Manfrotto Advanced Tri Backpack L

0

Fotós hátizsák a javából, méghozzá háromféle hordhatósággal. Ahogy tetszik, vagy ahogy kényelmes. A Manfrotto Advanced Tri hátizsák nem véletlenül viseli nevében is a hármas számot. Használója hordhatja normál, vagy egypántos hátitáskaként, és ebből adódóan, biztonságos keresztpántosként is.

Még a méretekben is visszaköszön a szentháromság, hiszen pont ennyi variációban kínálja a gyártó. Nálunk az L, azaz Large méretű járt, a trióból a legnagyobb. Külső méretei: 33 x 26 x 46 cm. Ennek köszönhetően hosszabb utazáskor felvihető a repülőgép utasterébe is.

Küllemében és anyagválasztásában nem túl hivalkodó táskával van dolgunk. A szögletes dizájnt nem sok érdekes dobja fel, leszámítva a különféle anyagú borításokat az alsó és felső részen, valamint egy színben harmonizáló (persze, hogy fekete!) műanyagcsíkot. Ebből az egyhangúságból szinte kikiabál az élénkvörös, aprócska Manfroto logo, valamint a cég nevével nyomott fém cipzárvégek. Utóbbiak valóban minőségi és esztétikus darabok.

A külső borítás fekete műanyagszövet különböző szövéssel és anyagvastagsággal, ennek megfelelően korlátozottan vízlepergető hatású, de ha komolyabb záporban szeretnénk használni egy világosszürke esővédő huzatot is találunk a táskában.

A Tri Backpack L alja is egyszerű műanyagszövet. Sajnos nincs műanyag borítás, vagy talpak, így vigyáznunk kell hová tesszük le a táskát.

Alsó szélére két erős hurkot varrtak, az itt lévő piros címke szerint ide erősíthető fel a túrázáshoz magunkkal vitt háromlábú állvány, mely művelethez két vastag pántot is találunk a táskában.

A hátizsák három nagyobb rekeszt biztosít tulajdonosa számára. Egy bélelt fotófelszerelés tartót, fentebb egy nagyobb pakolóteret a különféle kiegészítők, vagy akár a kirándulás kellékei részére, illetve hátul egy laptop tartó zsebet. Kétoldalt egy-egy kisebb, cipzárral nyitható zsebet találunk.

A fotó rekesz belső tere 29 x 17,5 x 28 cm. Igen érdekesen nyitható, ugyanis az erre szolgáló cipzár a hátizsák elejének alján, oldalain és részben hátsó részén is végigfut. Teljesen kinyitva a belső rekeszek csak hátulról és alulról-felülről védettek. Ennek a hosszú és kissé körülményes nyitásnak nem is ez a lényege, inkább az, hogy a két cipzár egyikének használatával mindkét oldalról is hozzáférhessünk a bent tárolt felszereléshez, ha egyvállas hátizsákként hátulról magunk elé húzzuk.

A belső rész világosszürke, hogy könnyebben megtaláljuk a tárolt dolgokat, de piros színben is kapunk két L-alakú és egy rövidebb párnázatot a központi, fényképezőgép tároló rekesz kialakításához. Az elválasztó párnák tépőzárral tapaszthatók a táska bármely belső falához.

A hátizsák egy nagyobb, portrémarkolatos DSLR és 5-6 kisebb objektív, valamint vaku és kiegészítők tárolására alkalmas helyet biztosít.

A felső rész viszonylag vékony fedele cipzárral nyitható és hátulról előre hajtva egy méretes, több literes, bélelt pakolóterülethez jutunk. A fedél belső felületén hálós zsebet alakítottak ki az apróbb kiegészítők (pl. memóriakártyák) számára, a külsején bal oldalt egy függőlegesen nyitható másik zsebet kapunk, melyben mobiltelefont, kulcscsomót és egyéb, könnyen kezünk ügyébe vehető használati tárgyakat rejthetünk el.

A felső részről érhető el a hátizsák hátsó részén kiképzett laptop tartó, mely 29 x 4 x 43,5 cm méretű és minden oldalról legalább 1 cm vastag párnázattal védett. A tartó egy tépőzáras füllel zárható, belsejébe legfeljebb 15″-os laptop pakolható.

A hátsó vállpántok kellően vastagok, szélesek és kényelmesen párnázottak. Ahogy a hátlap is, melybe a táska egyetlen komolyabb dizájn elemét, a Manfrotto logóját „vésték”. A pántok alsó része elég könnyen kicsatolható és bármelyik elbújtatható a hátlap rejtekébe. Ennek köszönhetően keresztben is felcsatolhatók a pántok, így – ahogy már fentebb említettem – egyvállas és keresztpántos hátitáskaként is hordható a Manfrotto Tri.

A hátizsák saját tömege 1,29 kg. Csak fekete színben vásárolható meg, ebben a méretben bruttó 33 000 forint körüli vételáron.

Az állványt a Manfrotto Magyarországtól kaptuk kölcsön a kipróbálás idejére.

Ha a bemutatóink segítettek a termék kiválasztásában, akkor a vásárlásnál tegyen erről említést a kereskedőnél is! Ezzel támogathatja a Pixinfo.com működését. Köszönjük!