Kipróbáltuk: Canon EOS 77D – teszt

0

Különbségek


A Canon már az EOS 760D-vel és az EOS 750D-vel megmutatta, hogy képes két hasonló, egymástól csak minimális eltéréseket mutató DSLR-t piacon tartani.

Úgy tűnik, hogy az alsó-középkategória további két részre bontása bejött a gyártónak, hiszen az EOS 800D bejelentésekor a kicsit okosabb tesót is bemutatták. Igaz, a számozásban most szakítottak a csupán 10-zel magasabb modellszámmal, itt új logikát vezettek be.

A Canon EOS 800D párja ugyanis az EOS 77D lett. Itt tehát a gyártó már a két számjegyű jelöléssel utal arra, hogy a kicsit komolyabb tudású széria tagja az új modell, de az EOS 80D tudását nem éri el.

Mivel a két új gépben ezúttal is ugyanaz a szenzor és képfeldolgozó processzor dolgozik, így most sem készítettünk mindkét géppel külön-külön tesztfotókat. Aki a képminőségre kíváncsi, nyugodtan keresse fel a Canon EOS 800D tesztünket, mert az ott szereplő tesztképek a 77D-re is érvényesek.
A fenti körülmények miatt jelen cikkünk csak az eltérésekre szorítkozik, így aki még nem olvasta a 800D-ről szóló cikkünket, feltétlenül olvassa el azt is, hiszen az ott leírtak a 77D-re is vonatkoznak (kivéve persze az eltéréseket, amelyeket itt tárgyalunk).

Első körben nézzük át a szokásos táblázatos formában, milyen plusz lehetőségeket kapunk az EOS 77D-nél (adatlap ITT) a néhány tízezerrel olcsóbb EOS 800D-hez képest.

Csökkent egyébként az eltérések száma, hiszen pl. virtuális horizontot már mindkét modell kínál, ahogy a videofelvételnél is már elérhető a folyamatos AF a 800D-ben is, viszont a HDR videót már nem örökölte az EOS 77D, így ezen előnye elveszett.
Újdonság viszont, hogy az EOS 77D-nél már 4 gomb funkciója is programozható, így a Set gomb mellett az AF-On, az exponáló gomb és a fénymérés rögzítés feladata is módosítható bizonyos határokon belül (azért túl sok lehetőségünk sajnos nem lesz, az AF indítás, AF letiltás, fénymérés vagy vaku teljesítmény rögzítés bővíti csak a lehetőségeket, a Set gomb funkciókészletén felül).

A Canon EOS 800D és EOS 77D közötti főbb különbségek
Canon EOS 800D Canon EOS 77D
Betekintés érzékelő nincs van
Felső státusz LCD nincs van
Felső gombsor fókusz üzemmód,
ISO
Disp
fókusz üzemmód,
ISO
LCD világítás
Üzemmód tárcsa rögzítő gomb nincs van
Tárcsák zárolása nem lehetséges lehetséges
Vezérlőtárcsák csak elülső elülső és hátsó
Programozható gombok száma 1 4
Méretek 131 × 99,9 × 76,2 mm 131 × 99,9 × 76,2 mm
Tömeg (akkumulátorral és kártyával) 532 gramm 540 gramm

Balra: Canon EOS 800D, jobbra: Canon EOS 77D

Mint látható, hardveresen néhány kezelőszervben és a felső részen elhelyezett információs LCD-ben tud többet a 77D, szolgáltatások tekintetében pedig néhány olyan ponton, amelyet csak a komolyabban fotózók használnak.

Két vezérlőtárcsa, státusz LCD

A 77D a plusz hátsó vezérlőtárcsának köszönhetően könnyebben kezelhető, a felső LCD pedig kiválthatja a hátsó, sokszor csak státuszkijelzésre használt megjelenítőt, amely jótékony hatással lehet az energiafelhasználásra. Nem mellékesen a nyakunkban lógó gépre rápillantva sokkal gyorsabban ellenőrizhetjük az aktuális beállításokat, mint a hátsó LCD-n, ami egy-egy helyzetben fontos tizedmásodperceket takaríthat meg számunkra, így nem a gép babrálásával kell tölteni az időnket, hanem figyelhetjük a kiszemelt témát (lásd riport jellegű fotózás).

Üzemmód tárcsa


A Canonnál elsősorban a komolyabb gépeken találkozhatunk az üzemmódtárcsa rögzítésével, ami az EOS 77D-n is megtalálható. A gép bal oldalára helyezett üzemmódtárcsa tehát csak akkor fordítható el, ha előtte a rajta lévő gombot lenyomtuk. A hasznos kiegészítés megelőzi a fényképezőgép üzemmódjának elállítódását, amikor azt szűk fotós táskánkba elrakjuk. Kellemetlen meglepetést okozhat ugyanis, ha a rekesz-előválasztásban elrakott gépet elővéve az manuális módban kezd működni.

Betekintés érzékelés


Szintén apróságnak tűnik, de jó szolgálatot tesz a betekintés érzékelő, amely a kereső felett kapott helyet, s amely igazából nem újdonság, hiszen az EOS 700D-ben ez a szolgáltatás már megvolt, csak az EOS 750D-be és utódjába, az EOS 800D-be ez nem került bele. A betekintés érzékelővel a hátsó státusz kijelzés kapcsolható ki, ha a keresőbe belenézünk.

Timed és Bulb módok

A 77D nem csak a szokásos B módot kínálja, azaz addig exponál, amíg nyomjuk az exponáló gombot (vagy amíg a távkioldót), hanem időzített, azaz Timed módot is.
Itt másodperces pontossággal megadható, hogy milyen időtartamig tartson az exponálás (akár 99 óráig).