Kipróbáltuk: Datacolor Spyderlenscal teszt

0

A Datacolor neve leginkább a színkalibráló rendszereiről juthat eszünkbe. A gyártó idén úgy döntött, bővíti termékpalettáját, s elkészítette a Spyderlenscal-t.

A fő probléma – aminek megoldására létrehozták ezt az eszközt – a back- és frontfocus jelenség. Bizonyos objektívek bizonyos vázakon nem úgy működnek, ahogy azt elvárjuk tőlük. Az élességállítás során ugyanis előfordulhat, hogy többször, visszatérő problémaként az élesre állítandó téma elé, vagy mögé áll az élesség. Az ilyen front- vagy backfocusos rendszerek érdekessége, hogy a szóbanforgó objektív egy másik vázon teljesen jól működik.

Persze a gyártók is felismerték már ezt a problémát, így a komolyabb gépeiket úgy készítik, hogy azok élességállító rendszerét „kézzel” finomhangolhatjuk. Ez azt jelenti, hogy az adott objektívhez tartozóan megadhatunk egy offszetet, amit a gép élességállítás során alkalmaz. Mindezt objektívenként külön-külön.

De mit is kínál nekünk ennek elősegítésére a Datacolor Spyderlenscal?
Az egyszerű szerkezet gyakorlatilag egy 45 fokban döntött, osztásokkal ellátott fókusz ellenőrző „vonalzóból”, egy függőlegesen álló fókuszterületről, egy vízszintezőből és egy állványmenetből áll.

Nem kell komoly felkészültség a használatához, egyszerűen felállítjuk egy asztalra, vagy feltekerjük egy állványra, s vele szemben felállítjuk a fényképezőgépünket.
A gépen rekesz előválasztással a legnyitottabb blendét választjuk ki, hogy a lehetősségekhez képest a legkisebb mélységélességünk legyen (s természetesen a tárgytávolságot is ennek megfelelően állítjuk be).
A tesztábrát úgy kell elhelyezni, hogy a gépünk középső fókuszpontja a fókuszterületre essen, de az oldalsó skála is látszon a képen. A középső fókuszpont alkalmazása már csak azért is szerencsésebb, mert sok fényképezőgépnél csak ez készül keresztszenzorral, ami pontosabbá teheti az élességállítást, így kiküszöbölhető egy hibalehetőség.

Az elkészített képet végül szemrevetelezzük, s a skála segítségével ellenőrizzük az élességet. Ideális esetben a 0 jelzésű vonal éles, illetve ettől lefelé és felfelé a mélységélesség függvényében még néhány csík (a mélységélesség fókuszált pont előtti és utáni eloszlásaránya gyújtótávolság függő, csak telében 50-50%, nagylátószögnél inkább 33-66%!).
Mi Nikon D3s vázzal és Nikkor 70-300mm f/4,5-5,6G IF-ED AF-S VR objektívvel próbáltuk ki a Spyderlenscal-t.

AF finomhangolás

Ahogy a fenti ábrán is látható, alaphelyzetben enyhe backfocus érhető tetten, vagyis egy kissé hátra fókuszált a váz.
A helyzet érdekessége, hogy a D3s-ben hiába állítottunk maximális eltolást, ez még mindig kevés volt ahhoz, hogy tökéletes eredményről beszélhessünk. Ez persze nem a tesztábra hibája, inkább az adott vázé és/vagy az adott objektívé.

S hogy végül mennyiben segít ez az ábra bennünket a helyes finomhangolásban? Kb. annyiban, mint egy egyszerű nyomtatott tesztábra, melyet 45 fokból fotózhatunk. Más kérdés, hogy éles helyzetekben ez a módszer jobb és gyorsabb.
Otthoni felhasználásra, 2-3 objektív beállításához a 18 ezer forintos ár lehet, hogy kicsit magas, de egy profi stúdió, vagy még inkább egy bérstúdió kellékeként viszont kimondottan baráti. Hálásak lesznek az ügyfelek, ha bosszankodás és szerencsétlenkedés helyett egy könnyen használható profi eszközzel hangolhatják össze mondjuk a hozott vázat a stúdióban bérelt objektívvel.

A Datacolor Spyderlenscalt az Artwork Photo, a jól összeválogatott, szándékosan legvadabb eltolódást biztosító objektív-fényképezőgép párost pedig a Nikon Kft. biztosította a teszthez. Köszönjük!