Mikrosat LED RL-18 – LED-es állandó fényű körlámpa

0

Portrék esetén sok más mellett fontos szempont a világítást biztosító fényforrás szemben megjelenő tükröződése. Ha ez természetellenes, akkor az a legjobb képet is tönkreteheti. Előfordul azonban, hogy szándékosan keresünk olyan világítást, amivel a valóságban nem előforduló tükröződést tudunk a szembe varázsolni. A legdivatosabb ilyen eset, amikor a fényt az objektív körül elhelyezett gyűrű alakú fényforrás biztosítja. Korábban a fotósok többsége maga építette ezeket az eszközöket, manapság azonban egyszerűbb és olcsóbb készen beszerezni a világítótesteket.

Év elején egy rendszervaku elé helyezhető gyűrűs szoftboxról írtunk, most pedig egy állandó fényt biztosító LED-es megoldást mutatunk be.

A Mikrosat kínálatában elérhető, hordtáskával együtt kapható RL-18 típusjelzésű állandó fényű lámpa kör formában elhelyezett apró LED-ekből áll.


A fehér panelre épített LED-ek elé a mellékelt, négy darabból álló diffúzor helyezhető, ezzel biztosítható a homogén(ebb) megvilágítás.


Az 55 Watt teljesítményű fényforrás külső átmérője 48,5 cm, míg a belső átmérő 37 cm, azaz kb. 5 cm szélességben helyezkednek el a világító diódák. Az RL-18 modell 4800 lumen fényáramot biztosít, színhőmérséklete 5500 Kelvin. Ennél fontosabb kérdés lehet, hogy milyen a színvisszaadási indexe, azaz mennyire jól fotózható a bőrtónus. A gyártó erre <90 értéket adott meg, amely persze nem mondja meg, hogy a bőrszín éppen jól, vagy kevésbé jól adható-e vissza, de mindenesetre a jobb értékek közé tartozik.

A fényerő a hátsó potenciométerrel nagy tartományban állítható, villódzást a legkisebb teljesítményen sem tapasztaltunk.

Villódzás teszt

A maximális teljesítmény elegendő lehet közeli portrék készítéséhez ISO100 érzékenységnél f/4 rekesszel, illetve szűkebb blendénél arányosan magasabb érzékenységgel. Ha kb. 1-1,5 méterre helyezzük el a modelltől, akkor már jól látható lesz a gyűrű formájú szemfény.

Sajnos ezt a fényforrást hölgy modell hiányában most csak magamon tudtam kipróbálni. Aláírom, nem a legszebb és legcsábítóbb fotó lett, de ez is jól szemlélteti a lényeget: a kör forma elérhető.

Jó azért ha tudjuk, hogy ezzel a fényforrással mellportré csak 35-50 mm közötti gyújtótávolsággal lesz készíthető, vagy ha ennél nagyobb gyújtótávolságot szeretnénk használni, akkor távolabb kell majd mennünk a fényforrással is (hogy ne lógjon a képbe), ez esetben pedig a szép kör formájú szemfény már jóval kisebb méretű lesz.

Az RL-18 LED körlámpa bruttó 39.900 Ft-ért vásárolható meg a Mikrosatnál.

Ha a bemutatóink segítettek a termék kiválasztásában, akkor a vásárlásnál tegyen erről említést a kereskedőnél is! Ezzel támogathatja a Pixinfo.com működését. Köszönjük!