Kipróbáltuk: Fujifilm FinePix2400Zoom teszt

0


A 2400-as kívülről szinte megkülönböztethetetlen a kistestvérétől. Azonos forma, azonos kezelőszervek, ugyan az az optika. A gép színe azonban egy picit eltér. Míg az 1400-as szürkés, ezüstös színű volt, addig a 2400-as inkább enyhén arany árnyalatú. Változott egy picit az objektívet takaró ajtó dizájnja is, de egyébként a két gép teljesen azonos külsővel rendelkezik.

Kívülről


A gép eleje rendkívül egyszerű, az amatőr filmes gépek formavilágát idézi. Az objektívet takaró ajtót kézzel kell ugyan elhúzni (talán a következő változatoknál automatizálhatnák már… oly sok szép megoldást láttunk már erre a Fuji gépeken is), de védelem szempontjából biztos, hogy hatásos. Az ajtó három állásos, aminek kinyitáskor nem sok jelentősége van, viszont becsukáskor az ajtó enyhe elmozdítása után (ekkor ugrik a középső állásba) az objektív visszahúzódik lehetővé téve az ajtó teljes becsukását. Pozitív, hogy a gépet csukott objektív fedővel bekapcsolva (felvétel állásba) az objektív nem kezd el az ajtó ellen dolgozni. A becsukott ajtóra az LCD-n a Lens Cover! felirat figyelmeztet minket. Bekapcsoláskor 3 mp-ig látszólag nem történik semmi, majd az optika előbújik és az 5. mp végére a gép felvételre kész állapotba kerül. Megemlítendő, hogy olcsó gép ide vagy oda, az optika zoomolásnál elég zajos és ráadásul furcsán zajos. A működést a teszt alatt ez nem befolyásolta, csak a fülnek kellemetlen.

Az objektív azonos a FinePix1400Zoom-ban megismert 3x optikai zoomos optikával, és mivel a két gépben használt CCD felülete azonos méretű a gyújtótávolság szélsőértékek is azonosak maradtak (38-114 mm). A gép előlapján található még a kereső ablaka és a beépített vaku. A kettő közt lévő kicsiny érzékelő a vaku vezérlését segíti. Az elhúzható optikafedő alatt az objektív mellett lévő apró piros borítás alatt az önkioldó visszajelző lámpája villog, jelezve az expozícióig még hátralévő időt.


A fényképezőgép teteje szintén nincs túlbonyolítva. A kellemesen nagyméretű exponáló gombon és a háromállású főkapcsolón kívül nincs is rajta semmi. A főkacsoló a hüvelykujjal tökéletesen elérhető és vezérelhető. Az OFF és a felvétel állás közt van a visszajátszás piktogramja, így a képek visszajátszásához nem kell átlépni a felvétel módon (így megúszunk egy lencseaktivizálást).

Az exponáló gomb a szokásoknak megfelelően két állású. Enyhe megnyomáskor élességet állít és rögzíti azt. Így nem a kép közepére eső témára is könnyen állíthatunk élességet.


A gép hátlapja már kicsit mozgalmasabb. A kezelőszervek a hátlap felső egy cm-es sávjába kerültek. A négy iránygomb nem a megszokott korong formában, hanem egy le-fel billenő kapcsoló és egy jobbra és egy balra nyílra került. Felvételkészítéskor a billenőkapcsoló irányítja a nagyítás (zoom) mértékét, míg a jobbra és a balra nyilakkal a menübe léphetünk be. A menüben persze mind a négy irány szerephez jut. A menübe szabályszerűen az OK gomb megnyomásával léphetünk be és a Back gombbal léphetünk ki. Az LCD monitort bekapcsolni és a plusz információkat azon megjeleníteni a kereső melletti DISP gomb segítségével lehet. A vakumódok közt a villám piktogrammal jelzett gombbal válthatunk.

A gép hátlapjának jelentős részét a kisméretű 1,6″ (4 cm) átmérőjű LCD monitor foglalja el. A kijelző enyhén kiemelkedik a hátlapból ami először furcsa lehet, de a használat során nem zavaró. Az LCD mérete azonban már problémásabb. Érthető, hogy az ár alacsonyan tartása és a kisebb fogyasztás miatt kicsi LCD-t építettek a 2400-asba, de ez sajnos az azon megjelenő kép minőségének rovására megy. A menük nem túl jól olvashatók, de mivel nem is túl bonyolultak ez nem olyan nagy gond. Inkább csak kényelmetlen. Nincs a gépen információs LCD, mivel annak feladatát a kereső melletti led, illetve a szükség szerint automatikusan bekapcsolódó LCD monitor látja el. Ezen jelennek meg a hibaüzenetek és működés közben erről olvashatók le a legfontosabb paraméterek.

A hátlap bal felső sarkában található az egyszerű kereső, ami mint minden hasonló digitális fényképezőgépen túl kicsi ahhoz, hogy kellemesen lehessen használni. A kereső melletti led az élességállítás sikerességére, az éppen zajló kártyaműveletekre vagy az esetleges problémákra hívja fel a figyelmet a világítás illetve a villogás színétől függően.


A fényképezőgép markolat felöli oldalán található a SmartMedia kártya nyílása. A kártyahely kialakítása megfelelő, a kártya könnyen kivehető a gépből. A nyílást fedő ajtó megoldása ebben a kategóriában tökéletes. A géphez ( MB-os memóriakártya jár, amit érdemes egy 16 vagy egy 32 MB-os kártyával megtoldani, hogy nyugodtabban fotózhassunk. A fényképezőgép használati utasítása szerint a fényképezőgép által kezelt legnagyobb kártyaméret 64 MB, de információink szerint a tavaly nyár óta megjelent egyik Fujifilm fényképezőgépnek sincs gondja a 128 MB-os kártyák kezelésével. A kártyanyílás felett van a csuklószíj rögzítését lehetővé tevő fém akasztó.


A 2400-as másik oldalán található szokásos csatlakozósor, ami jelen esetben két egységre korlátozódik: adapter és USB csatlakozóra. A gép áramellátása az elemek mellett 5 V-os adapterrel is biztosítható, de ez nem a fényképezőgép alaptartozéka. USB kábel viszont jár a géphez. Ezzel a kábellel a fényképezőgépet számítógéphez csatlakoztathatjuk, ahol a meghajtó programnak köszönhetően a memóriakártya mint egy új meghajtóban lévő lemez jelenik meg. Így a másolás egyszerű és gyors. Nincs soros csatlakozási lehetőség, ami a technológia lassúságát, elavultságát ismerve egyáltalán nem baj.


A gép alján található az állványcsavar és az akkumulátor nyílás. A műanyag állványcsavart nem az optika alá, hanem kicsit eltolva az akkumulátor nyílás mellé tették. Így sem a panorámakészítésnek, sem pedig az állványos használatnak nem kedveztek. Akkumulátort cserélni ugyanis állványra tett gépben így nem lehet. Persze ezek apró gondok, lévén az ilyen jellegű gépeket ritkán tesszük állványra. A Finepix áramellátásáról 4 ceruzaelem gondoskodik. A Fuji be is készített egy szett alkáli elemet a dobozba, ami (ugyan nem próbáltuk, de biztosan) nem sokáig használható. Érdemes tartós elemmel vagy inkább Ni-MH akkumulátorokkal használni. Ez utóbbiak használata hosszú távon kifizetődőbb.

Felvétel mód
A FinePix2400Zoom egy teljesen automatikus fényképezőgép. Ezt jelöli azt is, hogy a főkapcsolón mindössze egy felvételi mód látható. A menüben előcsalogatható egy Manuális módnak nevezett állapot, de ez mindössze az expozíció kompenzáció illetve a fehéregyensúly állítását teszi lehetővé.

A menü automatikus módban

  • Makró – 10 és 80 cm közti tárgytávolságnál használható. Az optika nagylátószögben rögzített, zoomolásra nincs lehetőség, így nem valódi makró.
    Lehetséges értékek: be, ki
  • Sorozatfelvétel – A fényképezőgép 640 x 480 pixeles felbontásra és normál tömörítésre vált. Ilyenkor 9 kép készíthető egymás után kb 2 kép/mp-es sebességgel.
    Lehetséges értékek: be, ki
  • Önkioldó – Bekapcsolásakor az exponáló gomb megnyomása után az expozíció csak 10 másodperces késleltetés után történik meg. Az expozícióig hátra lévő időt a gép előlapján az objektív mellett lévő először világító, majd az utolsó 5 mp-ben villogó piros fény jelzi.
    Lehetséges értékek: be, ki
  • Mód – Ebben a menüben állíthatjuk át a fényképezőgépet Automatikus módról manuálisra, illetve itt léphetünk be a Setup és s Képminőség és felbontás választó menüjébe.
    • Auto – A fényképezőgép mindent automatikusan beállít, a fotósnak csak a képet kell megkomponálnia.
    • Manuális – A fényképezőgép itt is mindent beállít, de ebben a módban lehetőség van a fehéregyensúly és az expozíció felülbírálatára illetve korrekciójára. Nem lehet azonban használni az önkioldó és a sorozatfelvétel funkciókat.
    • Képminőség/felbontás – Ebben a pontban a készítendő kép felbontását és tömörítésének fokát állíthatjuk be.
      Lehetséges értékek: 1600 x 1200 (Fine, Normal, Basic), 1280 x 960 (Fine, Normal) és 640 x 480 (Normal)
    • SETUP – Ebben az almenüben a gép alapvető működését szabályozhatjuk.
      • Hangjelzés – Az egyes gombok lenyomásakor hallható hangot állíthatjuk
        Lehetséges értékek: ki, magas, alacsony
      • Dátum/Idő – A fényképezőgép belső órája állítható. Az itt beállított idő alapján írja bele a gép az elkészült fájlba a készítés idejét.
      • Képszámozás – A fájlnevekben használt számozás módját állíthatjuk be.
        Lehetséges értékek: Folyamatos, Minden kártyakivételnél nullázódó
      • Nyelv – A képernyőn megjelenő feliratok nyelvét választhatjuk ki.
        Lehetséges értékek: Angol, Francia

A menü manuális módban
A menüben a Sorozatfelvétel és az Önkioldó pontok helyett a következő két menüpont jelenik meg:

  • Expozíció kompenzáció – A gép által beállított expozíciós értékeket befolyásolhatjuk pozitív vagy negatív irányban
    Lehetséges értékek: +1,5; +1,2; +0,9; +0,6; +0,3; 0; -0,3; -0,6; -0,9
  • Fehéregyensúly – Az automatika által beállított érték mellett 6 előre rögzített érték közül választhatunk.
    Lehetséges értékek: Auto, Napsütés, Árnyék, Háromféle neon és egy izzó

A vaku villanásának módját a gép hátlapján lévő gombbal állíthatjuk. Választhatunk Automatikus vakubeállítás, vörös szem effektus csökkentő mód, éjszakai felvétel mód, bekapcsolt illetve kikapcsolt vakuállások közt.

Visszajátszás
Visszajátszás módba kapcsolva az LCD monitoron a legutoljára elmentett kép jelenik meg. A képek közt a jobbra és a balra nyilakkal lapozhatunk. A képen jobb felső sarkában látható annak sorszáma, az alján pedig a készítés időpontja. A Disp gomb megnyomásával ezek az információk eltűntethetők. A Disp gomb ismételt megnyomásával indexképes megjelenítésre válthatunk. Ilyenkor az LCD monitoron 9 kép látható, közülük a jobbra balra illetve a le és a fel gombokkal választhatunk. A kiválasztott képet a Disp gombot megint megnyomva nézhetjük meg teljes képernyőn.

A teljes képernyőn látható képet a zoom vezérlő gombjaival nagyíthatjuk is, így az apró részletek is kényelmesen ellenőrizhetők. Ilyenkor maximum 4x nagyításra van lehetőség. A kinagyított kép minden részlete megnézhető, mivel a felnagyított kép mozgatható.

A menüben mindössze három funkciócsoport kapott helyet:

  • Törlés – Itt törölhetjük a memóriakártyára mentett képeket vagy akár magát a memóriakártyát is.
    Választható műveletek: Egy kép, Minden kép, Kártya formatálása
  • Védelem – Ebben a pontban a kártyán lévő képeket védhetjük le a véletlen törlés elől.
    Választható műveletek: Kép védelmének beállítása/törlése, Minden kép levédése, Minden kép védelmének törlése
  • DPOF – Az egyes képek nyomtatási paraméterei állíthatók be ebben a menüben. Ezeket a paramétereket a DPOF kompatibilis nyomtatók tudják felhasználni, hogy az itt beállított értékek alapján nyomtassák ki a képet.
    Választható műveletek: Dátum be/ki, Kép beállítása, Minden kép beállítása, Minden beállítás törlése

Képminőség
Ha az eddig leírtak után úgy érezte, hogy mégsem ezt a gépet választja, akkor meg kell nyugtassam, nem olyan rossz a helyzet, mint amennyire kritikus voltam a gép felépítésével kapcsolatban. A fényképezőgép erőssége az egyszerűségen túl a csodálatos képminőség. Mint ahogy az 1400-asnál is láttuk a képek gyönyörűek. Nem csoda. Egy már elég sok gépben kipróbált technológia letisztult kiforrott elemeit tartalmazza mindkét gép, így érthető a jó minőség. A képek ugyan a Fuji többi gépéhez hasonlóan enyhén szemcsézettek, de ez szinte minimális. A kép.tár.hu Digitális papírkép szolgáltatásán keresztül rendelt valódi papírképeken a képernyőn látható szemcsézettségnek nyomát sem lehetett látni.

A színek a FinePix sorozat többi tagjától megszokott módon itt is nagyon szépek, a gép fehéregyensúly állítása kiváló, elsősorban a bőrszínekben erős. Az expozíció a 64 zónás TTL fénymérésnek köszönhetően mindig megfelelő.

Szoftverek
A fényképezőgéphez mellékelt CD lemezen hasznos szoftvereket találunk:

  • USB meghajtó (Windows/Mac)
  • Exif megjelenítő (Windows/Mac)
  • DP szerkesztő (Windows/Mac)
  • Adobe PhotoDeluxe (Windows)
  • Adobe ActiveShare (Windows)
  • Exif Launcher (Windows)

A szoftverek telepítése egyszerű, minden gond nélkül ment. Az Exif megjelenítő nem csak a képek megnézésére, de a bennük tárolt expozíciós információk megjelenítésére is alkalmas, így kezdő fotósok ellenőrizhetik, hogy egy-egy rosszul sikerül képnél mi volt máshogy beállítva a gépen mint a jobbaknál. A PhotoDeluxe segítségével apróbb képszerkesztési műveleteket hajthatunk végre a képeken.

Összegzés
Nem csalódtunk a Fujifilm FinePix2400Zoom-ban. Elődjéhez méltó és árát túlszárnyaló képminősége a legfontosabb tulajdonsága. Kezelése egyszerű, így a technika iránt kevésbé fogékony családtagokra is nyugodtan rábízható a családi események vagy a nyaralás érdekesebb pillanatainak megörökítése. Olyan első digitális fényképezőgépüket kereső vásárlók figyelmébe ajánlanám, akik tervezik, hogy 13 x 18-as méretben illetve felette is szeretnének nagyításokat rendelni a felvételekből vagy akik úgy érzik, hogy az extra felbontás megéri az 1400-as árán túli plusz kiadást.

A fényképezőgépet a Mediker Bt-től kaptuk.

A gépet a Sowah Kft által forgalmazott EagleTec memóriakártyával használtuk.