Mikrosat HMI-L állandófényű lámpa

0

A világítástechnika fejlődésének két igen komoly újítását említhetnénk, amely alapjaiban volt képes megváltoztatni a fogyasztás/fényerő arányt. Az egyik ilyen a ma terjedő LED technológia, amely igen alacsony fogyasztás mellett tud elfogadható fényteljesítményt nyújtani, ám komoly fényerőben még csak korlátozottan és drágán érhető el, míg a másik a jóval régebben kifejlesztett fémhalogén lámpák, amelyek a halogén izzókhoz képest sokkal kevesebb energiával is beérik, fényerejük azonban nem kisebb azokénál.

A HMI izzókat 1960-ban kezdték el fejleszteni, miután a német televízió producerei felkérték az Osram mérnökeit, hogy készítsenek egy olyan fényforrást, amely hatékonyabb energiafelhasználás mellett komoly fényteljesítményre képes, s a filmezésnél is használható. Az Osram 1968-ban készült el egy ilyen fényforrással, amelyet HMI izzónak, azaz Hydrargyrum Medium-Arc Iodide, magyarul fémhalogén izzónak neveztek el.

A HMI izzóval felépített reflektorokat azóta is előszeretettel használja a filmipar, ráadásul spektruma is sokkal kiegyensúlyozottabb, mint a gázplazmás fényforrásoké.

Azt már nyilván mindenki tudja, hogy a hagyományos izzók színhőmérséklete 2700-2800 Kelvin, míg a halogénizzóké 3200-3800 Kelvin. A HMI lámpák ennél is tovább mennek, ezen fényforrások között olyanok is találhatók, amelyek 5600-6000 Kelvin közötti színhőmérsékletű fényt bocsátanak ki, ami kiválóan megközelíti a napfény színhőmérsékletét (5500-5600 K). A HMI lámpák színhőmérséklete azonban nem állandó, az első bekapcsolást követően néhány óra alatt áll be az „üzemi” színhőmérséklet, ezen felül pedig minden bekapcsolás után 2-3 percet kell várni, míg beáll a kibocsátott fény színezete állandóra.

A HMI lámpák komoly előnye a gázkisüléses elven működő fénycsövekkel szemben, hogy villódzásmentes, állandó fényt adnak, így videófelvételek készítéséhez is kiválóan alkalmasak. Fontos tudnunk, hogy a HMI izzók világításuk során UV fényt is kibocsátanak, így a nem minőségi termékek veszélyesek lehetnek a látásunkra, vagy akár bőrünkre is. A minőségi HMI izzók azonban UV szűrő bevonatot is kapnak, amelyek a káros sugárzás javarészét elnyelik.

A Mikrosat HMI-L lámpájához Osram PowerStar HQI-T G12-es izzót mellékelnek, amely megfelel az IEC 61167 előírásának, azaz UV szűrője segítségével bőven a maximálisan megengedett érték alatt marad a kibocsátott fény UV tartalma. Ebben a HQI-T termékcsaládban 70 és 150 Wattos izzókat találunk, amelyek WDL és NDL altípusban kaphatóak. Ezek színhőmérsékletükben térnek el egymástól, a WDL változat 3000 K színhőmérsékletű, míg az NDL 4200 K-es. Ez utóbbi található a Mikrosat HMI-L lámpájában is. Az első bekapcsoláskor a fém anód és katód azonnal elkezd párologni, s a fémgőz rögtön lecsapódik az izzó belső üvegbúrájának falára. Emiatt a keltett fény felfelé enyhén melegebb színhőmérsékletű lesz, mint lefelé. Ennek megkerülésére választhatjuk azt a módszert, hogy az izzót mindkét irányban a foglalatba helyezve használjuk pár percet, de tudnunk kell, hogy ilyenkor a két oldalra is kicsapódott fémgőz miatt a fényteljesítmény egy hangyányit kisebb lesz, viszont színezetében homogénebb lehet a megvilágításunk. Erre azonban egy jó szoftboxnál nem lesz szükségünk.

A HMI lámpák energiahatékonysága vetekszik a jobb LED-es fényforrásokéval, hiszen lumen/Watt viszonyszámuk magas, konkrétan ennél az izzónál 87 lm/Watt (az átlagos LED-es fényforrások 65-90 lm/Watt hatékonyságúak). Fényereje így 13000 lumen, amely megfelel egy 750 Wattos halogén izzó fényének! S ha már az adatoknál tartunk, az üzemidő 9000 óra, a színvisszaadási index (CRI – Color Rendering Index) pedig 85-ös, amely a jó értékek közé sorolható (az átlagos fénycsöveké 65 körüli, míg a fotófénycsövek jó esetben a 90-et is elérhetik).

Mivel az izzóban nincs kifejezett izzószál, amely a fényt keltené (a fényt a felhevített és gerjesztett gáz bocsátja ki), így a fényerősség nem változtatható. Emiatt a Mikrosat HMI-L készüléken sem találunk teljesítmény szabályozó tárcsát, csupán egy ki-bekapcsoló gombot. A HMI lámpák használatához azonban komoly elektronikára van szükség, hiszen begyújtásukhoz nagy feszültség kell (3,6-5 kV), míg működtetésükhöz áramkorlátozót kell használni.

A Mikrosat HMI-L tehát valójában egy HMI izzó meghajtó, amelyet Bowens bajonettel láttak el. A viszonylag kis teljesítmény felvétel miatt (150 Watt) nincs szükség aktív hűtésre sem. Noha a lámpához nem mellékelnek reflektort, azt bármilyen Bowens bajonettes, vagy Bowens bajonettre átalakított reflektorral helyettesíthetjük, ahogy egyébként szoftboxot is helyezhetünk a lámpa elé. Bár nincs komoly hőteljesítmény, érdemes video szoftboxot, vagy video octoboxot választani, amely jobb szellőzést és hőálló anyagok használatát jelenti. Hamarosan ilyen terméket is bemutatunk.

A Mikrosat HMI-L lámpát a Mikrosattól kaptuk a teszt idejére. Köszönjük!
A termék ára bruttó 129.900 Ft.

Ha a bemutatóink segítettek a megfelelő termék kiválasztásában, akkor a vásárlásnál tegyen erről említést a kereskedőnél is! Ezzel támogathatja a Pixinfo.com működését. Köszönjük!