Felépítés
Bemutatás
A 300 mm-es gyújtótávolság a fix teleobjektívek között nem számít kiemelkedően nagynak, hiszen 400 és 500 mm-es változatokból is akad bőséggel, sőt, a szupertele tartományban a 600 és 800 mm is megtalálható. A 300 mm tehát a tele tartománynak nagyjából az alsó harmadán helyezkedik el, s olyan látószöget kínál fullframe gépen, amely viszonylag közeli, azaz néhány tíz méterre lévő témák könnyed fotózását teszi lehetővé. Ez a gyújtótávolság igen kedvelt a sportfotósok körében, hiszen egy 400 mm-es objektívvel már nehéz lekövetni a gyors mozgásokat, s néha már a pálya közepén lévőket nem is lehet vágás nélkül fotózni, ugyanakkor a 200 mm-es objektív látószögéhez képest jelentősen jobb nagyítást adnak.
A Nikon a 300 mm-es gyújtótávolságú fix teleobjektívek között f/4 és f/2,8 fényerejűeket kínál. Az eddigi objektívek mindegyike elég méretes és elég nehéz volt, az f/4-es 22 cm és 1,4 kg, a legfrissebb f/2,8-as pedig 27 cm és 2,9 kg. Érezhető hát, hogy még ha le is mondunk az f/2,8 fényerőről és megelégszünk az f/4-gyel, akkor is bőven lesz mi húzza a nyakunkat, vagy a vállunkat, ha a gépet nem használjuk, de használat során is lesz mivel megbírkóznia a kezünknek.
Akiknek fontos, hogy a felszerelésük lehetőleg kis helyet foglaljon és keveset nyomjon, azoknak ezen új objektívvel új távlatok nyíltak. Ha megelégszünk az objektív által nyújtott f/4 fényerővel, akkor a Nikkor 300mm f/4E AF-S PF ED VR objektív igazán jó választás lesz. Hossza csupán 15 cm, tömege pedig mindössze 755 gramm, azaz a korábbi, nem PF változathoz képest 7 cm-rel rövidebb (32%), tömege pedig csupán fele annak, ráadásul 4,5 Fé előnyt adó optikai stabilizátort is kínál, amely a korábbi f/4-es változatokból hiányzott.
A kis méretet és kis tömeget ún. Fresnel-lencsével érték el, amely egy igen érdekes optikai tag. Gyakorlatilag úgy a legegyszerűbb elképzelni, ha fogunk egy erős nagyítású plánkonvex lencsét és a kidudorodó részeket szépen visszanyomkodjuk a lencsébe. Valahogy így:
A dolog érdekessége az, hogy hiába változik meg a lencse vastagsága, a gyújtótávolsága változatlan. Ennek oka az, hogy a gyűjtőlencse fénygyűjtő hatása nem a lencse vastagságától, hanem a fény útja során a két anyag határán (levegő-üveg, illetve üveg-levegő) jelentkező fénytörés miatt jön létre. A Fresnel lencsét a francia fizikusról, Augustin Jean Fresnelről (1788-1827) nevezték el, aki felismerte, hogy a fénygyűjtő hatás a lencse ívelt mivoltából adódik, nem a vastagságából. Fresnel olyan lencsét alkotott, amely ugyanolyan íves részekből állt, mint egy vastag üveglencse, csak egyes részeken körkörösen megvékonyította azt, azaz lencsemetszeteket épített egymás köré.
A lencsét Fresnel eredetileg világítótornyokhoz fejlesztette ki, ahol a nagy méretű homorú tükrök nem csak drágák, de igen nagy tömegűek is voltak, ami megnehezítette a velük való munkát.
Később a Fresnel-lencséket az írásvetítőknél is előszeretettel alkalmazták, illetve papírvékony nagyító is készíthető belőlük.
Az objektívekben való felhasználásuk viszonylag ritka, mivel a Fresnel-lencsék gyűrűi mentén kisebb optikai hibák jelentkezhetnek, amelyek csökkentéséhez nagyon precíz megmunkálás szükséges (a sugármenettel valóban tökéletesen párhuzamosan kell eltolni az egyes szegmenseket). Ettől függetlenül a Fresnel-lencse igen jó optikai tulajdonságokkal bír, ráadásul a kromatikus aberráció csökkentésére is remekül használható, hiszen a hagyományos lencsékhez képest ellentétes irányban tolódik el a gyújtótávolság a spektrum kis hullámhosszú részétől a nagy hullámhosszú felé, így a hagyományos lencsetagok színhibája könnyen kioltható, ha a Fresnel-lencsét ezek mögé helyezik.
A Nikon nagy versenytársa, a Canon már 2001 decemberében piacra dobta EF 400mm f/4 DO IS USM objektívét, amelynek azóta megjelent a II-es változata is, illetve egy 70-300mm-es telezoomot is kínálnak, amelyek a Fresnel-lencsével megegyező elvet követnek. A Nikon most készített először Fresnel-lencsés objektívet, s a bevezetéshez rögtön egy igen népszerű gyújtótávolságot, a 300 mm-t választotta.
Mint már jeleztük, az objektív fullframe szenzoros gépekhez készült, ezekkel 8,16 fokos látószöget ad, de ha DX (APS-C) szenzoros géppel használjuk, akkor a látószög 5,33 foknak adódik. Az objektív közelpontja 140 cm, amellyel 0,24×-es nagyítás érhető el, így közelfényképezésre is egészen jól használható.
Az optikában egy alacsony szórású (ED – Extra Low Dispersion) és egy Fresnel (PF- Phase Fresnel) lencsetag is megtalálható, így igen kis színhibára számíthatunk. Érdekesnek tűnhet, hogy aszférikus tag nem került ebbe az objektívbe, de az ilyen gyújtótávolsághoz közeli fix teléknél nem is szokás már aszférikus tagokat felhasználni.
Ha ügyesen tartjuk az objektívet és szép párhuzamos fénysugár érkezik rá, akkor akár a Fresnel-lencsét is szemügyre vehetjük:
Nézzük át egy kicsit az objektív nevében szereplő jelöléseket, mert talán nem mindenki számára egyértelmű, hogy mik is ezek.
A fényerő után szereplő E betű az elektromechanikus rekeszvezérlésre utal, azaz ennél az objektívnél nem a váz mechanikus karocskája ugrasztja be a blendét, hanem egy vezérelhető elektromágnes.
Az AF-S az SWM típusú automatikus élességállításra utal, azaz a gyors és csendes ultrahang motorra.
Az ED a már említett extra alacsony szórású lencsetagot jelzi, míg a
VR az optikai stabilizátort jelöli.
Megemlíthető még az IF, mint a belső élességállításra utaló jelölés is, bár ez már csak az objektív alján olvasható. Az objektív tehát belső élességállítású, azaz sem a frontlencse nem fordul el, sem az objektív hossza nem változik élességállítás során.
Amiről rövidítések sem mesélnek, az a többrétegű Super Integrated Coating nevű bevonat, amely a tükröződéseket csökkenti, valamint a frontlencse külső részének fluorin bevonata, ami viszont vízlepergető hatású. Egy lencsetagnak emellett Nano-kristály bevonata is van, bár ezt elsődlegesen a frontlencsénél szokták használni, a flourinhez hasonló tulajdonsága miatt.
A 72 mm átmérőjű frontlencse elé 77 mm-es szűrőt tekerhetünk fel. A dobozban egy puha szütyőt és egy napellenzőt is mellékelnek, mely a szokásos bajonettes megoldással rögzíthető az optikára. A lencsevédő kupakra két-két fül is került, egy pár kívülre, egy pedig belülre. Utóbbi akkor lesz hasznos, ha az objektívre a napellenzőt is felhelyezzük, ugyanis a belső füleknek köszönhetően ilyenkor is könnyedén levehetjük, vagy a helyére illeszthetjük a kupakot.
Használati tapasztalatok
Az objektív külső kialakítására egyetlen rossz szavunk sem lehet: a masszív fém tubus biztonsággal veszi körül a kényes optikát. A matt fekete festés talán erős napsütésben nem a legideálisabb, de ha a Nikon meg tudta oldani, hogy a felhevülés ne okozzon problémát az optika belsejében, akkor miért ne?
(A Canon L-es teleobjektívjei elviekben a hőelnyelés miatt szürkék, nem a feltűnősködés miatt).
A fém bajonett csatlakozó körül időjárásálló szigetelést (vagyis gumi csíkot) is kialakítottak, így csepergő esőben is nyugodtan fotózhatunk, ha gépünk is rendelkezik időjárásálló szigetelésekkel.
Az objektív elülső harmadában foglal helyet az igen széles, mintegy 2,2 cm szélességben bordázott 3 cm széles élességállító gyűrű. Az ultrahang motoros élességállítás miatt a gyűrű teljesen körbefordítható, a teljes fókusztartomány bejárásához egyébként kb. 160 fok elfordítás szükséges.
Az objektív tubusán három kapcsolót helyeztek el, egyikük a stabilizátor módválasztója (kikapcsolt, normál és sport, azaz svenkelésre alkalmas mód), a másik az autofókusz működési tartományát módosítja (teljes vagy 3 métertől végtelenig), míg a harmadik az AF/MF kapcsoló, kissé extra módon megoldva, itt ugyanis az autofókusz módot is két részre bontották, A/M-re és M/A-ra. A két mód között annyi a különbség, hogy az A/M esetén az autofókusznak van nagyobb prioritása, míg M/A-nál a kézi élességállításnak, azaz utóbbi esetben ha az AF közben elfordítjuk a fókuszgyűrűt, akkor az AF leáll és azonnal MF módra kapcsol át az objektív.
A távolságskálát a szokásos módon az objektív felső részén találjuk egy íves ablak mögött. Ezen méterben és lábban olvasható le a beállított tárgytávolság, végtelen értékhez azonban mélységélesség skálát nem tüntettek fel.
