Manda Rpad és Vpad LED panelek

0
Hirdetés

Bevezetésként talán egy kissé elcsépeltnek tűnő arany mondással indíthatnék, kissé átköltve: LED panelekből már nehéz újat mutatni.
Viccesen fogalmazva: alig van olyan négyzetkilométere Kínának, ahol ne gyártanának LED panelt.

De viccen kívül: tényleg rengeteg gyártó készít LED paneleket, amelyek általában egy kaptafára készülnek. Jó esetben nagy tartományban állítható a fényerő, esetleg a színhőmérséklet is változtatható, vagy kapunk felcsatolható színmódosító szűrőt és az egész semmi másra nem jó, mint a videóink fényeit kicsit – szó szerint kicsit – feltuningolni.

Amikor a Mikrosatból megérkezett a két Manda LED paneles doboz, bele is állt a görcs a fejembe. Hogy fogok én erről értelmesen új információt adni?

Aztán kibontottam a dobozt és leesett az állam.
A tény ettől még tény marad, rengetegen gyártanak LED paneleket. De olyan jól használhatóval és ötletessel, mint a Manda Rpad még nem találkoztam. Persze lehet, hogy keveset láttam.

Nézzük, mivel is taglózott le.
manda_rpad-450_bag
Az egy dolog, hogy igényes gyöngyvászon táskában kapjuk a fényforrást, ez talán alap is egy ilyen árú eszköznél. Az azonban valóban meglepő, hogy milyen gyönyörűen kidolgozott és milyen vékony az egész lámpatest. A 45 cm átmérőjű panel mindössze 5,5 cm vastag a legvastagabb pontjánál.


A kör forma miatt nem csak termékfotóknál, de portréknál is jó hasznát vehetjük az Rpad-450-nek. A fényereje persze nem ér fel egy 400 Ws-os vakuéval, de a 75 Wattos panelek fényárama felveszi a versenyt az 500 wattos halogén reflektorokéval, de annál jóval nagyobb felülete miatt sokkal lágyabb és finomabb fényt biztosít.
manda_rpad-450_leds
A táblán 256 darab, 5600 Kelvin színhőmérsékletű, igen aprócska LED található, amelyek 95-ös CR indexszel rendelkeznek (színvisszaadási együttható), a teljesítmény tartomány pedig igen tág, nagyjából 5%-nyi teljesítményig mehetünk le. Mindezt teljesen villódzás mentesen:
Villódzás teszt, 1/80 mp-es zársebességgel
Villódzás teszt, 1/80 mp-es zársebességgel

A Manda Rpad 450 többféle változatban kapható, létezik 400 LED-ből felépített állítható színhőmérsékletű (3200-5600K) modell is, Rpad-450D néven.
manda_rpad-450_button
Az üzemeltetéshez 230 Voltos hálózati feszültségre van szükség, de a hátsó akkumulátor csatlakozóknak köszönhetően opcionális NP-F akkukat is használhatunk.

A gyártó Vpad néven is készít LED paneleket, ezek téglatest formájúak. A Vpad-350 és a színhőmérséklet állítással rendelkező Vpad-350D 45 Watt fogyasztásúak (1 méteres távolságból 920 Luxra képesek), míg a Vpad-500 és Vpad-500D 75 Watt teljesítményűek (1 méteres távolságból 1600 Luxot biztosítanak).


A fényerő szabályozás ezeknél a modelleknél is elérhető, ahogy az akkumulátorról való használat is.

A két LED panellel egy-egy termékfotót készítettünk demonstrációs céllal:

Fényforrás: Manda Rpad 450
Fényforrás: Manda Rpad 450

Fényforrás: Manda Vpad 450
Fényforrás: Manda Vpad 450

A Manda LED paneleket a Mikrosattól kaptuk a teszt idejére. Köszönjük!
A panelek 39.900 Ft-tól vásárolhatók meg.

Ha a bemutatóink segítettek a termék kiválasztásában, akkor a vásárlásnál tegyen erről említést a kereskedőnél is! Ezzel támogathatja a Pixinfo.com működését. Köszönjük!