Könyvajánló: A Digitális fotós könyv 4

0

A sorozat negyedik kötetének napokban megjelent magyar nyelvű kiadása alapján úgy tűnik, hogy igen. A korábbi kötetekhez hasonló formátumú, 207 oldalas könyv majdnem minden oldala egy fotós trükk vagy fotózással kapcsolatos ötlet leírása. A koncepció semmit sem változott: az oldal felső felében egy nagy képen vagy az adott trükkel elkészíthető végeredmény, vagy az ötletnél használatos eszköz képe látható. Az oldal második felében nem marad sok hely a mellébeszélésre, ezért Kelby kénytelen lényegre törően, az unalmas technikai részleteket átugorva elmagyarázni a technikát.

A Digitális fotós könyv 4 ugyan a sorozat negyedik kötete, de alapvetően nem feltételezi, hogy az olvasó túl van már a sorozat első három darabján. A könyv ugyanis egy olyan trükkgyűjtemény, aminek majdnem minden oldala (kivételt csak néhány több oldalra széthúzott leírás jelent) egy teljesen önálló egység. Az olvasónak nem kell különösebben tisztában lennie a fotózás bonyolult összefüggéseivel, mert az adott trükknél Kelby csak annyit beszél róluk, amennyire annak megértéséhez feltétlen szükséges. Így a fotózás tanulásának folyamatában még az elején járók és a haladók számára is bőven tartogat megérthető és felhasználható gondolatokat.

A 12 fejezetes könyv bevezető helyett furcsa módon egy profi portrézásról szóló fejezettel indul. A fejezetet indító gondolatok (ezeket egyébként bátran át lehet ugrani, mert a többi Kelby könyvhöz hasonlóan csak a struktúra kialakítása miatt vannak, igazi mondandójuk nincs) után azonban kiderül, hogy a szokásos bevezető és iránymutatás ennek a blokknak az első három oldalára került. Gondolhatnánk, hogy ez a magyar kiadás sajátja, de nem, ez ilyen az eredeti angol nyelvű könyben is.

Kelby a következő fejezeteket alakította ki:

  1. Portrézás profi módra – triviális illetve sokszor csak tapasztalat útján összeszedhető tippek portré és csoportképek készítéséhez. (16 tipp)
  2. Profi vakuhasználat, harmadik rész – Kelby előző könyvében megtalálható vakus tippsorozatának folytatása a rendszervakuk és a stúdiúvakuk használatához. (14 tipp)
  3. Még több tipp a profi stúdiófotózáshoz – Szintén az előző kötetben megkezdett lista folytatása legfőképpen a megvilágítással kapcsolatos ötletekkel. (17 tipp)
  4. Még több tipp objektívhez – Ez tűnik a könyv kitöltő fejezetének, mert igazán kevés az értékes mondandója; a legérdekesebb talán annak taglalása, hogy miért érdemes egymásba tekerni használaton kívül a vázsapkát az objektív hátsó sapkájával. (11 tipp)
  5. Profi fotózás a szabadban – A kültéri fotózás néhol vitatható trükkjei egy kisebb csokorba szedve. Inkább nagyon kezdőknek szóló fejezet. (12 tipp)
  6. Profi tájképek – Látványos tájképek készítéséhez ad néhány tippet Kelby, ahogy arra a fejezet címe is utal. (18 tipp)
  7. Profi trükkök turistafotókhoz – Az amatőr fotósok által elkészített képek jelentős része utazások, kirándulások során nem éppen ideális körülmények között születik. Ezekhez ad néhány tanácsot és mutat be egy-két technikát a hetedik fejezet. (10 tipp)
  8. Profi sportfotózás – A sport és a sportfotózás lényege a sebesség, és ennek megállítása, érzékeltetése vagy a legjobb pillanat megörökítése örök kihívás. (13 tipp)
  9. HDR fotók profi módra – HDR trükkök nélkül nincs ma fotós könyv, így A Digitális fotós könyv 4. kötete is közel 20 oldalon foglalkozik ezzel a témával. A megközelítés itt gyakorlati, ami viszont nem minden könyvről mondható el. (18 tipp)
  10. Profi DSLR videók – A másik manapság kihagyhatatlan téma a DSLR videózásé. A tippek és technikák itt főleg az alapokat takarják. (14 tipp)
  11. Profi trükkök jobb fotókhoz – Joker fejezet a többi fejezetből kiszorult legkülönfélébb trükkök számára (16 tipp)
  12. Még több képrecept – Az utolsó fejezetben Kelby 18 képen mutatja be, hogy azok hogyan készültek, mit kell feltétlen tudni a rajtuk látható hatás reprodukálásához.

Kelby ügyesen ráérzett arra, hogy a fotózás egy végtelenül sok apró trükkből álló elfoglaltság, amiről kár lezárt, témák vagy technika köré rendezett blokkokban beszélni. A Digitális fotós könyv sorozat zárt egységek helyett apró trükköket oszt meg vegyesen mindenféle témában. Ezeket akár össze is lehetne rendezni valamilyen tematika szerint, de mégis így szerencsés a tálalás, hiszen az ötlettár így bármikor egy újabb kötettel bővíthető.

A szerző a könyvhöz készített öt rövid videót is, amelyen a szoftveres utómunkát mutatja be menet közben. Ezek a videók az első fejezet első oldalán lévő címen érhetők el.

Bár nagyon tetszik A Digitális fotós könyv megközelítése a fotós tanulás, továbbképzés témájában, nem tudom elfogadni, hogy a magyarul fényképezőgépnek és objektívnek hívott eszközöket a könyv rendszeresen kamerának és lencsének hívja. Hosszú szavak, de a mi magyar nyelvünk már csak ilyen. Szokjunk hozzá és használjuk, ha már van rájuk megfelelő szavunk. Elég az angolból átvett szavakat és kifejezéseket ott használni, ahol nincs magyar megfelelő.

A könyv ugyan teljesen önállóan is megállja a helyét, egyet kell értenem a szerzővel, hogy igazán kerek egészet csak az előző három kötettel együtt alkot. Persze a négy könyv együtt már semmiképp sem nevezhető olcsónak, de egy alapfokú tankönyvvel kiegészítve az első expozíciótól a nagyon komoly képekig úgy juthat el a kezdő fotós, hogy a technikai háttér elsajátítása mellett a gyakorlati trükkökkel is felszerelkezhet.

A könyv ára 4410 forint, de a kiadó jóvoltából az alábbi formanyomtatvány kitöltésével 3085 forintért elvihető.