Kipróbáltuk: Sony Alpha DSLR-A100 teszt

0

Felépítés I.

A Sony Alpha DSLR-A100 meglepő mértékben rázta fel a digitális fényképezőgép piacot, legalábbis Japánban mindenképpen. A bevezetés után az egekbe szökött a forgalma, volt, hogy 35%-ot is elérte, bőven lekörözve az akkor már csak kb. 20% részesedésű Canon EOS-400D-t. Persze augusztusban már ismét a Canoné volt a vezető pozíció. Ez persze nem azt jelenti, hogy hazánkban is hasonló mértékű vásárlási láz fog megindulni, hiszen a közép-európai emberek – pláne mi, magyarok – háromszor is meggondoljuk, hogy mire költjük a pénzünket.

Az persze biztosnak tűnik, hogy aki filmes Minolta vagy digitális KonicaMinolta vázról akar továbblépni, annak jó eséllyel lesz ideális választás a Sony Alpha rendszere, hiszen tovább használhatja már meglévő eszközeit. A régi szolgáltatások mellett természetesen újak is kerültek a Sony Alpha első, belépő szintű modelljébe, melyekről persze mi is megemlékezünk majd, de előbb tekintsük meg, mi is az a legnagyobb előny, amely sokáig a KonicaMinolta vázakat jellemezte, s melyet a Sony is örökölt.

A CCD eltolós mechanikus stabilizálást a KonicaMinolta találta ki. Ezt több gépükben alkalmazták is, kompakt ultrazoomokban és tükörreflexesekben egyaránt. Ennek a megoldásnak az egyértelmű előnye, hogy így szinte bármilyen optikát tehetünk a gépre, a stabilizátort használhatjuk. Azt azért nem állíthatjuk, hogy minden objektívnél működik, hiszen a váznak tudnia kell, milyen gyújtótávolsággal dolgozunk. A Pentax ilyen esetekre választási lehetőséget adott, ahol megadhattuk az alkalmazott gyújtótávolságot. A Sonynál ilyen nincs, ha a gép nem ismeri a gyújtótávolságát az objektívnek, nem fogja bekapcsolni a stabilizátort.
A hatékonyságáról már megoszlanak a vélemények, vannak, akik azt vallják – megjegyzem, nem ok nélkül – hogy az optikai stabilizálás hatékonyabb, főleg nagyobb gyújtótávolságoknál, az viszont tagadhatatlan tény, hogy így nem kell külön stabilizátoros optikát keresgélni és vásárolni.

A CCD stabilizálást a Sony is átvette, igaz, az AntiShake elnevezés helyett a saját Super Steady Shot szövegét használja, annak ellenére, hogy ezzel a névvel már adott ki optikailag stabilizált ultrazoomot is. Így sajnos innentől kezdve nem lehet tudni, hogy a Super Steady Shot konkrétan milyen megoldású stabilizálást jelent, csak akkor, ha tudjuk, milyen gépről van szó. Én célszerűbbnek láttam volna, ha valami másfajta elnevezést választ a Sony, vagy valamilyen utalást tesz arra, hogy ez nem optikai stabilizálás. Lehet, hogy ez külső szemlélő számára szőrözésnek tűnik, de valójában nem az, hiszen a CCD stabilizálás – főként nagyobb gyújtótávolságoknál – kevésbé hatékony, mint az optikai. Erről már részletesebben írtunk a Pentax K100D cikkünkben, ahol ki is próbáltuk az azonos megoldású CCD stabilizálást különféle gyújtótávolságoknál.

A stabilizáláson túl a CCD mozgatást a Sony a képérzékelőre jutó por lerázására is felhasználja, ezzel az Olympus után a Sony lett a második cég, aki erre is figyel (azóta már a Canon is elkészítette saját portalanító rendszerét az EOS-400D-hez). Ez persze kissé megnöveli a bekapcsolás idejét, de okos módon a hosszabb ideig tartó CCD rázás a gép kikapcsolásakor megy végbe.
A por CCD-re kerülését egyébként egy új réteg is próbálja megakadályozni. Az Indium-ón-oxid (In2O3) vékony rétege jelentősen csökkenti a sztatikus elektromos feltöltődést, amely így nem fogja magához vonzani a porszemeket.

Újdonság a képfeldolgozást végző Bionz processzor is, amely többek között a dinamika-tartomány optimalizálását is elvégzi (DRO – Dynamic Range Optimizer), ezen kívül képzajt szűr és nagy sebességének köszönhetően “végtelen” JPEG sorozat készítését is lehetővé teszi.

Manapság már több olyan fényképezőgép gyártó van, aki a magyar nyelvű menüt is beépíti fényképezőgépébe. Találkoztunk már ilyennel a Canontól, a Samsungtól, de akár a Sonyt is említhetném. Ezek viszont eddig csak a kompakt vagy bridge gépekre terjedtek ki. Olyan még nem volt, hogy egy digitális tükörreflexes fényképezőgépet kibontva dobozából magyar menü fogadjon minket.

Különbségek

Mint ahogy a bevezetőben említettem, a DSLR-A100 alapját a KonicaMinolta Dynax 5D képezi. Ennek megfelelően nagyon sok helyen találunk egyezést a két gép között, de persze vannak eltérések is, melyeket táblázatunkban foglaltunk össze.

Főbb különbségek a KonicaMinolta Dynax 5D és a Sony Alpha DSLR-A100 között
KonicaMinolta Dynax 5D Sony AlphaDSLR-A100
CCD mérete 23,5 × 15,7 mm 23,6 × 15,8 mm
CCD portalanítás nincs CCD-eltolás (rezegtetés) módszerével
CCD felbontása 6,3 Mpixel 10,8 Mpixel
Legnagyobb felbontású kép 3008 × 2000 3872 × 2592
Érzékenység ISO 100-3200 ISO 100-1600
Fénymérés 14 szegmenses
(mátrix, középre súlyozott, szpot)
40 szegmenses
(mátrix, középre súlyozott, szpot)
Sorozat felvétel 3 kép/mp
5 RAW képig
3 kép/mp
6 RAW képig
Betekintésre induló AF nincs van
Tömörítési fokok ExtraFine, Fine, Standard Fine, Standard
LCD 2,5″, 115e pixel 2,5″, 230e pixel,
ClearPhoto LCD Plus
Lejátszás zoom max. 4,7× max. 12×
Témamódok száma 5 (portré, tájkép, sport, naplemente, éjszakai) 6 (portré, tájkép, sport, naplemente, éjszakai, makró)
Magyar menü nincs van
Soros csatlakozás USB 2.0 (nem Hi-Speed!) Hi-Speed USB 2.0
Akku 1500 mAh; 7,4V (11,1Wh) 1600 mAh; 7,2V (11,5 Wh)
Méretek 131 × 93 × 67 mm 133 × 95 × 71 mm
Tömeg 590 gramm 760 gramm

40 szegmenses fénymérő

Az új, 40 szegmenses szenzor elvileg pontosabb mérést tenne lehetővé, de sajnos most is sok olyan kép készült, ami nem nevezhető éppen bonyolult fényviszonyúnak, mégis sokat kellett korrigálni (vagy nemes egyszerűséggel simán túlexponálta a képet, mert korrekcióra nem volt idő). A legtöbb esetben a mátrix vagy kiértékelő mérést lehet a leghatékonyabbnak nevezni, itt azonban úgy tűnik, inkább a középpontosan súlyozott lesz a jobb megoldás.

Képérzékelő

A Sony 6 Mpixeles APS-C méretű ICX413 szenzorát jópár gépen keresztül használták, más gyártók is, pl. Nikon, Pentax, KonicaMinolta. E felett persze már eljárt az idő, furcsa lett volna, ha még mindig csak a jó öreg 6 Mpixeles CCD-t használták volna. No nem mintha ez a felbontás nem lenne elég.

A Sony Alpha DSLR-A100-ba tehát egy új fejlesztésű képérzékelőt raktak, ami talán annyira nem is új. A szemfülesebbek már biztos észrevették az adatlapok alapján is, hogy ez a CCD bizony adatai alapján igencsak hasonlít a Nikon D200-ban lévőhöz, sőt nagyon nagy valószínűséggel meg is egyezik azzal (meg a Pentax K10D-ével).

A 23,6×15,8 mm méretű CCD-re elhelyezett 10,8 millió pixelből 10,2 millió képpontot használunk a képalkotás során. Az érzékenység ISO100-tól indul, majd 1 Fé-es lépésekben érhetjük el az ISO1600-at. Természetesen a szükséges érzékenységet a gép is kiválaszthatja helyettünk. Ezen kívül lehetőség van LowKey fotók készítéséhez ISO80, HighKey fotókhoz ISO200 használatára is. Nincs viszont ISO3200, pedig a Dynax 5D-nél még volt.

Legnagyobb felbontásban 3872×2592 pixeles képeket készíthetünk, de rendelkezésünkre áll a 2896×1936 pixeles is (minő véletlen, a D200-ban is pont ez a második felbontás), valamint a HDTV felbontásához hasonló 1920×1280 (16:9 oldalarányra vágással pontosan HDTV felbontás érhető el).

Az érzékenység ISO100-ISO1600 között állítható, 1 Fé lépésenként.
A képeket maximum 3136×2352 pixeles felbontásban készíthetjük el, JPEG, vagy RAW formátumban.

Optika

A gépvázra a Minolta “A” bajonettes objektíveken kívül természetesen a Sony Alpha bajonettes új optikák is feltekerhetők. A gyári kit dobozban ugyanazt az optikát kapjuk, mint a KonicaMinolta Dynax 5D-hez, csak ezúttal Sony felirattal: DT 18-70 mm/f3,5-5,6 Macro (lásd fent). Ezen kívül vásárolhatunk dupla kit-et is, amelyben egy 75-300 mm-es teleobjektív is megtalálható (lásd lent).

Sony 100mm/F2,8 Macro

Sony 18-200mm/F3,5-5,6 DT

Sony 50mm/F1,4

Sony 50mm/F2,8 Macro

Sony 18-70mm/F3,5-5,6
(kit optika)

Sony 75-300mm/F4,5-5,6
(a duplakit optika)

Sorozat fényképezés

sorozat hangfelvétele

Sorozatfelvételt gyári adatok szerint 3 kép/mp sebességgel készíthetünk, ezzel szemben a nálunk járt modell csupán 2,8 kép/mp sebességre volt képes. Talán nem mellékes megemlíteni, hogy a KonicaMinolta D5D tesztünknél is hasonló értéket mértünk, amely megerősíti azt az elképzelésünket, miszerint a 3 kép/mp csak egy elméleti maximum. Így viszont azt kell mondjuk, hogy a 3 kép/mp specifikációban szerepeltetése kicsit furcsa. A sorozat hosszával egyébként nem lenne baj, mert kategóriájában a 6 RAW képig tárhelyet biztosító puffer még teljesen elfogadható, egyébként is a Dynax 5D-nél tovább bírja az Alpha100. RAW + JPEG sorozatot készítve 3 képig, csak RAW formátumban 6 képig, JPEG Fine formátumban kártyasebességtől függően (nálunk 15 képig: SanDisk Ultra II) bírja ezt a sebességet tartani. Miután a puffer megtelt, a következő kép akkor készülhet el, ha a kártyára írás minimum 1 képnyi helyet szabadított fel. Ez RAW formátumnál több, JPEG formátumnál kevesebb időt vesz igénybe, és természetesen kártyasebességtől függő.
Apropó: kártyasebesség. A fényképezőgép meglehetősen gyorsan kezeli a memóriakártyákat, így vásárolhatunk hozzá nagy sebességű változatokat. SanDisk Ultra II 256 MB-os kártyával például 9200 KiB/s sebességet mértünk (15 RAW kép alapján), amely csodaszép magas érték (ezzel a kártyával még ilyen sebességet sosem mértünk).

A normál sorozatokon kívül automatikus expozíció-sorozatot is készíthetünk, 3 képig, 1/3 vagy 2/3 Fé különbségekkel. Az expozíció-sorozat sorrendje is beállítható, ill. kiválaszthatjuk azt is, hogy a képek sorozatban készüljenek, vagy minden egyes kép külön.
Ha JPEG formátumban fotózunk, és nehezen beazonosítható a megvilágítás fajtája, és nem készíthetünk kézi fehéregyensúly beállítást, érdemes használnunk a fehéregyensúly sorozatot, amelynek során kisebb (10 Mired) vagy nagyobb (20 Mired) eltérésekkel 3 kép készül (természetesen egy expozícióval). RAW formátumnál a szabad és veszteségmentes utófeldolgozás miatt nincs értelme ezt a módot alkalmazni.

A kioldást 2 vagy 10 mp-es késleltetéssel, vagy vezetékes távkioldóval készíthetjük.