Könyvajánló: Photoshop digitális fotósoknak

0
155

A tucatszám megjelenő Photoshop könyvek egyik hibája, hogy azoknak egy jó része olyan feladatokról (pl. nyomdai előkészítés) szól, amivel a digitális technikára átálló fotósok sosem kell hogy találkozzanak (azt a munkát hagyjuk meg a dtp-s szakmának). A Photoshop digitális fotósoknak című könyv alapját ezzel szemben az az ajánlott munkamenet adja, amit a fotósok egy része végigjár egy-egy projekt elkészítése során. A fotók exponálását a szerző még az olvasóra bízza, de ahogy a kártya a számítógép kártyaolvasójába kerül, indulhat a Photoshop munka.

Bár a könyv lazára vett bevezetője után a Bridgeről és az Adobe Raw Converterről szóló első néhány fejezet nem tartalmaz többet, mint amit minden számítógéphasználatban járatos fotós egy órás használat után magától is kitapasztal, a hétköznapi munkát megkönnyítő billentyűkombinációk kedvéért mégis érdemes lehet végiglapozni. A számítógéphasználatban való jártasság fontos, hiszen a szerző már az elején leszögezi, hogy ezt a könyvet nem teljesen kezdőknek készítette (de az egyes lépések ettől függetlenül részletesen le vannak írva). Scott Kelby, az ismert Photoshop guru azzal is megpróbálja megkülönböztetni ezt a könyvet a többitől, hogy minden művelethez próbál valóban használható beállításokat javasolni, illetve igyekszik érthetően bemutatni az egyes paraméterek hatását (azért van ahol lehetett volna még magyarázni).

Számomra az érdekes részek a színkezelésnél és a színkorrekciónál indultak. Az 5. fejezet bemutatja a színtereket, egy egyszerű monitorkalibrációs technikát és a különböző színprofilok fontosságát. Ennek a résznek a megértése a trendiség mellett azért is fontos, mert enélkül fotóink maximum a saját számítógépünk monitorán fognak jól kinézni, az ügyfélnél vagy a fotópapíron már valószínűleg nem.
Annak ellenére, hogy a Photoshop már a 9. verziónál jár (CS2) még mindig nincs benne egy olyan eszköz, amivel tuti módon be lehetne állítani egy kép színeit. Valószínűleg ennek egy komoly oka van: a képek annyira eltérőek, hogy nem lehet egy ilyen eszközt készíteni. A Kelby által idézett profi fotósok azonban számtalan probléma orvoslására alkalmas technikát is bemutatnak a könyben az igen egyszerűtől a viszonylag összetettig, így 3-4 ilyen technika elsajátításával és begyakorlásával a képeinken fellelhető színhibákat valószínűleg hatékonyan tudjuk majd javítani. Ez nyilván az a rész, amin még egyszer átrágom magam, hiszen ezekre a műveletekre szinte minden felvétel esetén szükség lehet.

Egy jó fekete-fehér kép nem azonos egy színes kép szürkeárnyalatossá alakított változatával. A megfelelő technikák ismeretével azonban könnyedén lehet színes felvételekből is mutatós fekete-fehér fotókat készíteni. Ezekből a trükkökből mutat be egy csokorra valót a 7. fejezet.

A 8. fejezet megint egy olyan rész, aminek elolvasását nyilván minden fotósnak kötelezővé kellene tenni. Az itt bemutatott műveletek egy részét nyilván mindenki megoldja valahogy, de nem biztos, hogy a leghatékonyabb, legszebb eredményt biztosító módon. (Hozzáteszem, nem állíthatom biztosan, hogy a könyvben leírtak a legjobb módszerek, és a szerző sem teszi, de elég jók ahhoz, hogy érdemes legyen megtanulni a használatukat.) Olyan problémák kezelésével foglalkozik ebben a részben Kelby, mint a képzaj, a túlzottan árnyékos területek, a túl erős vaku hatása, az expozíció korrekció, vagy az optikák által okozott torzítások javítása.

Aki nem odaillő részletek képről való leretusálását szentségtörésnek érzi, az inkább lapozza át a 9. fejezetet. Én is azt vallom, hogy inkább állítsuk be úgy a kompozíciót, hogy az jó legyen, mintsem hogy a számítógépen “hamisítsuk” a képeket. Persze vannak olyan témák, mint például a bemutatáshoz használt, soha el nem készülő, így kb. 150 éve épülő barcelonai Sagra da Familia templom, amit nyilván mindenki szívesebben megnéz toronydaruk nélkül. Ilyen esetekben tényleg nincs mit tenni, retusálni kell.

A portrékészítés a fotózáson belül is egy külön tudomány, aminek a határai már rég túlnyúltak a fények és az expozíciós értékek beállításán. A mutatós, szemet gyönyörködtető portrék ma már bőven tartalmaznak digitális trükköket is. Ezek egy részét gyűjtötte össze a szerző a 10., portréretusálással foglalkozó fejezetben.

A 11. és a 12. fejezet a speciális effektusokkal, illetve a panorámaképek összefűzésével foglalkozik. Bár ilyen feladatokkal a fotósok többsége ritkábban találkozik, nem árt ha van hova nyúlni a megoldásukhoz.

A képek élesítésével foglalkozó részből nyilván lehetett volna egy teljes könyvet is írni, de legtöbbünknek valószínűleg elég lesz az a közel 30 oldal is, amit Kelby a 13. fejezetben szentelt a témának. A sok megoldás oka, hogy ahány kép, annyiféle élesítésre lehet szükség. De még egy képen belül is eltérő lehet, hogy melyik részt mennyire szeretnénk élesnek vagy lágynak látni.

A könyv utolsó két fejezete a fotók bemutatásával foglalkozik. Nyilván itt is lehet ötleteket ellesni, de talán ez a rész függ legjobban az adott munkától, a fotóstól és a körülményektől.

Tökéletes fotós könyv nincs, így ez sem az. Legnagyobb szívfájdalmam, hogy 6 ezer forintért a könyv csak fekete-fehérben mutatja a képeket. A fontosabb mintaképeket a kiadó a könyv végén lévő színes oldalakra gyűjtötte, így végülis ellenőrizhető a leírt trükkök hatása, de ez így macerás.

A könyv üzenete számomra az, hogy ne szégyelljünk újabb, jobb technikákat tanulni, hiszen ezek hosszú távon jelentősen megkönnyíthetik a munkánkat. Biztos vagyok benne, hogy az 5-6 éve digitális technikát használó fotósok is találnak benne néhány olyan trükköt, ami jelentősen felforgathatja, leegyszerűsítheti a megszokott munkafolyamataikat.

Változás (2011/12/17): Az új verzió színesben, a fenti árnál jóval kedvezőbben rendelhető meg az alábbi formanyomtatványon.