Kipróbáltuk: Tamron 17-50mm/F2,8 Di-II XR LD teszt

0

Aberráció, torzítás

A kromatikus aberráció szokásos kíméletlen tesztképünk ellenére egyáltalán nem jelentős. Teljes nagylátószögnél, nyitottabb rekeszállásoknál még észrevehető, de a rekeszt szűkítve jelentősen csökkenthető mértéke. Teljes rekesznyílásnál, vagyis f/2,8 fényerőnél legrosszabb esetben a kép sarkaiban 5-6 pixel szélességben jelentkezik, a belső területeken azonban jóval kevésbé, emiatt mégis jobb képe van ilyen szempontból, mint a Sigma 18-50mm/F2,8 EX DC-nek . Ráadásul F8-ra szűkítve a blendét szinte teljesen eltűnik a színi hiba.
50 mm-es állásnál még f/2,8 fényerővel dolgozva sem jelentkezik színi hiba. Az alacsony szórású LD tag tehát jól teszi a dolgát.

Kromatikus aberráció és szórás

Bal felső sarokban
Fent középen
f=17mm mm
F2,8
F4
F5,6
F8
F11
F16
F22
f=50mm mm
F2,8
F4
F5,6
F8
F11
F16
F22
F32

Az optika teljes nagylátószögnél a két vetélytársánál (Canon EF-S 17-55mm/F2,8 IS USM és Sigma 18-50mm/F2,8 EX DC) jelentősebb torzítást produkál. Bár a különbség nem nagy, mégis ennél az objektívnél vagyunk a legközelebb az 1%-os hordótorzításhoz, amely már szemre is észrevehető a képeken. Mindez annak ellenére, hogy az optikát korrigálták, ahogy a sarkok “visszahajlásából” lehet is érezni. Nagyobb gyújtótávolságoknál nincs ekkora torzítás, 28 mm-nél már átcsap párnatorzításba, de mértéke egészen 50 mm-ig 0,5% alatt marad.
Az optika tehát elsősorban teljes nagylátószögnél eredményez látható geometriai torzulást.

Torzítások a gyújtótávolság függvényében

f=17 mm
hordótorzítás
~0,7%

f=28 mm
párnatorzítás
~0,3%

f=39 mm
párnatorzítás
~0,4%

f=50 mm
párnatorzítás
~0,4%