Bevezetés, történelem
A digitális SLR fényképezőgépek áldása és átka a cserélhető objektív. Az objektívek variálhatósága nagyfokú szabadságot jelent, hiszen az adott faladatra mindig a legmegfelelőbbet választhatjuk. Anyagi oldalról azonban komoly kihívás a pénztárcánknak ha valóban minden feladatra alkalmas objektívparkot szeretnénk összeszedni. Az utóbbi szempontot figyelembe véve nem rossz megoldás, ha a nem is oly távoli múltban keresgélünk megfelelő darabok után. Például az itthon is népszerű és elterjedt M42 csatlakozószabvány háza táján. A jól ismert, kisfilmes Prakticák, vagy Zenitek mellett mindig akad egy kiérdemesült objektív is, többnyire ezzel a csatlakozással.
Az M42 szabvány már a II. világháború előtt megszületett a drezdai Zeiss Ikon gyárban, gyors virágzása azonban csak 1949 után vette kezdetét. Ekkor jelent meg ugyanis a Contax S, a cég első, pentaprizmás, kisfilmes, tükörreflexes fényképezőgépe. Az új készülék új objektívcsatlakozást is kapott, ez volt az addig hanyagolt M42. Nem volt valami világrengető újdonság, hiszen a menetes szabványok (pl.M39, vagy M37) a korszak népszerű és bevált csatlakozásának számítottak, a jóval egyszerűbb és gyorsabb bajonettes korszakig. Az M42 mégis rövid idő alatt világszerte elfogadott és elterjedt szabvánnyá nőtte ki magát. Japánban is több gyártó látott benne fantáziát. Leginkább talán az Asahi (Pentax), amely az 50-es évek végétől, mintegy 20 éven át ontotta az M42 rendszerű gépeket és főleg objektíveket. A szabvány annyira összefonódott a nevével, hogy nyugaton „Pentax menetként” emlegették és emlegetik. A keleti-blokk országaiban az 1964-től Pentacon névre keresztelt drezdai Zeiss Ikon vitte tovább a rendszert, az időközben életre hívott Praktica márkával. Kicsit keletebbre a szovjet Zenit márkanévhez köthető az M42-es rendszer. A korábban M39-es menettel ellátott fényképezőgépeik jó része, a hatvanas évek második felétől M42 rendszerű objektívmenettel készült. Rajtuk kívül több tucat cég gyártott még M42 optikákat. A ma ismertebb márkák között megtaláljuk pl. a Tamron, Tokina, Olympus (Zuiko), Mamiya, Fujifilm nevét. Az m42.artlimited.net adatbázis jelenleg közel 500 típust tart nyilván, tehát elméletileg van miből válogatnunk.
Az M42 szabvány töretlen népszerűségét mai olcsóságának és – különösen hazánkban, valamint a volt Keleti-blokk országaiban – elterjedtségének köszönheti. A rendszerváltás előtti évtizedekben igen népszerűek voltak az NDK-ból, vagy a Szovjetunióból származó, cserélhető objektíves fényképezőgépek, és mai napig sok család őriz otthon ilyen készüléket, a hozzá való objektívekkel. A többnyire már használaton kívüli felszerelés optikáit kisebb befektetéssel újra hasznossá tehetjük digitális gépünkön is.
Áldás és átok
De milyen előnyei és hátrányai vannak az M42-es szabványnak? A legfontosabbról már volt szó: az elérhető objektívkínálat nagyon olcsó, és mivel igen elterjedt volt felénk a rendszer, a használt piac évek óta tele van a legkülönfélébb objektívekkel. Nagy előnye továbbá, hogy ezek az optikák az évtizedekkel ezelőtt, kevésbé fogyasztás-centrikus, megközelítésben készültek. Rendkívül strapabíróak, fémből kialakítottak és jó részük évtizedek múlva is időálló darab marad. Ezzel persze hátrány is lehet, hiszen még a kisebb darabok is súlyosabbak a mai átlagnál és nem egyszer kényelmetlenek, kevésbé ergonomikusak. Egy tisztességes M42 objektívszettel megpakolt fotóstáska bizony tekintélyes tömegű lehet.
Bár az áruk a sokszor csillagászati összegekért kínált modern objektívekhez képest nagyon kedvező, de optikai minőség terén azért érhetnek meglepetések. Általánosságban elmondható, hogy a nagyobb nevek egy-egy óvott darabjától még évtizedek múltán is kitűnő minőséget várhatunk. Ilyenek például az Asahi (Pentax) Takumar, vagy a Carl Zeiss márkájú „üvegek”. Ezek szinte bármely darabja biztonsággal ajánlható, ha jól bántak vele.
Mivel több évtizedes technológiáról van szó, automata élességállítást, modern lencseanyagokat (pl. fluorit), extra bevonatokat, illetve beépített stabilizátort és egyéb nyalánkságokat ne is várjunk az objektívektől. Bevonatok terén azért találunk már jó darabokat, ilyenek például a Carl Zeiss MC jelzésű (multi-coated), vagy az SMC Takumar (super multi-coated) objektívek. Nem véletlenül számítanak ezek a „lencsék” a legdrágábbak közé, sokszor több tízezer forintos használt vételárral. A minőséget itt is meg kell fizetnünk és a drágább optika, jó esetben, jobb képminőséget jelent M42 rendszerben is.
Bár a rendszer használt piaca Magyarországon is elég bő választékot kínál, azért meg kell elégednünk az egykori filmes korszak objektívkínálatával. Ma is gyártott M42-es objektívekből elég gyér a választék.
Az optikák zöme fix gyújtótávolságú. Ugyan találunk néhány, kisebb átfogású zoomot is, de jó részük elég gyenge minőségű. Döntő többségben 50-58 mm gyújtótávolságú normál objektíveket, illetve kisteléket (85-135mm) vásárolhatunk, de akad néhány jó minőségű 200mm-es darab is. Nagyon ritka, vagy nem túl bő választékot találunk extra nagylátószögű, valamint a nagy gyújtótávolságú M42-es optikákból. A nem kisfilmes méretű szenzort használó DSLR készülékeken ez eléggé behatárolja a használhatóságot. Elég csak a 4/3-os rendszert alapul vennünk, ahol már egy 28-35mm-es objektív is szinte kistelének számít.
A M42 rendszer és általában a manuális optikák buktatójának számít a DSLR gépek jellemzően kicsi keresője, és főleg automata élességállításra kifejlesztett mattüvege. Ezekkel a keresőkkel elég nehéz a kézi élességállítás, sokszor csak az élesség visszajelzésben bízhatunk, ha elérhető egyáltalán. A drágább típusoknál cserélhető a mattüveg, általában manuális fókuszra alkalmas (pl. mérőékes) változatra is.
Mire lesz szükségem?
Legfőképpen egy megfelelő adapterre, mivel jelenleg nem létezik M42 csatlakozású digitális fényképezőgép, és a közeljövőben sem várható ilyen modell. Ez az adapter biztosítja a DSLR gépváz és az M42 menetes objektív közötti csatlakozást. Ez egy 42 mm-es belső menettel ellátott fémgyűrű – többnyire vékonyabb/vastagabb peremmel – melynek hátsó része az adott csatlakozószabvány szerinti bajonettet formáz. Belső menetét az objektívre csavarva máris megkapjuk a gépvázunknak megfelelő bajonettet, melyet ugyanolyan könnyedén csatlakoztathatunk és oldhatunk le a vázról, mint a modern gyári objektíveket.
A szabvány a 42 mm-es átmérő mellé 1 mm-es menetemelkedést használ, hivatalosan ezért hívják M42 x 1-nek. Nem összekeverendő a Tamron T2 rendszerével, amely szintén 42mm átmérőjű, de 0,75 mm-es menetemelkedéssel.
Nagyon fontos jellemzője az objektív csatlakozás és a film (manapság képérzékelő) közti távolság. Ez hivatalosan 45,46 mm és igen fontos szerepe van a megfelelő képalkotásban. Túl nagy távolságnál a felhelyezett objektív végtelenre állított fókusznál nem ad éles képet.
Ha több objektívet használunk, elméletileg elég lehet egyetlen adapter is, de a gyakorlatban sokkal célszerűbb – bár költségesebb – minden példányra külön darabot vásárolni és felhelyezve tárolni őket. Így az M42-es „lencsék” is ugyanolyan könnyedén és gyorsan felhelyezhetők, mint a manapság használatosak.
Az optikák egy része beugró rekeszes működésű, vagyis a keresőben végig a legvilágosabb képet látjuk és a blende csak az expozíció kezdetén szűkül a beállított értékre. A beugró blendés M42 objektíveket használó gépek el voltak látva az ehhez szükséges mechanikával, a DSLR-ek viszont nem. Az optika hátulján lévő beugrasztó pöcök lenyomását így csak az ehhez kialakított adapter képes elvégezni. Bátrabbak egyéb módszerekkel, például az objektív szétszedésével és a beugrasztó mechanika kiiktatásával is próbálkozhatnak. Ellenkező esetben az objektív csak nyitott rekesszel használható. Bizonyos optikákon külön kapcsolóval állíthatjuk be, hogy a rekeszállító gyűrűnek megfelelően szűküljön a blende, vagy beugró-rekeszt szeretnénk használni. A régebbi kiadásúak hagyományos rekeszállítással ellátottak. Itt a gyűrű elfordításával a blende szűkül, vagyis a keresőkép is elsötétedik.
Adaptert lényegében az összes DSLR modellhez gyártanak és beszerzésük sem túl nehézkes. Az elterjedtebb rendszerekhez akár a komolyabb fotósboltokban is találunk megfelelőt. A „megfelelő” szót akár ki is emelhetném, hiszen maga az adapter még nem garancia a teljes sikerre, csupán az objektív felhelyezhetőségére. Fajtája (és rendszere) válogatja, hogy melyikkel járunk a legjobban. A rendszerfüggő buktatókról, valamint a kompatibilitásról lesz szó a következő részben.
Kompatibilitás
Pentax (K-bajonett): Kezdjük az M42 rendszer legközelebbi rokonával, mely ugyan már rég eltérő csatlakozószabványt használ, de sok szempontból megegyezik az M42-vel. Ilyen például az objektív-szenzor távolság, amely mindkét esetben 45,46 mm. Ennek köszönhetően, pontos adaptert használva, a teljes élességállítási tartomány kihasználható minden M42-es objektívvel. Az újabb Pentax DSLR fényképezőgépek tökéletesen alkalmasak az M42-es objektívek fogadására, de arra vigyáznunk kell, hogy a bajonett belsejébe csatlakoztatható, perem nélküli adaptert használjunk, különben az imént említett lehetőségünknek búcsút mondhatunk. A kompatibilitás ezt leszámítva alig kíván kompromisszumot a Pentax gépek használóitól. Bármely DSLR modellen működik majd a fénymérés, lesz élesség visszajelzésünk, sőt a vázak révén szenzor eltolásos stabilizátorunk is.
Olympus/Panasonic (4/3 szabvány): az objektív-képérzékelő távolság tekintetében alig problémás rendszer, hiszen a 38,6 mm-es távolság elvben szint minden objektív felhelyezésére alkalmassá teszi. Az M42 adapter viszont éppen ezért kicsit méretesebb és drágább mint egyéb rendszerekhez. A fénymérés és a vázba épített stabilizátor működik, az élesség visszajelzés viszont nem. Kapható azonban az elektronikus csatlakozást imitáló adapter is. Ez megtéveszti a gépet, amely azt hiszi, hogy elektronikus objektívet csatlakoztattunk. Természetesen automata élességállításunk így sem lesz, de a fókuszvisszajelzés működni fog.
Micro 4/3 vázakhoz, jelenlegi tudomásunk szerint, még nem létezik adapter, de az M42 optikák használata elméletben megoldható lenne.Frissítve: Időközben a Novoflex piacra dobott egy Micro 4/3-M42 adaptert.
Sony (Alpha-bajonett): a Konica-Minoltától örökölt csatlakozás 44,5 mm-es objektív-szenzor távolságával épp ideális az M42-es objektívekhez. Kb. egy 1mm vastag peremmel ellátott adapterre lesz szükségünk, hogy meglegyen a kellő távolság és a végtelen. Élességállítás és fénymérés csak a „csippel” ellátott adapterekkel lehetséges.
Canon (EF-bajonett): hasonló szenzortávolsággal rendelkezik mint a Sony, amely ezúttal 44 mm. Vékony peremes (1,46 mm) adapterrel a végtelen is megmarad. Stabilizátorunk nem lesz, mivel ennél a márkánál ez az objektívek reszortja, stabilizátoros M42 objektív pedig nem létezik. Fénymérésünk lesz, az élesség visszajelzéshez viszont szükség lesz az említett elektronikus adapterre. Ez csak néhány ezer forinttal drágítja az adapter árát és manapság elég könnyen beszerezhető. Elektronikus „csipet” meglévő adapterünkhöz is vásárolhatunk és utólag felragaszthatjuk. A Canon EOS az egyik legelterjedtebb DSLR rendszer így M42-EOS adaptert szinte bármely fotósboltban, olcsón beszerezhetünk.
Nikon/Fujifilm (F-bajonett): sajnos az objektív-érzékelő távolság szempontjából problémás rendszer, mivel ez meghaladja az M42 rendszerét. Így normál adaptert használva nem lesz végtelenre állítható az élesség. Elfelejthetjük a fénymérést is, élesség visszajelzésünk viszont alapból lesz.
Előfordulhatnak az adott objektívre jellemző kompatibilitási problémák is. Például némely modell túl mélyre nyúló lencsetagja, vagy hátsó szűrője, egyes fullframe érzékelős Canon vázakon túlságosan belóghat a tüköraknába és gátolhatja a tükör mozgását. Vásárlás előtt mindig célszerű körbenézni a weben, hogy a kiszemelt objektív mennyire problémamentes a használt gépvázon.
Csábító a viszonylag egyszerűen és olcsón beszerezhető M42-es objektívpark, de mielőtt nekifognánk a kiépítésének vegyük figyelembe a fenti szempontokat is. Egy ilyen felszerelés semmiképpen sem a kényelem záloga. Aki megszokta az automatikus élességállítást és a zoomok használatát, nem biztos, hogy jó lóra tesz. A család évtizedek óta porosodó M42-es optikáit azonban mindenképpen érdemes leporolni egy új adapter beszerzése mellett, és a kísérletező kedvű, retro-lelkűek sem fognak csalódni, ha megcsapja őket egy kicsit a cseppet sem elfeledett múlt fuvallata.
