Jinbei gyűrűs szoftbox

0

Valószínűleg mindenki látott már olyan portréfotót, ahol a szemben gyűrű formájú fény tükröződik. Aki próbálkozott már hasonlóval, tudja, hogy nem is annyira egyszerű ilyet létrehozni, hiszen a szem domború mivolta miatt nem elég egy egyszerű makró körvaku.
jinbei_ring_softbox_samplecrop
A fotós kiegészítőket gyártó kínai Jinbei erre a problémára kínál egyféle megoldást a Jinbei Caler Ring Softbox nevű termékével.

A feladat tehát adott volt: készítsünk egy olyan fényformálót, amely rendszervaku használatával tesz lehetővé kör formájú fényforrás létrehozását.
Adódhat az ötlet, hogy mi sem egyszerűbb ennél, hiszen a vaku elé kell csak helyeznünk egy méretes szoftboxot, aminek a széleit és közepét kitakarva máris megkapjuk a gyűrű alakot.

Igen ám, de ahhoz, hogy a szemben a pupilla körül szabályosan, koncentrikusan helyezkedjen el a gyűrűs szemfény, a gépnek a fényforrás közepén kell elhelyezkednie.
Ehhez tehát olyan fényformálót kellett létrehozni, amely a gépet körbe öleli, ugyanakkor a gépre helyezett rendszervaku fényét a lehetőségekhez képest homogén módon osztja el a gyűrű belsejében.

Ez volt az egyik fontos feladat. A másik az, hogy könnyen hordozható legyen.

A Jinbei Caler Ring Softbox fejlesztésénél mindkét feladatot sikerült megoldani, így jött létre egy kézilabdánál kisebbre összecsukható, kis hordozható méretű szoftbox, amelyet pillanatok alatt kinyitva jól használható fényformálót kapunk.

Aki kint volt az idei PHOTOEXPOn, már találkozhatott a termékkel a Mikrosat standján. Nekünk akkor annyira megtetszett, hogy egy külön próbára is kölcsön kértük. Tapasztalatainkról ezúton számolunk ne.


A 45 cm átmérőjű fényformálót egy kis hordtáskában kapjuk. A szoftbox ebben a mindössze 25 cm átmérőjű tokban el is fér. De nem kell megijedni, nem ilyen icipici fényformálóról van szó, csak hatékonyan tárolhatjuk.

A kinyitás első lépése hasonló, mint amikor egy összecsukott derítőlapot nyitunk szét: gyakorlatilag a rugalmas energia szinte magától kinyitja, csak egy kicsit kell segíteni.


A kinyitott gyűrűs szoftbox azonban így még alkalmatlan a feladatára, hiszen még túl vékony. Ehhez a szoftbox szélei mentén elhelyezett, két részből álló távtartókat kell egymásnak feszíteni, így egy 15 cm magas és 46 cm átmérőjű, középen lyukas tárgyat kapunk, amit nézhetünk kis dobnak is, de kis fantáziával akár okkult segédeszköznek is tűnhet.


Ha azonban fotósok vagyunk, rögtön világosság válik, hogyan is kell ezt használni. A szoftbox eleje természetesen a fehér, diffúz anyagú rész, míg hátulja a fekete felületű. A fényképezőgép objektívét a középen lévő lyukba kell helyeznünk, a szoftbox lehetőség szerinti stabil állását a lyukban keresztben futó fekete gumiszálak igyekeznek megoldani.


A vaku fejét a felső részen kialakított ablakba kell helyeznünk, a vaku köré pedig a hozzá varrt szíjjal rögzíthetjük a szoftboxot.

A használat innentől kezdve egyszerű: a modellhez viszonylag közel állva a gyűrűs szoftbox érdekes szemfényt fog adni.

Tapasztalataink szerint az ideális méretű fénykörhöz nagyjából 50 mm (ekv.) gyújtótávolság szükséges, nagyobb gyújtótávolságnál már túl messze kerülünk a modellünktől ahhoz, hogy a fénykör jól látható legyen. A szoftbox mérete miatt pedig igazából csak közeli, arc portréknál vesszük majd nagy hasznát a fényformálónak. Távolabbi képek esetében a szemfény körkörös mivolta már nem érvényesül.

A fényformálót egyébként természetesen nem szükséges a gépen tartani, csak akkor, ha a modell szembe néz velünk. Ha a vakut állványra helyezzük, rajta a fényformálóval, akkor úgy is készíthetünk kör formájú szemfényes képeket, hogy a modell oldalra néz. De nyilván ilyenkor is a modellel szemben kell elhelyezni a kör szoftboxot.


A Jinbei Caler gyűrűs szoftboxot a Mikrosattól kaptuk kölcsön a kipróbálás idejére.

A termék ára bruttó 10.500 Ft.

Ha a bemutatóink segítettek a termék kiválasztásában, akkor a vásárlásnál tegyen erről említést a kereskedőnél is! Ezzel támogathatja a Pixinfo.com működését. Köszönjük!