Kipróbáltuk: Canon PowerShot SX210 IS teszt

0

Optika I.

Kromatikus aberráció

Tesztgépünk sajnos nem mentes a címben szereplő tünettől, magyarul színhibától. Kint készült tesztfotóinkon is megfigyelhetők a sarkokban a zavaró lila-zöld elszíneződések, főleg a tele állásban készült képeknél. Sajnos ez ellen a feldolgozórendszer sem tesz semmit, pedig egyre több gépnél kezd elterjedni az optikai hibák szoftveres csökkentése.

Szokásos alufóliás tesztünk – bár extrém kontrasztkülönbségeivel többnyire minden gépet megizzaszt – erős kék elszíneződéseket mutatott nagylátószögnél, nyitott rekeszt használva. Az elszíneződés főleg a kép sarkaiban jelentkezett, de a kép közepétől nem messze is látható volt. A színhiba csökkentésének egyik hatásos módszere a rekesz szűkítése, ami itt is eredményre vezetett, még ha részeredményre is. A vastag kék szegélyek eltűntek, helyüket vékonyabb lilák vették át.

A színhiba nagylátószögnél is látható, de ahogy említettem tele állásban zavaróbb. Fóliás tesztünknél a lehető legnagyobb rekesznyílással (F5,9) szinte az összes kromatikus aberrációnál gyakori színt sikerült produkálni. A vörösből lilába majd kékbe, illetve a sárgából halvány zöldbe átfutó elszíneződések F8-as rekesznél némileg gyengébben jelennek meg, de ez inkább a diffrakció kontraszt és felbontás romboló munkájának tudható be.

Kromatikus aberráció

Stabilizátor

Az SX210 IS típusnevének utolsó két betűje a Canonnál jól bevált optikai stabilizátor (Image Stabilizer) rövidítése. A japán cég az általa fejlesztett, giroszkópos, lencse elmozdítás elvén működő stabilizátort használja. Ezúttal az átlagnál több beállítást is választhatunk:

  • Folyamatos: a képstabilizálás állandóan működik, így hatása folyamatosan látható a monitoron is.
  • Dinamikus: videofelvételnél működő beállítás, mely a fényképezőgép mozgatásánál (pl. gyalogláskor) egyenlíti ki az apró remegést. Fénykép módban automatikusan Folyamatos módra vált a készülék.
  • Exponáláskor: csak fotó módban használható, melynél az exponáló gomb lenyomásával, a kép készítésének pillanatában aktiválódik a stabilizáció. Mivel ekkor jó eséllyel kisebb elmozdulást kell kiegyenlítenie a lencsének, hatásfoka nagyobb lehet a többi beállításnál.
  • Követés: Szintén csak fotó módban alkalmazható üzemmód, melynél a gép csak a függőleges irányú elmozdulásokat kompenzálja. Éppen ezért ideális mozgó témák (pl. járművek), svenkelő fotózásához.

bemozdult fotók aránya különböző zársebességeknél

A gyártó ennél a gépnél egy továbbfejlesztett, akár 4 fényérték előnyt is biztosító stabilizátort ígér. Ha az úgynevezett reciprok szabályt vesszük alapul, akkor az ekvivalens 392mm-es gyújtótávolsághoz legalább 1/400 mp-et kell használnunk, ha kézből fotózunk stabilizátor nélkül. Négy fényérték előnynél ez 1/25 mp-et jelentene, mint még jó eséllyel alkalmazható záridőt. Ha ennyit nem is, de majdnem ennyit mértünk. Főleg rövidebb záridőknél. Itt akár 3 és 1/3, vagy 3 és fél fényértéknyit jelentett a bekapcsolt stabilizátor. Hosszabb záridőknél már csökkent a hatásfoka, itt 2, illetve 2 és fél fényérték előny volt az általános. Ez így is átlag fölötti, kiváló eredményt jelent más gépekkel összevetve, hiszen többnyire 2 Fé körüli eredményeket mérünk.

Stabilizátor kikapcsolva
392mm ekv, 1/40 mp

Stabilizátor bekapcsolva
392mm ekv, 1/40 mp