Hogyan válasszunk monitort?

3
2 008

Frissítve: 2017.01.05.

Bevezető

A digitális fotózás hajnalán még senki sem problémázott azon, hogy milyen megjelenítőt kell használnunk a képek megtekintéséhez vagy szerkesztéséhez. Ennek két oka volt: egyrészt akkoriban (értsd: 2000-2005 között) még a profik nem igen alkalmazták a digitális gépeket, másrészt azidőtájt még az LCD monitorok nem igen terjedtek el a konzumer szegmensben.

Az LCD monitorok nagyjából a komolyabb digitális fényképezőgépekkel egyidőben jelentek meg a piacon (cirka 2002-2003 környékén), ezek szinte kivétel nélkül képminőségükben (fotós szemmel) alulmaradtak az akkor elterjedt méretes, katódsugárcsöves (CRT) monitorokénál.

CRT monitor
forrás: Philips

Az idő azonban egyértelműen az LCD-knek dolgozott, amelyek gyorsan kiszorították a CRT monitorokat, hiszen a lapos kijelzők jóval nagyobb képméretet tudtak produkálni a nagy méretű CRT-knél nehezen orvosolható geometriai torzítások nélkül. Igaz, cserébe az LCD-k új problémákat hoztak be.

Szerencsére az LCD-k magas penetrációja miatt a technológiai fejlődésnek sincs komolyabb gazdasági féke, így ma már bőven találunk olyan monitorokat, amelyek minden gond nélkül ki tudnak szolgálni egy-egy profi fotóst is. Azonban azt azért még nem jelenthetjük ki, hogy mindegy, mit veszünk. Írásunk ebben próbál segítséget nyújtani.

Kontrasztarány

Mielőtt nagyon belemelegednénk a monitorok fajtáiba, előbb néhány fogalmat kell tisztáznunk, amely a használatot/használhatóságot is jelentősen befolyásolja.

Az első ilyen a kontrasztarány, amelyet már csak azért is érdemes megvizsgálnunk, mert könnyen félreérthetjük. Alapvetően a kontrasztarány a fekete és a fehér közötti fényerő különbség hányadosa, ami egy papírképnél természetesen megvilágításfüggő. Azt tudjuk, hogy tökéletes fekete test a mi világunkban gyakorlatilag nincs (valójában van, az univerzum gigászi gravitációval rendelkező fekete-lyukai egyetlen fotont sem „vernek” vissza, engednek ki), de a legjobb az volna, ha a fekete semmi fényt nem verne vissza. A fekete-fehér nyomatoknál ezért mutatnak szebben a matt nyomatok, mint a fényesek.

A monitoroknál ideális esetben a fekete (0,0,0 RGB értékű) képrészlet teljesen fekete lenne, ez azonban még a CRT-knél sem valósul meg tökéletesen, ahogy egyébként a legmodernebb OLED kijelzőknél sem (persze kijelzője válogatja, de ezek feketéjével szerintem bárki kiegyezne). Egy minimális „derengés” mindig van, ami miatt a fekete nem fekete, hanem egy icipicit szürkés. A kontrasztarány tehát azt adja meg, hogy a legfehérebb és legfeketébb között milyen fényerő-különbség van.

Igen ám, de ha a legvilágosabb fehér fényerejét növeljük úgy, hogy a fekete szint ugyanolyan marad, akkor ez növeli a kontraszt-arányt is, márpedig ez így semmit sem mond a fekete valós világosságáról, vagy derengéséről. Pl. ha a fekete 0,1 cd/m2 fénysűrűséggel dereng, és a fehér 100 cd/m2, akkor a kontrasztarány 100/0,1=1000:1. Ha azonban ugyanezt a feketét sikerül elérnie a gyártónak jóval komolyabb világosságú fehéreknél, ami pl. 300 cd/m2, akkor a kontrasztarány 300/0,1=3000:1. A fekete azonban ugyanolyan „világos” mindkét esetben, ráadásul a második esetnél a 300 cd/m2 már napsütésben is jól látható képet eredményez, ami egy normál megvilágítású szobában már vakítóan világít, vagyis ilyen helyzetben már sok: le kell venni a fényerőből (a fekete szint azonban marad, tehát a kontrasztarányunk csökken).

Másik példa: két kijelző közül választhatunk, egy 250 cd/m2 max. fénysűrűségű 800:1 kontrasztarányú és egy 350 cd/m2 max. fénysűrűségű 1000:1 kontrasztarányú között. Első ránézésre a 350 cd/m2-es jobbnak látszik, hiszen igény esetén erősebb fényt képes adni (de ki akar napsütésben a szabadban fotót feldolgozni?). A kontrasztarány azonban nem ad információt a feketék valós „derengéséről”, csak annyit tudunk kiszámítani, hogy maximális fényerőnél az első esetben 0,3 cd/m2, a második esetben pedig 0,35 cd/m2 a fekete szint. Pedig ideális esetben 80-120 cd/m2-es fehérekkel érdemes dolgozni, s az ehhez tartozó fekete érték lenne számunkra a hasznos adat. Így viszont elég jelentős mértékben eltérhet a gyakorlati kontrasztarány a specifikációban megadottól (pl. 1000:1 helyett kisebb fényerőn csak 800:1). Ráadásul mint látjuk, a számszerűen nagyobb kontrasztarányú monitor végeredményben rosszabb feketéket ad (0,35 cd/m2), mint a kisebb kontrasztarányú, de kisebb maximális fényerejű (0,3 cd/m2).

Konklúzió? Ne hagyjuk, hogy elvesszünk egyetlen számszerű adatban, hiszen itt egymással összefüggő értékek vannak, amik közül a gyakorlatban hol az egyikre, hol a másikra van nagyobb szükségünk (fényerő vs. fekete szint).

A kontrasztaránynál figyelnünk kell, hogy csak a statikus, kisebb értéket figyeljük, hiszen a gyártók ezzel is szeretnek trükközni, s megadni egy ún. dinamikus kontraszt értéket, amely a háttérvilágítás erősségével játszadozva szépen feltuningolt értéket mutat. Ennek sose dőljünk be, de egyébként is csak a kontrasztarány nagyságrendi értékét figyeljük egy specifikációs adatlapon. Ha 1000:1-et látunk, az kiindulásnak már jó, az igen komoly feketéket azonban a 3000:1 statikus kontrasztarányt nyújtó monitorok tudják, ha azok max. fényerejére nem 500 cd/m2-t adott meg a gyártó, mivel mint láttuk, ez is befolyásolja a kontrasztarány értékét.

Betekintési szög

A betekintési szög fogalma az LCD-knél került bevezetésre. Egy katódsugárcsöves monitor, vagy tévé képét még extrém oldalsó szögből is látjuk, igaz, a perspektíva miatt a képtartalom jelentősen torzul, de maguk a fények és színek változatlanok maradnak, azaz itt a betekintési szög 180 fok (mindkét oldalról 90-90 fokban jól látható a kép). Nem úgy az LCD-knél.

Az egyszerűbb és olcsóbb LCD paneleket sajnos csak szinte pontosan merőlegesen nézhetjük anélkül, hogy színekben, vagy kontrasztban torzulás lépne fel. Ha az ilyen olcsó kijelzőket kissé alulról, vagy kissé felülről nézzük, akkor sötétebb és világosabb (kontraszttalanabb) képet látunk, ami nyilvánvalóan nem ideális fotófeldolgozáshoz, hiszen nehéz lesz pontosan megmondani, hogy az adott képrészlet milyen világosságú lesz a valóságban (ha egy kicsit fentebbről nézzük, akkor világosabbnak látszik, ha lentebbről, akkor sötétebbnek, ha extrém alulról, akkor pedig az ún. inverz hatás is fellép, amikor a teljesen feketék világosabban jelennek meg, mint a sötétszürkék).

gyenge betekintési szög
forrás: geeks.hu

A betekintési szög annyira fontos jellemző, hogy a gyártók is megadják, igaz, kicsit csalva, ugyanis náluk a megadott érték arra a szögre vonatkozik, ahol a látott kép kontrasztaránya még 1:10 közeli. Az 1:10 márpedig gyenge, így a megadott betekintési szögek inkább csak jelzés értékűek, mint valóban hasznos adatok.

Ha egy monitor adatlapján azt látjuk, hogy 160/170 fokos a betekintési szöge (függőleges/vízszintes irányban), akkor biztosak lehetünk benne, hogy a legolcsóbb panel került bele, s fotókidolgozásra csak igen korlátozottan lesz alkalmas (lásd fenti kép). Ha a betekintési szögnél 178/178 fokot látunk, akkor ez azt jelenti, hogy a valós felhasználásnak megfelelő kissé lentről és kissé fentről már nem lesz jelentős szín- és kontraszt-torzulás, azaz alkalmas lesz fotófeldolgozásra is.

Válaszidő

Sok adatlapon szerepel a válaszidő, ami inkább csak játékoknál, esetleg videófeldolgozásnál lehet érdekes, hiszen fotófeldolgozáskor nagyjából statikus képet látunk, s ilyen esetben kvázi lényegtelen, hogy a panel egy-egy pixele milyen gyorsan tud váltani feketéről fehérre, majd onnan vissza. Az adatlapokon megadott érték egyébként általában nem is a fekete és fehér közötti oda-vissza váltást mutatja, hanem a szürke-fehér-szürke közötti időt.

A fekete-fehér-fekete válaszidő egyébként általában 8-15 ms (milliszekundum, ezred másodperc), míg a g2g (grey to grey, szürkéből szürkébe) 2-6 ms. Különböző technikákkal és a panel túlhajtásával (overdrive) lehetséges 1 ms-os g2g értéket is elérni, ami főképp a gyors képváltásokat igénylő alkalmazásoknál, pl. játékok lehet fontos.
Számunkra, fotósok számára tehát ez az érték nem lényeges.

Paneltípusok

Az egyik legfontosabb, ha nem a legfontosabb kérdés, hogy milyen panelből épül fel a kiválasztott monitor. A panelek közötti eltérések pontos megértéséhez szükség lenne az LCD és az egyes paneltípusok működésének ismeretéhez, de mi ezzel nem szeretnénk senkit sem terhelni, így csak a felhasználás szempontjából fontos momentumokról ejtünk szót, az okokról nem.

Eleinte jó áron szinte csak az ún. TN+film paneles monitorok voltak megvásárolhatók, amelyek közös jellemzője, hogy igen gyatra betekintési szögeik vannak. Nem is a számszerű 160/170 fok, hanem a fenti ábrán is bemutatott erős szín- és kontraszt-torzulás miatt. A TN paneles monitorokat ma már érdemes kerülni, ezek inkább az igen gyors válaszidejük miatt a gamerek számára lehet jó választás. Ha tehát a 160/170 fokot látjuk a betekintési szögnél, vagy esetleg meg is adja a gyártó, hogy TN panelről van szó, akkor érdemes másik monitor után nézni. Fontos információ, hogy a notebookok túlnyomó többsége is TN panellel dolgozik, így a notebookok önmagukban nem kifejezetten alkalmas fotós munkára, de külső monitorral alkalmassá tehetők.

Néhány éve a VA (majd MVA), ezen belül is a Samsung féle S-PVA monitorok voltak a csúcson, amik remek feketéket és remek betekintési szögeket kínáltak. Mára ezek a monitorok a kedvezőbb áron gyártható e-IPS panel változatai miatt háttérbe szorultak, így ritkábban találkozunk velük, akkor is inkább a magasabb árkategóriájú profi monitiroknál. A színhűségük egyébként jó, bár ha nem pont merőlegesen nézzük a panelt, akkor a kép hajlamos enyhén elszíneződni. A feketéi viszont az LCD panelek között a legjobbak, ezek kontrasztaránya általában 3000:1, ami nem az igen erős fehérek miatt alakul ki.

Manapság a legelterjedtebb technológia a jobb minőségű monitorok között az IPS. Az MVA-nál is jobb, de nem számértékileg jobb betekintési szögeket kínáló IPS még szélső és felső nézetből is helyesebb színeket mutat, a torzulás minimális. A feketék azonban kissé világosabbak, azaz teljesen sötét szobában egy sötét kép enyhén „derengős” lesz. Az IPS paneleknek még az MVA-nál is többféle változata van (a teljesség igénye nélkül: S-IPS, AS-IPS, H-IPS, e-IPS, UH-IPS, p-IPS, AH-IPS), amelyek főképp a szubpixelek kialakításában, a színmélységben, illetve a kontrasztarányban különböznek egymástól. A kontrasztarányuk 1000:1 – 1500:1 közötti. A legjobb panelek az AH-IPS és p-IPS csoportból, a legolcsóbbak az e-IPS-ek közül kerülnek ki. A p-IPS panelek között akár natív 10 bites színmélységű modelleket is találunk, amik jó háttérvilágítással az AdobeRGB színtér lefedésére és kiváló tónusátmenetek megjelenítésére is alkalmasak.

Igen ritkák, de meg kell említeni a PLS paneleket is, mert találkozhatunk velük is. Ezek az IPS-hez állnak a legközelebb, s csak a Samsung saját berkein belül használják. E panelek magasabb fényerőt, de kisebb gyártási költséget kínálnak, egyéb tulajdonságaikban az IPS-ekhez hasonlók (egyes források hajszállal jobb betekintési szögekről is írnak, ez azonban a tesztekben nem ellenőrizhető).

Bár okostelefonokban és tabletekben már sűrűn találkozhatunk az OLED, illetve AMOLED kijelzőkkel, monitorokban jelenleg nem sűrűn látunk ilyet, ennek oka pedig a magas ára. Ha elterjed, akkor viszont a legjobb feketéket fogja nyújtani több, mint 100.000:1 kontrasztarányával (bizonyos típusok teljes egészében lekapcsolják a LED-eket, így az előfeszítésnél jelentkező minimális derengés sem marad meg, így végtelen kontrasztarányt adva). Jóllehet, ezek a kijelzők egyelőre kissé túlszaturáltnak tűnhetnek, de amiket eddig láthatunk, azok nem is monitornak készültek. A Sony egyébként jelenleg is kínál profi felhasználásra 25″-os OLED monitort, de az ára több, mint ijesztő (5500 dollár). Mi mindenesetre kíváncsian várjuk az első megfizethető árú és használható méretű OLED monitorokat.

Felbontás, oldalarány, méret

Az LCD panelek a CRT-kkel szemben külső tekintetében egyrészt a térbeli kiterjedésükben, másrészt a kijelzett kép oldalarányában hoztak jelentős változást. Míg a CRT-k 4:3 oldalarányú képet mutattak, addig az első LCD-k a négyzeteshez még közelebb álló 5:4-ben dolgoztak, amit gyorsan leváltottak a 16:10, majd a 16:9 oldalarányú panelek. Jelenleg a legelterjedtebb a 16:9 oldalarány, amely nem feltétlenül ideális a fotószerkesztéshez. Emellett megfigyelhetők az igen széles típusok is, mint a 21:9-es, amelyek videóvágásnál, valamint multitaszkos és programozási feladatoknál jönnek jól.

Felbontás tekintetében a legelterjedtebbek az 1920×1080 pixeles, azaz FullHD kijelzők. Ezek 16:9 oldalarányúak, s az 1080 pixel magasságuk miatt fotófeldolgozásra csak korlátozottan alkalmasak (pl. a népszerű Lightroom viszonylag kis képmagasságot hagy). Jobban járunk, ha 1920 pixel széles felbontású monitorok között a 16:10-eseket keressük, ezek ugyanis 16:10 oldalarányúak, s 1200 pixel magasak, így könnyebben használhatók fotófeldolgozásra.

Az oldalarány problémája nem jelentkezik a WQHD és 4k felbontású monitorok esetében, azaz egy 2560×1440, illetve 3840×2160 pixeles 16:9-es monitornál már nem lesz olyan szűkös érzésünk, mint egy 1920×1080 pixeles kijelző esetében, hiszen a betűk és a szoftverek kezelőszervei is kisebb helyet foglalnak. A betűméretet az operációs rendszer DPI beállításainál növelhetjük a nekünk tetsző és jól látható méretűre. 4k kijelzők között egyébként 16:10 oldalarányút nem is találunk.

Méret szempontjából bőséges a választék, a kis, 19″-os képátlójú monitoroktól egészen a 32″-os, vagy még nagyobb változatokig. Az apró monitorokat érdemes kerülni, mert nem sokkal kerül többe egy méretesebb modell. Jelenleg leginkább a 24-27″-os modelleket érdemes megvásárolni. 27″-nál nagyobb képátlót csak speciális esetekre ajánlunk (pl. webfejlesztés, CAD munkák, stb.).

Csatlakozások

Korábban a legelterjedtebb csatlakozó az analóg jeleket kiküldő VGA, vagy más nevén D-Sub volt. Ma már ezeket érdemes kerülni, persze mint lehetőség, jól jöhet a régebbi készülékek csatlakoztatásához.

A nagyobb képtartalmak és a jobb képminőség iránti igény hozta el a digitális jelátvitelben jeleskedő DVI csatlakozást, amely jópár éven keresztül vezető pozícióban volt. Ma is találkozhatunk vele, de támogatottsága a HDMI-nek köszönhetően folyamatosan csökken.

A legelterjedtebb napjainkban a HDMI csatlakozó, amely nem csak képet, de hangot is képes digitális jelek segítségével továbbítani. A HDMI-ről azonban tudni kell, hogy 4k felbontású tartalmat csak a v1.4-es változat képes továbbítani, s ennek képfrissítése max. 30 Hz lehet (3840×2160 pixel esetén).

Az UltraHD, illetve 4k tartalmak nagyobb képfrissítésű továbbításához a DisplayPort, illetve mini DisplayPort használható, amely a legújabb monitorokon és a komolyabb számítógépeken egyaránt megtalálható.

Új monitor vásárlása előtt mindenképpen ellenőrizzük, hogy gépünket össze tudjuk-e majd kötni az új kijelzővel. Ha csak HDMI vagy csak DVI kimenetünk van, akkor sem kell feltétlenül megijednünk, hiszen léteznek adapterek mind a DisplayPort, mind a HDMI, mind a DVI csatlakozók között.

Háttérvilágítás

Mivel az LCD monitorok önmagukban nem képesek fényt generálni, mint a CRT monitorok, így a kijelzett kép láthatóvá tételéhez háttérvilágítást kell használni (az OLED kijelzőknél szintén nem szükséges háttérvilágítás, mert minden alpixel külön képes fényt létrehozni).

Háttérvilágítás szempontjából két fő csoport különböztethető meg, a hidegkatódos, vagy rövidítve CCFL (Cold Cathode Fluorescent Lamp) és a LED (Light Emitting Diode). A mai monitorok kivétel nélkül mind LED háttérvilágítással készülnek. Ha esetleg használt monitort néznénk, érdemes figyelni rá, hogy a CCFL háttérvilágítású változatokat már kerüljük el. Ezek élettartama általában alacsonyabb, mint a LED-es társaiké, ráadásul az idő előrehaladtával hajlamosak a fehér fény helyett sárgás háttérfényt adni, ami káros a színhelyesség szempontjából. Ha meghibásodik a monitor háttérvilágítása, vagy az azt meghajtó nagy feszültségű rész, akkor gyakorlatilag a gazdasági totálkár esete lép fel, azaz többe kerül esetleg a javítás, mint egy új, modernebb monitor beszerzése.
A LED háttérvilágítású monitoroknál ilyen veszély kisebb mértékben fordul elő, egyrészt a háttérvilágítás színezete kevésbé változik az idő előrehaladtával, másrészt nem kell nagy feszültségű meghajtás a LED-eknek, így ez eleve hosszabb élettartamot ad.

A LED-es háttérvilágítás esetében két alfajtáról beszélhetünk, a fehér LED-es (WLED) megoldásról és a kombinált vörös, zöld, kék LED-es megoldásról (RGB LED). Utóbbi a profi monitorok kiváltsága, s igen precíz spektrumot és széles színtér lefedettséget kínál.

Újabban már előfordulnak Qdot (kvantum pont) panelek is, ezek olyan háttérvilágítással rendelkeznek, amelyek széles spektrumú és ezen belül jól kitöltött fehér fényt adnak, ezáltal az ilyen monitorok nagy színtér lefedettségűek.

Míg a CRT-k esetében a fényerőt könnyű volt változtatni az elektronáram erősségének változtatásával, az LCD-knél ennyire nem egyszerű a helyzet, hiszen a LED-ek csak bizonyos szinttől tudnak világítani. Az alacsony fényerejű háttérvilágításhoz többnyire a LED-ek villogtatását használják (PWM – Pulse Width Modulation, azaz impulzus szélesség moduláció), amely egyes kutatások szerint még a 200 Hz-es tartományban is kedvezőtlenül hathat az emberi szervezetre. Persze messze nem olyan rossz a helyzet, mint a régi CRT-k vagy plazma tévék 60 Hz-es képfrissítésű villogásával, amely valóban zavaró volt és fejfájást is okozhatott, így a mai modern LED-es monitoroknál már ilyen nem léphet fel. Ennek ellenére a gyártók igyekeznek e téren is előre lépni, így már kaphatók nem PWM-es megoldású, azaz nem villogással csökkentett háttérvilágítású modellek is. A monitorunk kiválasztásánál ennek nem feltétlenül kell komoly szempontnak lennie.

Színtér

Ahogy a fényképezőgépeknél, úgy a monitoroknál is találhatunk a komolyabb modellek között olyat, amely támogatja az AdobeRGB színteret, s azt egész jól le is fedi. E témát egy külön cikkben részletesen is taglaljuk, most itt elég legyen csak annyi, hogy Adobe RGB színteret támogató monitort csak abban az esetben érdemes vásárolni, ha a kimenetünk is támogatja ezt a szélesebb színteret. Hiába ugyanis a széles színtérben való feldolgozás, ha a kimeneti eszközünk szűk színteret produkál. A kalibrált profi tintasugaras nyomtatókon és néhány profi laboron kívül kevés hely van, ahol ez a széles színtér használatban van, így ha ezekkel nem élünk, jelentős pénzösszeget takaríthatunk meg egy csak sRGB színteret kezelő monitor vásárlásával.

Talp, elfordíthatóság, dönthetőség

Kényelem szempontjából nem mellékes, hogy a monitort csak talpastól tehetjük-e le az asztalra, vagy esetleg állíthatunk is rajta valamicskét. Egészségügyi szempontokat figyelembe véve a legideálisabb, ha pont velünk szemben, a szemünktől kb. 80-90 cm távolságra helyezkedik el a monitor képernyője, annak közepe pedig szemmagasságba esik. Mivel az emberek magassága eltérő, s ez medencétől mérve is igaz, így az ideális esetet csak akkor tudjuk elérni, ha a monitor magassága állítható. Ma a komolyabb monitorok mindegyike rendelkezik állítható magasságú talppal.

Az is fontos, hogy a kijelző felfelé enyhén dönthető legyen, hogy pontosan a kijelzőre merőlegesen tudjunk ránézni. A lefelé döntés igazából nem lényegi kérdés, csak ha a monitort filmnézésre is szeretnénk használni, pl. az íróasztalunk oldalánál elhelyezett ágyunkból.

Érdekes kérdés lehet a függőleges tengely mentén való forgathatóság, amely alapesetben nem kritérium, inkább az irodai dolgozóknál lehet fontos, ahol a képernyőtartalmat nem csak a gép előtt ülőnek kell megmutatni.

Ugyanígy kevésbé lényeges kérdés a Pivot mód, amikor is a monitort 90 fokkal elfordítjuk, s a szélesebb-mint-magasabb forma helyett a magasabb-mint-szélesebb formát kapjuk. Ez elsősorban szövegszerkesztésnél vagy magas táblázatok kitöltésénél lehet hasznos, esetleg magas de keskeny képek, grafikák szerkesztésénél.