Kipróbáltuk: Canon PowerShot SX210 IS teszt

0

Felépítés I.

Képérzékelő

Az SX210 IS a hasonló gépeknél szokásos 1/2,3” méretű CCD szenzort használ, ami 6,16 x 4,62 mm-es méretet jelent. Ezen a területen 14,5 millió érzékelőhelyet találunk. A kompaktok közt egyeduralkodó legnagyobb felbontásról van szó, mai értelemben. A gyakorlatban 14,1 megapixel alkotja a legnagyobb méretű képet ennél a fényképezőgépnél, ami 4320 x 3240 pixeles méretet jelent. A gép tehát a hagyományos 4:3 oldalaránnyal dolgozik, melyből még négyféle méret érhető el (M1-2-3, és S). Ezen felül kapunk egy bónusz oldalarányt is, mely mi más lehetne, mint a HD-korszak kedvence, a 16:9. Ezt választva 4320 x 2432 pixeles képek készülhetnek. Nem olyan nagy a választék tehát mint egyes konkurenseknél, de véleményem szerint nincs is szükség 40-féle méretre. Az S-sel jelzett 640 x 480 pixeles felbontást kihagyhatták volna, mert nincs túl sok jelentősége a 14 megapixel, és az egyre jobb felbontású megjelenítők mellett. Aki mégis e-mail mellékletként is vállalható méretű képeket szeretne, bármelyik mentett fotóból utólag is méretezhet ekkorát, sőt , akár 320 x 240 pixeleset is. A menthető formátumok közül csak a JPEG (EXIF 2.21) áll rendelkezésünkre, kétféle tömörítéssel: Finom, és Normál. A jobb minőségű 94%, az erősebben tömörített pedig 81%-os. Kicsit erősebben tömörít tehát az SX210 a többieknél, hiszen a legjobb minőség átlagban 98-99%-kal dolgozik. A különböző képméretekben és tömörítési fokozatokban menthető képszámot a következő táblázat mutatja:

Fájlméretek és tárolható képek száma
Felbontás, tömörítés méret* 4 GB-os kártyán 16 GB-os kártyán
állóképek
4320 x 3240 JPEG Fine 3,6 MB 1058 4334
4320 x 3240 JPEG Normal 1,7 MB 2194 8985
4320 x 2432 JPEG Fine 2,7 MB 1403 5746
4320 x 2432 JPEG Normal 1,3 MB 2873 11766
3456 x 2592 JPEG fine 2,3 MB 1652 6769
3456 x 2592 JPEG normal 1,1 MB 3352 13727
2592 x 1944 JPEG fine 1,4 MB 2681 10981
2592 x 1944 JPEG normal 0,7 MB 5247 21486
1600 x 1200 JPEG fine 0,6 MB 6352 26010
1600 x 1200 JPEG normal 0,3 MB 12069 49420
640 x 480 JPEG Fine 0,15 MB 20116 82367
640 x 480 JPEG Normal 0,08 MB 30174 123550
videó
1280 x 720   20perc 43 mp 1 ó 24 p 54 mp
640 x 480   43 perc 43 mp 2 ó 59 p 3 mp
320 x 240   1 ó 58 p 19 mp 8 ó 4 p 30 mp

*JPEG esetén a tényleges fájlméret, illetve a kártyán tárolhatófotók száma erőteljesen függ a használt érzékenységtől, illetve a fotózott témától!

A készülékben az elődben is bevált DiGiC 4 processzor dolgozik. Feladata többek között a gyors képfeldolgozás és a nagy felbontású videofelvétel. Az érzékenységi tartomány ISO80-ról indul, majd ISO100-at állíthatunk be. Ennél feljebb egész értékenként állítható, ISO200, 400, 800 és 1600 lépésekben. Mint látható a Canon gép nem esik túlzásokba az érzékenységi plafont illetően, bár „Kevés Fény” témamódban a gép automatikája ISO6400-ig képes azt növelni az értéket. Igaz, ebben az esetben csak maximum 3,5 megapixeles felbontásra számíthatunk.

Optika

A gép Canon gyártású zoom optikát használ, mely méretéhez képest egész elképesztő, 14x-es zoomtartományt kínál. Ráadásul elég kényelmes, nagylátószöggel. A gyújtótávolsága 5,0-70 mm, ami kisfilmes értéken 28-392 mm-nek fele meg. A 28 mm adta látószög – bár nem a legnagyobb kategóriában – belső térben, tájképnél vagy csoportképek készítésénél jól fog jönni.

A zoom a gép tetején lévő apró karral szabályozható kétféle sebességgel. A kart enyhén elmozdítva lassabban, erősebben húzva gyorsabban változtatható a zoomállás. Ennek hozzávetőleges értéke a hátsó kijelző tetején lévő zoomskáláról olvasható le. Pontos értéket nem jelez vissza, cserébe alatta leolvashatjuk az aktuális gyújtótávolsághoz tartozó fókusztartományt. Az optikai mellett engedélyezhetünk digitális zoomot is, mely legfeljebb 4x értékű lehet. Ezt szintén a zoomkarral szabályozhatjuk az optikai tartomány felett. A kart továbbhúzva a gép automatikusan átvált digitális zoomra és kék színnel a fent említett skálán is visszajelzi. A menüben digitális telekonverter is engedélyezhető 1,7x és 2,1x-es nagyítással, mely a teljes optikai zoomtartományra is hatással van, vagyis 48-666mm (1,7x) és 59-823mm-re változtatja az ekvivalens gyújtótávolság tartományt és vele együtt a látószöget.

Optikai és digitális zoom

teljes kép

kivágott képrészlet
f=28 mm ekv. (1x)

teljes kép

kivágott képrészlet
f=392 mm ekv. (14x)

teljes kép

kivágott képrészlet
14x-es optikai zoom és 1,7x-es digitális telekonverter

teljes kép

kivágott képrészlet
14x-es optikai zoom és 2,1x-es digitális telekonverter

teljes kép

kivágott képrészlet
4x-es digitális zoom

Az objektív teleszkóposan nyúlik ki a vázból a bekapcsolás után. Három lencsetubusa közel háromszorosára hizlalja a gép vastagságát, hiszen tele állásban 5 cm-re mered előre. Kikapcsolt állapotban a tubusok teljesen visszahúzódnak, a frontlencse elé pedig műanyag lamellák záródnak, ezzel védve a kisebb ütésektől és a portól. A lencse előtt, illetve az objektívházon nincs szűrőmenet, külön vásárolt optikai kiegészítők így nem használhatók a gépen.

Sorozat fényképezés

A fényképezőgép papíron háromféle sorozatmódra képes, csakúgy mint elődje. A legfontosabb és egyben leggyorsabb a normál sorozat, amely egy hajszálnyival elmaradva a korábbi modelltől 0,7 kép/mp-es sebességet ad. Választhatunk Autofókusz (AF) sorozatot is. Ennek lényege, hogy a sorozat közben folyamatosan korrigálja az élességet a képmező közepén lévő fókuszmezőt figyelembe véve. Hátránya, hogy még lassabb sebességre számíthatunk, melyet 0,5 kép/mp-ben határoz meg a Canon. A harmadik beállítás csak MF, azaz kézi élességállítást választva érhető el. Ez az LV sorozat, melynél a gép a manuálisan beállított fókusztávolságot veszi figyelembe minden képnél és így készít sorozatot. A sebesség itt is 0,5 kép/mp. Mindhárom beállításban használhatjuk a legnagyobb felbontást is, a képek számának pedig csak kártyánk kapacitása szabhat gátat.

Saját méréseink egy picit optimistábbak, mint a gyártó által megadottak. Normál módban 0,76 kép/mp-et mértünk, ami így is lassú ugyan, de bőven megerősíti a gyártó által mért adatokat. AV sorozatnál 0,62 kép/mp-et kaptunk, LV módban pedig valamivel gyengébbet, 0,55 kép/mp-et, ami persze még így jobb egy fokkal, mint a gyári maximum érték. Sajnos ezek ellenére sem nevezhető egyikük sem gyorsnak. Ha a gyorsaság oltárán képesek vagyunk feláldozni a felbontást, Kevés fény témamódban próbálkozzunk, ahol a sorozat sebessége elérheti a 2,6 kép/mp-et, igaz csak 3,5 megapixelen.

A PowerShot SX210 IS sajnos semmilyen automatikus sorozatot nem támogat, pedig legalább az expozíció sorozat megléte illendő volna ebben a kategóriában. Ezt itt hiába keressük.

Önkioldóból viszont bő a felhozatal. Van ugye a szokásos 10 és 2 másodperces késleltetésű kioldásunk, melyet egy igen széleskörűen beállítható egyedi önkioldó egészít ki. Ennél 0 és 30 mp között, 1 másodpercenként állítható a késleltetési idő, de azt is megszabhatjuk, hogy mennyi kép készüljön a kioldáskor. Ezt a számot 1 és 10 között állíthatjuk be. Ezen felül mosolyra induló önkioldót is kapunk, sőt arcészlelésű kioldást is választhatunk, mely egy új arc megjelenése után 2 másodperccel kezdi meg az expozíciót. Nem maradt ki a gépből a pislogás észlelés sem, melynek lényege, hogy a képmezőben érzékelt fotóalany(ok) pislogása után 2 mp-cel készül el a fénykép, így jó eséllyel elkerülve a csukott szemű felvételeket.

Videó, mozgóképrögzítés

A Canon PowerShot SX210 IS modern kompakthoz méltóan HD videofelbontást kínál, hiszen a 720 sorosnál kisebb felbontások manapság már nem számítanak menőnek. Ez a képesség egyébként már az elődnél is megvolt, tehát nem sok újdonságot kapunk ezen a téren. A gép 30 képkocka/mp (pontosabban 29,970) sebességgel dolgozik minden felbontásban, melyek 1280 x 720, 640 x 480 és 320 x 240 pixelesek lehetnek. Az H.264 (MPEG-4) tömörítésű videók .MOV formátumban kerülnek a memóriakártyára, tömörítésüknél fogva viszonylag kis helyet foglalnak. A videók hosszát a gyártó 30 percben maximalizálta.

MOV videó
(1280 x 720 pixel, 14 mp, 42 MB , H.264)

MOV videó
(640 x 480 pixel, 17 mp, 24 MB , H.264)

A korábbi modellhez hasonlóan ezen a gépen is egy külön videogombbal indíthatjuk el és állíthatjuk meg a mozgóképfelvételt. Ennek előnye a kényelmen kívül az, hogy bármely fotómódban azonnal kezdeményezhető a videózás, nem kell kikeresnünk üzemmódját a főtárcsán. Ennek ellenére találunk ilyen üzemmódot, de ennek csak a fontosabb beállítások elérése szempontjából van jelentősége. Videó módban a felvétel az exponáló gombbal is elindítható. A videó alatt teljes tartományban használható az optikai és digitális zoom, működik a folyamatos autofókusz, az expozíció- valamint AF-rögzítés és a fénymérés. Természetesen az optikai stabilizátort is bevethetjük, mégpedig Folyamatos és Dinamikus beállításban. Videó módban változtatható a fehéregyensúly, beállíthatunk makro AF tartományt, sőt önkioldót is használhatunk.

Az SX210 újdonsága a sztereó hangfelvétel, mely a gép tetején lévő mikrofonpárral történik. A felvett hang az ugyanitt lévő mono hangszórón vissza is játszható. A videók lejátszása sokkal részletesebben szabályozható, mint más gépeknél. Általában csak egy Play és egy Stop lehetőséget kapunk, ennél a modellnél viszony a kockánkénti léptetésre (oda-vissza), valamint a lassított lejátszásra is mód nyílik. A bárhol megállítható videó utólag vágható is.

A fényképezőgép három videó módot kínál. A Normál beállítás mellett Színválasztó, valamint színcsere módot is felajánl. Színválasztásnál csak a kijelölt szín aktív a többi fekete-fehérben jelenik meg, cserénél pedig kicserélhetünk egymással két tetszőleges színt. Ezek az üzemmódok a videó gyorsmenüben érhetők el.