Címlap 2011

Archívum

Kipróbáltuk: Panasonic Lumix DMC-GF2 teszt

A Panasonic Lumix DMC-GF1 a gyártó legkisebb, nagyszenzoros gépe, cserélhető objektívvel, egyszersmind cáfolata annak, hogy ekkora érzékelő és bajonett mellett már nem fér el egy vaku. A tavalyi év ősze elhozta nekünk az utódot, mely a Lumix DMC-GF2 nevet kapta, és a korábbi erények többségét megtartva új szolgáltatásokat kínál – még kisebb méretben.

Kipróbáltuk: Panasonic Lumix DMC-GH2 teszt

Ha valaki azt kérné, soroljam fel milyen szolgáltatások jellemzik leginkább a Panasonic gépeit, biztosan köztük lenne minden, ami a Lumix DMC-GH2-ben megtalálható. A cég ugyanis ebbe a gépbe sűrített mindent, amit ma a fényképezőgép gyártásról tud. A legfejlettebb Full HD videofelvételtől, a hihetetlenül gyors és könnyen kezelhető AF-rendszeren át, a 3D képességig, mindent megtalálunk a kicsi vázban. Ezek összképéről szól következő tesztünk.

Visszapillantó: 2010 mérföldkövei a digitális fényképezésben

Válság ide, válság oda, idén sem maradtunk érdekesnél érdekesebb bejelentések nélkül. Szerencsére a gyártók nem nyitott szájjal várják a sült galambot, bizony közülük jópáran előkapták puskájukat, s el is sütötték a puskaporukat. Lett hát gerle sülve, főve, híreztünk is nyakra-főre.

Kipróbáltuk: Panasonic Lumix DMC-LX5 teszt

Mit tehetünk akkor, ha részletgazdag, szép rajzú képeket szeretnénk, de nem akarunk magunkkal cipelni egy DSLR-t? Választhatunk a MILC-ek közül. S mit tehetünk akkor, ha ráadásul az átlagos 28 mm-nél jobb nagylátószögre, illetve a MILC-eknél is kisebb méretre van szükségünk? Válasszuk a Panasonic Lumix DMC-LX5-öt!

Kipróbáltuk: Panasonic Lumix DMC-FZ45 teszt

Némi túlzással egymásnak adta a kilincset a két testvér. Most járt nálunk a Panasonic Lumix DMC-FZ100 egy hosszabb teszt erejéig, majd távozása után rögtön megérkezett a valamivel egyszerűbb kivitelű, szintén idén nyáron bejelentett FZ45 is. A két modell nem csak egy időben látott napvilágot de számos tulajdonságában is megegyezik. Hasonlóságaikról és különbségeikről is szól a következő teszt, mely napra pontosan egy évvel követi az elődről megjelentet.

Exkluzív: Nikon Coolpix P7000

Épp két éve augusztusban, a Photokinát megelőző termékdömping egyik elindítójaként jelentette be a Nikon a Coolpix termékvonal akkori csúcsát, a P6000-est. A nem sokkal később indult MILC hullámban sokan úgy gondoltuk, hogy a bridge gépnek is nevezhető csúcs kompaktoknak befellegzett. Rosszul gondoltuk. A ma bejelentett Nikon Coolpix P7000-est tegnap fogtuk vallatóra.

Kipróbáltuk: Panasonic Lumix DMC-FZ100 teszt

Már-már azt hittük, hogy az ultrazoom kategóriában nincs új mondanivalója a Panasonicnak. Nagyjából évente előálltak egy FZ-x8 modellel, mindig egy kicsit jobb felbontással, egy kicsit nagyobb zoomátfogással. Így volt ez idén is, de a megtippelhető sorba érkezett egy váratlan vendég is, mely azonnal átvette a csúcskompaktnak járó koronát. A váratlan jövevényt Lumix DMC-FZ100-nak hívják és most nálunk vendégeskedett.

Exkluzív: Sony Alpha SLT-A33 (SLT-A55)

Az elmúlt években a tükörreflexes és kompakt gépek közötti árszakadék betömésének voltunk tanúi, manapság pedig a két, egykor élesen elváló kategória összemosódásának. Sorra jelennek meg a tükörnélküli, cserélhető objektíves, nagy érzékelős „kompaktok”, bizonyítva, hogy apró méretben is biztosítható a DSLR-ektől ismert jó képminőség. A Sony tegnapi bejelentése ráadásul még újabb kategóriát nyitott, mely tovább árnyalja a képet. A legfrissebb Alpha-A55 és A33 modellek közül az utóbbi előzetes példánya járt nálunk egy exkluzív ismerkedő délután erejéig.

Exkluzív: Panasonic Lumix DMC-FZ100 és DMC-LX5

Az utóbbi időben tőlem teljesen függetlenül egyre gyakrabban szólaltak meg környezetemben a svéd ABBA megunhatatlan slágerei, mintha mindenki a Panasonic termékbemutató sajtóútra akart volna felkészíteni. Idén ugyanis dél helyett északra, a svédek fővárosába, Stockholmba indultunk, hogy megismerjük a japán szórakoztatóelektronikai óriás második félévi kínálatának legújabb darabjait.

Metz vakuk a porondon

Három Metz villanó járt nálunk, egy belépőszintű Metz 36 AF-4C, egy középkategóriás Metz 48 AF-1 és egy csúcs készülék, a Metz 58 AF-1. A vakuk javarészét egy esküvőn is kipróbáltuk. Tapasztalatainkról rövid cikkünkben számolunk be.

NÉPSZERŰ CIKKEK

Fotót a fára!

Biztos mindenki ismeri a fotós bögrét, fotós egérpadot, fotós kulcstartót, fotós tortát. Ezek jópofa dolgok, de igazából számomra kicsit erőltetettek. Viszont ha a fotó...

Gyertyafény hatás vakuval

Pár perce találtam az alábbi videót a youtube-on, amely azt mutatja be, hogyan lehet olcsó kiegészítőkkel finom gyertyafény hatású fotót készíteni. A technikai beállításokon...

Mi köze a tiplinek a vakuszinkronhoz?

Több, mint gondolnád! 1947-ben Artur Fischer német feltaláló jegyeztette be a szinkronizált vaku szabadalmát, miután az akkori vakukkal képtelen volt jó...

Így juthatsz hozzá a Lightroom CC DeHaze eszközéhez Lightroom 6-ban

Az Adobe a 6-os Lightroom megjelenésével egyidőben útjára indította a havidíjas Creative Cloud rendszerébe integrált Lightroom változatot is, amely folyamatosan kapja a frissítéseket. A...

Tűz a víz alá! – Víz alatti fotózás fortélyai

Manapság már nem csodálkozunk azon, hogy a mobiltelefonnal is tudunk fényképet készíteni. Szinte mindenkinél van egy gép, és meglehetősen ajánlott eszköz autósoknak (kátyú, vagy éppen koccanás esetén). A technológia oda jutott, hogy lassan nincs olyan búvárhajó vagy bázis, ahol a felszerelés mosására szolgáló édesvízes dézsa mellett ne lenne egy másik a fényképezőgépeknek. Mert mostanra elérhető áron vehetünk gépet és tokot. Az esetek többségében persze ez nem világversenyekre készülő fotókat jelent, inkább arra, hogy megmutassuk vízalatti élményeinket másoknak.