Nikkor objektív workshop

0

Ráhangoló

Amikor egy fényképezőgép gyártótól meghívást kapunk külföldre, akkor mindig valamilyen komoly bejelentés, vagy bemutató történik. Jelen esetben ilyenről szó nem volt, s ezt már előre közölték a szervezők. Egy új termék megjelenésénél és bemutatásánál nem lehet más izgalmasabb, de ugyanolyan érdekes, sőt érdekesebb és hasznosabb lehet, ha jópár terméket próbálhatunk ki szakavatott segítők társaságában. Ilyet szervezett most a Nikon, ráadásul elsőként, azaz korábban nem volt még ilyen esemény. A szervezők vállára így elég komoly teher nehezedett, hiszen még nem volt tapasztalatuk ilyen esemény szervezésében. Persze hasonlóban biztosan, de ez talán túl tehetett azokon, hiszen a meghívottak Európa mintegy 24 országából érkeztek, Nagy-Britanniától Oroszországig, Finnországtól Görögországig. A japán gyártó európai központjának célja az volt, hogy olyan fotózással foglalkozó újságírókat gyűjtsenek össze Európából, akik már rendelkeznek komolyabb fotózási tapasztalattal és újságírói munkájuk mellett a fotózást is szeretettel művelik.

Az objektív workshop tehát még véletlenül sem objektívteszt túrának indult, ezt előre le is szögezte a Nikon. Nem tesztelni hívtak minket, hanem fotózni, tapasztalni és élményeket átélni, tanulni, valamint konzultálni.

Ehhez négy tapasztalt fotográfus, illetve fotóriporter segítségét kérték:

Nagy-Britanniából a precíz munkáiról és letisztult képeiről híres, főképp épületfotósként magazinoknak és nagy gyártóknak dolgozó Alastair Philip Wiperét.

Németországból a Noor Agency-nek dolgozó Benedicte Kurzenét, aki több, mint 10 évet töltött már el Nigériában igazi háborús fotóriporterként. Megrázó fotósorozata olyan neves lapokban jelent már meg, mint a The New Yorker, a Time, a New York Times, a Paris Match vagy Newsweek.

Oroszországból a National Geographicnek is fotózó Jelena Csernyisováét, akinek talán legnépszerűbb vagy inkább legismertebb munkája az Észak-Oroszországban található Norilsk városka téli életét bemutató fotósorozata. A National Geographic mellett további 11 magazinban is megjelentek képei, valamint 2014-ben III. helyezést ért el a World Press Photo mindennapok kategóriájában.

Végül, de nem utolsó sorban Franciaországból Philip Poupin fotóriporterét, aki a különféle kultúrák és az akarat összeütközéséből származó konfliktusokról szeret tudósítani. 10 éve tartó munkássága során járt már Afrikában, Ázsiában, de Dél-Amerikából is készített már fotósorozatot, utóbbit még filmes géppel. Igen, saját bevallása szerint is későn lépett át a digitális vonalra, de igazából nem sajnálja, hiszen amit akart, azt a filmes gépével is megörökítette.

Az előttünk két nappal megérkező profi fotósoknak komoly munkát adtak a szervezők, amelyről egyébként megérkezésükig nem tudtak, csak annyit, hogy egy érdekes kihívásban lesz részük. Feladatuk az volt, hogy a Nikon objektívjei közül kettőt válasszanak ki, s azzal készítsenek Athénről egy gyors portfoliót. Erre kettő napot kaptak. A téma szabadon választott volt, de a dolog további érdekessége, hogy nem minden objektívből volt elérhető darab, így csak néhány előre megadott példány állt rendelkezésre, s azokból sem jutott mindenkinek.

Nézzük mik voltak a lehetőségek és ezek közül mit választottak a meghívott fotósok:

A bőséges kínálatból – mint említettük -, nem mindegyik darabból állt rendelkezésre egynél több példány, így előfordulhatott és elő is fordult, hogy olyan objektívet választott volna valamelyik fotóriporter, amelyet már más kiválasztott. Ez a közkedvelt 35mm f/1,4-gyel esett meg, amelyet végül Benedicte kapott meg. Mindazonáltal érdekes, hogy annak ellenére, hogy a 35 mm-es objektívből rendelkezésre állt az f/1,4-es mellett f/1,8-as is, arra végül egyik fotós sem jelentkezett.

De nézzük pontosan, hogy miket is választottak a meghívott hivatásos fotósok:

Alastair:

Benedicte:

Jelena:

Philip:

A megérkezés utáni első prezentáció egyébként részben technológiai jellegű volt, részben pedig a szokásos módon az üzleti sikereket és a fejlődést mutatta be. Az előadás során kiemelték az objektívek frontlencséjénél a vízlepergetésre és a sérülékenység csökkentésére alkalmazott fluorin bevonatot, az általunk is tesztelt 300mm f/4E PF VR objektívnél alkalmazott elektromágneses diafragmát (rekeszt), amelyet eddig a kompatibilitás fenntartása miatt halogattak, de a jövőben a komolyabb objektíveknél várhatóan ezt a megoldást alkalmazzák majd, a hatékony Sport VR optikai stabilizátort, a méretet és a tömeget is csökkenteni képes flourit lencsetagot, valamint a már említett 300 mm-es PF objektívnél alkalmazott Fresnel-lencsét, amely jelentős méretcsökkenést eredményezett a korábbi 300 mm f/4-hez képest.

A fő attrakció azonban természetesen a profi fotóriporterek munkái voltak, amelyeket a fenti objektívekkel készítettek, Nikon fullframe szenzoros géppel (Benedicte a saját Nikon Df-jével, a többiek kölcsön kapott Nikon D810-zel dolgoztak).

A prezentáció második részében a fotósok mutatkoztak be, elsőként néhány saját korábbi munkáikkal, ezt követően pedig az Athénről készült képeikkel, illetve azok készítési körülményeinek ismertetésével. A fotóriporterek korábbi munkáinak bemutatásától mi itt most eltekintenénk, akit érdekelnek a fotósok, a cikkünk elején linkelt weblapjaikon kielégíthetik kíváncsiságukat. A következő oldalakon a négy fotós két-két objektívvel készített képeit tesszük közzé, a jobb átláthatóság érdekében oldalakra bontva. Érdekes lesz megfigyelni, hogy a négy hivatásos mennyire másként látja ugyanazt a város és mennyire más stílusú és atmoszférájú képeket készítettek.