%) képet ad.
A pentatükrös keresőről műszaki adatait elnézve könnyen gondolhatnánk azt, hogy megegyezik a 2000D-ével, de ez nem így van. Elsőként a termékfotókon tűnt fel, hogy míg a 2000D jobb-hátsó képén a keresőn jól látható a tükröződésmentesítő bevonat hatása, addig az EOS 4000D ugyanúgy készült hasonló képén nincs elszíneződés a kereső hátsó lencsetagján. Ezután kicsit alaposabban is megvizsgáltuk a keresőképeket és azt tapasztaltuk, hogy valószínűleg a lencsetagok sem azonosak, ugyanis míg az EOS 2000D keresőképét teljesen normálisnak láttuk, az EOS 4000D képszélein erős kékes kromatikus aberráció látszott. Nem nevezném azért zavarónak, de mindenesetre ebből azért látszik, hogy csak a specifikációk alapján nem lehet tökéletesen összehasonlítani két gépet.
A 800D-vel szemben a keresőben nem jeleníthető meg segédrács, illetve virtuális horizont sem látható, ugyanúgy, ahogy az EOS 2000D-nél.
Betekintés érzékelőt az EOS 4000D sem kapott, így a hátsó LCD-n lévő státusz kijelzést csak gombbal kapcsolhatjuk ki, az automatikusan nem tűnik el, ha a keresőbe nézünk. Ezen kívül dioptria korrekció sem érhető el ennél a gépnél.
Vaku
A beépített vaku felpattintását csak a fotós végezheti el kézzel, a gép még A+ és témaautomatikus módokban sem pattintja azt fel magától.
A beépített vakun kívül vakupapucs is található a gépen rendszervakuk számára. Fontos azonban, hogy ez a vakupapucs nem rendelkezik a középpontján érintkezővel, ami az EOS rendszerben elsőként az EOS 2000D és EOS 4000D gépeknél jelent meg. Ez azt jelenti, hogy ezen fényképezőgépekkel nem használhatunk egyszerű középpontos érintkezőjű vakut, illeve egyszerű rádiós vakukioldókat sem. Azok az amatőr fotósok, akik szeretnének középpontos érintkezőjű vakut vagy kioldót használni, jobb, ha másik modell után néznek.
A gépen lévő vakupapucsra tehát csak Canon E-TTL lábkiosztású rendszervaku csatlakoztatható. Az újabb és nagyobb teljesítményű Canon vakuk esetében a villanó egyedi beállításai a gépvázról is beállíthatók. Egyéb E-TTL vakuknál a menüben csak a teljesítmény-kompenzáció és az E-TTL fénymérés üzemmódja módosítható, de megtekinthető a vaku üzemmódja (E-TTL, E-TTL II vagy manuális), a vaku szinkron módja (első redőny, második redőny, nagy sebességű), illetve a vaku teljesítmény sorozat.
A gép 1/200 mp-es szinkronidővel rendelkezik.
Csatlakozók, akku, memóriakártya
A csatlakozókat a gép bal oldalán találjuk egy gumi ajtó mögött. Itt érhető el a mini USB 2.0 Hi-speed kimenet és a mini HDMI aljzat is.
A géphez mellékelt LP-E10 jelű lítium-ion akku 7,4V feszültségű, kapacitása 860 mAh, így kb. 6,4 Wh energiát képes tárolni.
Az akkumulátort a szokott helyen, a markolat alatt nyíló műanyag zsanéros ajtó mögé kell helyezni. Itt található a memóriakártya foglalata is. Az ajtóra érdemes vigyázni, mert ha eltörik, a gép nyitott ajtóval nem lesz bekapcsolható.
Az akksi véletlen kicsúszását egy rugós műanyagfül gátolja, akkucsere előtt ezt a fület kell eltoljuk, hogy az akku kipattanjon.
Az akkumulátor töltöttségét a státusz képernyőn láthatjuk három szegmenses ikon formájában. A keresőben nincs erre vonatkozó piktogram. Százalék pontos töltöttség visszajelzés, illetve az akku elhasználódására vonatkozó információ itt nem elérhető.
Az akkut a mellékelt LC-E10E jelű hálózati töltővel tudjuk tölteni, amely csak a töltés tényéről informál, a töltöttségi szintről nem.
