Kipróbáltuk: Sony Alpha DSLR-A100 teszt

0

Felépítés II.

Ergonómia

A Sony Alpha DSLR-A100 a KonicaMinolta Dynax 5D vázra épül – végülis nem meglepő módon. Ez olyannyira igaz, hogy a gombok nagy része is változatlan maradt (pl. a felső részről az ISO gomb átkerült a bal oldali funkciótárcsára). Persze kis csinosítás történt a vázon is, a Dynax 5D-re még a szögletesség jellemző, míg a Sony Alpha100-at már inkább a lekerekített, gömbölydedebb formavilág jellemzi. Persze elég szubjektív, hogy kinek melyik tetszik jobban, de én személy szerint nem vagyok oda a túl szögletes dolgokért. Egy kis apró lekerekítés, pici ívesség és máris hatásosabb az összkép.

A markolatot is kicsit átalakították, így ez is kissé kényelmesebbé vált. Ismét egy újabb bizonyíték: lehet kis méretű tükörreflexes gépet csinálni úgy is, hogy kényelmes fogású legyen.

Ami a kezelhetőséget illeti, nos, remekül sikerült. A gép felső részén elhelyezett bal oldali tárcsa a legfontosabb beállítások elvégzését teszi lehetővé pillanatok alatt. A Dynax 5D-n ezen a helyen csak a fehér-egyensúlyt beállító tárcsát találtuk, ehhez képest itt már az érzékenységet, a dinamika-tartomány kiterjesztést, a fénymérést, a fókusz területet és a vaku módot is beállíthatjuk. Bár nem mindenkinek tetszik a tárcsaforgatós megoldás, főleg akkor, ha többször állítanánk egymás után az érzékenységet és a fehér-egyensúlyt, mert ez esetben bizony sűrűn kell a tárcsát a megfelelő helyre forgatni.

LCD és kereső

A pentaprizmás tükörreflexes kereső lefedettsége gyári adatok és méréseink szerint is 95%-os, nagyítása 0,83x-os. Itt 21,5o-os szög alatt látható képet kapunk, amely megegyezik azzal a látószöggel, amit egy 55 cm-es TV képernyőjének 1,13 m távolságról (vagy egy 17″-os LCD 91 cm-ről) adódó látványa okoz. Ez a tükörreflexes keresőjű gépek között átlagos méretűnek számít. Ezekből az adatokból 54%-os képméret számítható (a képzeletbeli 1x-es nagyítású, 100% lefedettségű keresővel ellátott kisfilmes gép keresőképéhez képest, amelyben egy tárgy 50 mm-es objektívvel ugyanakkorának látszik, mint a valóságban). A látható kép a végső fotó 96%-át tartalmazza, ez a lefedettség is közepes mértékű.

kereső információi

A pentaprizmás keresőt dioptria korrekcióval is ellátták, amely -2,5..+1 dioptria tartományban állítható, a kereső melletti tárcsával. Ha ennél nagyobb korrekcióra van szükségünk, akkor vásárolhatunk keresőkorrekciós lencsét, melyet a Sony kínálatában is megtalálunk. A keresőben csak az alapvető információkat láthatjuk: fókuszpontok, szpotmérés területe, vakuteljesítmény kompenzáció, vaku állapot, fénymérés rögzítés, sikeres élességállítás jelzése, zársebesség, rekeszérték, expozíció-kompenzáció, puffer szabad területe és kézremegés foka (5 fokú skálán).

Hosszú expozíciós időknél a nyakpántra helyezett gumilapot helyezhetjük a kereső elé, amellyel meggátolhatjuk a fénymérést és az expozíciót kellemetlenül érintő beszűrődést.

A fényképezőgépre nem került külön státusz LCD, melyet már a kis méretű fényképezőgépeknél megszokhattunk. Ennek funkcióját is a hátsó kijelző valósítja meg. Ez mindenképpen költséghatékony megoldásnak tekinthető, és a nagy méret, valamint a háttérvilágítás könnyebb használatot eredményez, de energiafelhasználás szempontjából takarékosabb módszer a külön státusz LCD alkalmazása. Szerencsére a státusz LCD-s megjelenítés kikapcsolási idejét akár 5 mp-re is beállíthatjuk. Ez esetben a háttérvilágítás kikapcsol, de a megjelenítőn továbbra is olvashatóak maradnak az adatok, kellő megvilágítás esetén. Ezen kívül a kereső alatt elhelyeztek egy infra adó és vevő egységből álló érzékelőt, amely szinte késleltetés nélkül kikapcsolja az LCD-t, ha a keresőbe nézünk. Ezt a megoldást már a Minolta DiMage 5/7-nél is alkalmazták. A státusz kijelzés kétféle részletességű lehet, a részletesebb üzemmódban a következőket olvashatjuk: üzemmód, zársebesség, rekeszérték, vakumód, expozíció-kompenzáció, vaku teljesítmény kompenzáció, érzékenység, színmód, kontraszt, telítettség, képkeménység, fénymérés módja, használt fókuszterület, fókusz üzemmód, sorozatmód, önkioldó, képméret és minőség, akkutöltöttség, fénymérés, hátralévő képek száma. Mindezt a KonicaMinoltától örökölte a Sony Alpha, persze a dizájnt egy kissé áttervezték, így itt is fel lehet fedezni az Alpha narancs színét. Hab a tortán, hogy a státusz kijelzés tartalma a gép portré állásba forgatásakor szintén elfordul, az orientációs szenzor működésének köszönhetően.

Az LCD mérete 2,5″-os (hasznos képátló: 62 mm), felbontása immár 260 ezer képpont (RGB pixelek összege). A háttérvilágítás fényereje a SetUp-ban 5 lépésben állítható. A kijelzett kép erős napfényben is jól látható, köszönhető ez a Sony ClearPhoto LCD Plus-nak, amely egy reflektív réteget tartalmaz a folyadékkristály mögött. Ilyet már több gépben is láttunk, mindegyiknél nagyon tetszett a megoldás, hiszen tényleg minden esetben jól látható marad a kép. Az LCD-nek van azonban egy kellemetlen pontja, mégpedig az, hogy a színhelyessége nem túl jó. A tesztünk során az első napokban a fehéregyensúly finomhangolásakor az LCD képére hagyatkoztunk: hiba volt. Mint a tesztképek egy részén is látni, túl meleg tónusúak lettek a képek, de a Sony LCD-jén ekkor tűnt valóságosnak.
Az elkészült képekbe maximum 12× méretben nagyíthatunk bele. Nagyított képnél a képen belül gyorsan tudunk görgetni (mivel viszonylag nagy lépésközzel léptet a gép), valamint lehtőségünk van az egymás után következő képek nagyított részleteinek összehasonlítására is, ha a vezérlőtárcsát elfordítjuk. Ekkor a választott nagyításban nézhetjük meg az egyes képek kiragadott részleteit, mellyel így könnyűszerrel megtalálhatjuk, hogy pl. melyik kép lett a legélesebb.

eredeti kép (JPEG-ről nagyítva)

Sony DSLR-A100 12x-es nagyítása

A nagyított kép csak kis mértékben mosódik össze teljes negyításnál. Az élesség ideális ellenőrzéséhez a legjobb választás a 10x-es nagyítás, de 12x-es mértékű felnagyításnál is jól láthatóak a részletek.
A kész fotókon nemcsak a kiégés, de a bebukás is ellenőrizhető, ha hisztogram nézetbe váltunk. Ekkor egyébként részletes információk is leolvashatók a képről, mint pl. a felbontás, tömörítési fok, gyújtótávolság, zársebesség, rekeszérték, expozíció és vakuteljesítmény kompenzáció, használt üzemmód, fénymérés, fehéregyensúly, érzékenység, dinamika-tartomány optimailizáció, stabilizátor, dátum/idő, mappa és fájlsorszám.

Vaku

A beépített vaku kulcsszáma ISO 100-ra vonatkoztatva 12-es. Kinyitása csak kézzel történhet, felpattintását sem a gép, sem gomb által nem lehet kezdeményezni. Szó szerint meg kell fogni és felnyitni. Ekkor a villanó az optikai tengelytől 9 cm-re emelkedik ki. A beépített vaku üzemmódjai: automatikus, derítés, vörösszem-csökkentés (menüből választható), szinkron a második redőnyre és vezeték nélküli. A vaku vezérlést pedig a Minolta gépeknél már megismert módon ADI (integrált távolságmérésen alapuló), vagy elővillantásos mód közül adhatjuk meg. A vakuszinkron 1/160-ad mp-ig használható, de aktív AntiShake üzemmódnál csak 1/125-öd mp-ig. A vaku teljesítménye ±2 Fé tartományban kompenzálható. A vaku feltöltése gyorsan történik, a gépnek teljes kisütés esetén max. 3,5 mp-re van szüksége az újratöltéshez.

A váz tetején a KonicaMinolta rendszervakuk fogadására alkalmas vakupapucs található, amely természetesen megegyezik az új Sony Alpha rendszervakukkal (a bridge Sony gépekhez készült vakuk itt nem használhatók), melyeket természetesen külön kell megvásárolnunk. Középpontos érintkezőjű egyszerű vakukat ide nem illeszthetünk.
Szinkron kimenetet külön nem helyeztek el a gépen, de opcionális adapter segítségével ez is megoldható.

36-os kulcsszámú rendszervaku
 

56-os kulcsszámú rendszervaku
beépített diffúzorral

Élességállítás

Az automatikus élesség állításhoz összesen 9 fókuszterület közül választhatunk, ezek elosztása megfelelő széles területen történik. A szükséges fókuszpontot a hátlapon lévő navigáló billentyűkkel választhatjuk ki. Ezen kívül megadhatjuk, hogy csak a középső fókuszpontot alkalmazza a gép, vagy széles területen dolgozzon, vagyis mind a 9 pontot használja, s azt fogja előnyben részesíteni, ahol a legközelebbi téma található. A fókuszmódok között az egyszeri élességállításon (AF-S) kívül megtalálhatjuk a folyamatos (AF-C), ill. automatikus (AF-A: szükség esetén átválthat követő fókuszba) módokat is. Ez utóbbi egyszeri élességállítás után folyamatosan figyeli a fókuszterületen lévő témát, és szükség esetén átkapcsol követő üzemmódba. A Minolta gépeinél megszokott közvetlen kézi élességállítás (DMF – Direct Manual Focus) itt is elérhető, amely az élességállítás után lehetőséget biztosít bármely objektívvel a beállított élesség módosítására.
Ezeket az értékeket a funkciótárcsa segítségével állíthatjuk be.

Kevés fénynél AF segédfény gyanánt a beépített vakut használhatjuk, mely gyors villogásával kvázi folyamatos fényt biztosít, ennek hatótávolsága kb. 5-7 m, de ez az érték természetesen függ a használt optika fényerejétől és a témától is.

Memóriakártya, akku, csatlakozók

Az állványmenet pontosan az optikai tengely alatt található, anyaga: fém. Állványra helyezett gépnél mind a memóriakártya, mind az akkumulátor cserélhető marad.

A csatlakozókat elszórva helyezték el a gépvázon. Bár a váz szinte ugyanaz, mégis a vezetékes távkioldó és a DC bemenet aljzatát felcserélték a Dynax 5D-hez képest. A kombinált USB és videó kimenet jobb oldalon, a kártyafoglalatot védő ajtó mögé, az adapterbemenetet pedig a bal oldalra került. A vezetékes távkioldó a hátlapba illeszhető. A távkioldó csatlakozóját és az adapterbemenetet egy-egy cseppálló gumilap mögé rejtve találjuk. Az USB 2.0 kimenet itt már nagy sebességű, így jó sebességgel másolhatjuk át képeinket számítógépre.

A Sony Alpha DSLR-A100 az első olyan Sony fényképezőgép, amely nem rendelkezik MemoryStick aljzattal. Azt persze nem mondhatjuk, hogy a cég nem biztosította a MemoryStick A100 általi támogatását, mert a dobozban találunk egy CF-MS Duo adaptert, amelyet a CompactFlash foglalatba helyezve MemoryStick Duo vagy Pro Duo kártyákat is használhatunk.
A kompatibilitás tehát adott, ha rendelkezünk már ilyen kártyákkal, akkor használhatjuk az A100-ban is. A nagy sebesség elérése érdekében azonban célszerűbb CompactFlash kártyát alkalmazni. Ráadásul a CF kártyákat igen gyorsan kezeli a gép.

A gép energiával való ellátását Li-ion akkumulátor biztosítja. Az NP-FM55H 7,2V-os, 11,5Wh energiatároló képességű (1600 mAh kapacitású). Feltöltése külső akkumulátortöltőben történik, a teljesen lemerült gyári akkut 2 óra 40 perc alatt lehet feltölteni. Gyári mérések szerint (CIPA ajánlást betartva) teljes töltöttségű akkuval 750 fotót készíthetünk (30 mp-enként képképszítés, minden második kép vakus, tíz kép után a gépet ki, majd be kapcsoljuk).

opcionális dupla töltő DC kábellel

opcionális vezetékes távkioldó