Könyvajánló: Fotósszemmel

0

A közel kétszáz oldalas, majdnem négyzet alakú könyv elsőre nem tűnik könnyed olvasmánynak. Tele van ugyan képpel, így nincs hely mellébeszélésnek, de az elsőre is látszik, hogy a szerző nem mérte szűken a példákat. A 6 fejezetre bontott könyv a képmező fogalmának ismertetésével indul.

Álló legyen vagy fekvő, mi legyen a képen és mi nem, hova kerüljenek a hangsúlyos részletek, milyen legyen az oldalak aránya – ezeket a kérdéseket mind felveti a szerző már az első fejezetben, gondosan mutatva mindenre legalább egy jó példát. Akár már az első fejezetben bemutatott technikák tudatos alkalmazásával is radikálisan javíthatja egy tanuló fotós a képeit.

Szép is lenne persze, ha 30, képekkel teli oldalban mindent el lehetne mondani a kompozícióról. A második fejezet ezért a kompozíció alapjairól szól. Az unalmasnak tűnő fejezetcím ellenére érdemes azonban végigmenni ezen a 32 oldalon is, hiszen az alapszabályok ismerete nélkül nem lehet felismerni azokat az apróságokat, amelyek majd a képet megkülönböztetik a rossz fotók százaitól vagy ezreitől.

A harmadik fejezet nem meglepő módon továbbra is a kompozíció elemeivel foglalkozik, így nincs nagy törés az előző részben megkezdett gondolatmenethez képest. A szerző újra érdekes és változatos képeken keresztül mutatja be a különböző kompozíciós technikákat. A könyv egyik legértékesebb jellemzője, hogy sok témát több fotóval is bemutat, hogy az olvasó láthassa, hogy a különböző képkivágások, kompozíciók hogyan mutatják be ugyanazt a világot. A fejezet végén még a különböző gyújtótávolságú objektívek által kínált látványvilágra is kapunk mintát a korábban megismert, azonos témáról lőtt több kép segítségével.

A negyedik fejezet a színek szerepére hívja fel a figyelmünket, elméleti és gyakorlati oldalról is megmutatva az egymáshoz jól passzoló színeket. A színek mellett természetesen bemutatja a fény és az árnyék, illetve az ezekkel elérhető kontraszt fontosságát is.

A meglepetés bomba az utolsó előtti fejezet bevezetőjében robban, amikor a szerző kijelenti, hogy a kompozíciónak nincsenek is szabályai. „A kompozíciót a cél, az alkotó szándéka határozza meg.” Nincs tehát szabály, hogy mit hogy kell lefotózni, hogy a kép jó legyen, hiszen a kompozíció a fotós szándékától függően minden esetben más és más lehet. A cél lehet egy szokványos, sablonos kép elkészítése, de akár a meghökkentés vagy elgondolkodtatás is.

Az utolsó fejezet az alkotás folyamatát járja körül, ami a fotózásban állhat hosszas tervezés, előkészítés és megvalósítás összességéből, de akár egy hirtelen jött pillanat megörökítéséből is. A szerző számtalan témát és általa lőtt fotó elkészítésének folyamatát vagy pillanatát elemzi, és bemutat egy sor tipikus helyzetet is.

Ha a könyvben csak a képanyag és a képaláírások lennének, már akkor is bőven megérné az árát, de a magyarázatokkal és leírásokkal kibővített tartalom az utóbbi évek talán legjobb magyar nyelven is megjelent fotós könyvévé teszik Michael Freeman Fotósszemmel című könyvét. Meg merem kockáztatni, hogy még az évek vagy évtizedek óta fotózók is találnak majd benne olyan apróságokat, amik ezért vagy azért kimaradtak a repertoárjukból, de a tökéletességre törekvő amatőr fotósoknak szinte kötelező olvasmány. Az 5995 forintos ár a tartalomhoz képest bagatell összeg.