Kipróbáltuk: Sigma 150-600mm f/5-6,3 DG OS HSM C teszt

0

Képminőség

Színhiba

Az igen komoly tömeg és a három szuper alacsony szórású lencsetag már előre azt mutatta, hogy itt remek minőséget fogunk kapni. Arra azonban nem számítottam, hogy színhibát gyakorlatilag egyáltalán nem mutat majd fel az objektív. Teljesen nyitott rekesznyílás mellett is gyakorlatilag zéró kromatikus aberráció figyelhető meg.

Ritka az ennyire jó objektív!

Bokeh

Az objektív rekeszét 9 lekerekített lamellából alakították ki, így fényerőnél szűkebb blende esetén is a körhöz közeli bokeh forma érhető el. A bokeh tesztábránkból ezen felül az is kiderülhet, hogy az objektív a képsarkokban mennyire hajlamos a kóma jelenségére, amikor is a fényfoltok nem körkörös, hanem lencse formát öltenek. Mint látható, nyitott blendénél a sarkokban lévő fényfoltok valóban lencse alakúak, ami arra utal, hogy a sarkokban az objektív feloldóképessége, illetve rajzolata nem annyira jó, mint képközépen.

Geometriai torzítás

Ha nagy telezoom, akkor erős párnatorzítás. Legalábbis erre számíthatunk a végállásban. A kb. 6 méterről fotózott tesztábránk képe azonban igazán minimális torzítást mutat, vagyis az objektív a vártakkal ellentétben igen kis torzítású.

Geometriai torzítás



0,2% párnatorzítás


0,25% párnatorzítás


0,25% párnatorzítás


0,25% párnatorzítás

Peremsötétedés

A peremsötétedés főképp a teljes Leica képkockára dolgozó fényerős objektíveknél szokott jelentős lenni, valamint a nagy zoomátfogású modelleknél. A Sigma 150-600 mm-es Contemporary modelljénél a sarkok sötétedése nyitott blendénél elég jelentős, amely F8-ra rekeszelve 10% alá csökkenthető, de még F11-nél sem szüntethető meg teljesen. Akit ez zavar szerencsére Lightroomban két kattintással javíthatja.

Peremsötétedés


21%

11%

6%

2%

16%

10%

6%

3%

16%

8%

4%

15%

7%

4%

Makró, közelfényképezés

2,8 méteres tárgytávolság, 162 mm széles lefedés

A komoly gyújtótávolságú teleobjektívek ritkán engednek közel, ahogy a Sigma 150-600 mm-es telezoomja sem kivétel ezalól. A 2,8 méteres legkisebb tárgytávolság 600 mm-es állásban full-frame szenzoros fényképezőgéppel 162 mm szélességű témával tölti ki a képmezőt, amely 1:4,5 (0,22×-es) leképezési arányt jelent. Túl közel tehát nem enged a témához ez az objektív, de egy ekkora telénél nem is lehet fő cél a közelfényképezés.

Képminőség

Contemporary, azaz mindennapos használatra tervezett objektívről lévén szó, nem kell ugyanazt a magas minőséget elvárnunk, mint egy Art szériás modelltől. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lenne jó minőségű a 150-600mm C, sőt, ellenkezőleg. A nagy gyújtótávolság ellenére a képek szép részletgazdagok, igaz, nyitott blendénél azért érezhetően lágyabb a kép. Ez mind 150 mm-nél, mind 600 mm-nél igaz.

A képsarkok egyébként nem annyira problémásak, mint az a bokeh tesztképünkből várható lett volna, igaz, viszonylag kevés olyan tesztfotónk van, ahol a sarok is fókuszban van, de a kerti rozsdafarkúról készült képen a madár eléggé a sarokban helyezkedik el, s a tollazata ennek ellenére nyitott blendén is szép részletezett.

Értékelés

Összességében egy nagyon jó minőségű objektívet próbálhattunk ki, amely remek társ lehet természetfotózáskor és sportfotózáskor egyaránt, feltéve, hogy utóbbit is kültéren végeznénk, nem gyenge fényű csarnokban. A Sigma 150-600mm-es objektívnek van egy drágább, komolyabb változata is, amely ugyan fényerőben nem kínál többet, de a Sports kategóriába sorolása miatt jobb minőséget várhatunk tőle. Azt az objektívet is kipróbáltuk, ráadásul ezzel egy időben, így kb. hasonló képeket tudtunk vele készíteni, így jó alapot ad majd egy későbbi összevetésre.

A Sigma 150-600mm f/5-6,3 DG OS HSM C Sigma, Canon és Nikon DSLR-ekhez vásárolható meg, ára cikkünk megjelenésekor bruttó 349 ezer Ft.