A workshop
Az első nap végén a szervezők a 25 fős társaságot négy csoportra osztották, majd kiválaszthattuk a nekünk tetsző objektívet.
A 6-7 tagú csoportok másnap a profik vezetésével közösen indultak fotózni. Az én csoportom elsőként a saját stílusomhoz és beállítottságomhoz legközelebb álló precíz épületfotóshoz, Alastair Philip Wiper mellé került. Alastair nagyon lelkesen mutatta meg, mire érdemes figyelni a geometrikus témák fotózásánál, állvány és gépe segítségével egy-egy konkrét témát is megmutatott. Persze nem volt kötelező ezeket a bemutatott módszereket alkalmazni, de ha már ott voltunk, nyilván megosztotta velünk a saját tapasztalatait.
Első körben abban a hotelben tettünk egy gyors kört, ahol egyébként az előadást is tartották. Az egyenes vonalak bővölete után következő állomásunk egy igencsak hangulatos italbolt volt, ahol régi fapolcokon színes üvegek sorakoztak. Ez már önmagában felért egy vizuális orgazmussal, de amikor megláttuk az öreg fahordókat, akkor már köpni-nyelni nem tudtunk. Fantasztikus hely volt, s igazán örömmel vettük, hogy nem a szokásos turistalátványosságokat vettük sorra (bennem ugyanis volt erre vonatkozóan egy kis félelem).
Időközben elkezdett cseperegni az eső, így egy kicsit tovább maradtunk az üzletben, az idő múlását pedig egy kör ouzoval siettettük.
Az Alastairrel töltött 2 óra után egy kisebb városi séta következett, a piac irányába. A piacon találkoztunk Jelenával, aki a nagy tömeg miatt külön workshop jellegű okítást nem nagyon tartott, de szívesen válaszolt az előzetes (és persze utólagos) kérdésekre. A csapatunk itt különvált, hiszen a nagy tömegben úgysem tudtunk volna együtt maradni, így mindenki a saját belátása szerint töltött el több-kevesebb időt a piacon. A megbeszélt időpontban ismét kívül találkoztunk. Én egy kicsit hamarabb értem ki, mint a többiek, s ezt Jelena is észlelte. Rá is kérdezett kissé gyanakodva, hogy sikerült-e képeket készítenem? Mire én megpróbáltam viccesen válaszolni, miszerint a mentorom szerint egy helyen elég 2-3 jó képet készíteni, s mivel nekem már megvan az 5, így elégedetten távoztam. Valamiért nem vette le a viccem, pedig én próbáltam rettentően vigyorogni hozzá.
A szakadó esőben végződött délelőtt után egy szusszanásnyi pihenő, illetve az ebéd várt minket. De nem tartott sokáig lábaink pihentetése, hiszen ideje volt egy újabb forgásnak, ezúttal Benedictehez kerültünk, akivel az athéni dombok irányába indultunk. Sajnos az eső szakadatlanul zuhogott, s nem is látszott úgy, hogy abba akarja valaha hagyni, így kénytelen-kelletlen egy kültéri, de fedett terasszal ellátott kávézóban kötöttünk ki, ahol a rövid ismerkedés után kvázi kötetlen beszélgetés folyt a résztvevők és Benedicte között.
Koradélután végső állomásunk felé vettük az irányt, egy művészkocsmába, ahol Philip várt ránk. Igazából itt is kültéri fotózás lett volna a program, de a továbbra sem csituló eső miatt erről közös akaratból lemondtunk.
A Nikon Lens trip egy különleges lehetőség volt, hogy minőségi, prémium objektíveket próbáljunk ki fullframe vázon. A fotózással egybekötött workshop remekül megmutatta a fényerős fixekben rejlő kiváló lehetőségeket, s természetesen azt is, hogy nekünk, fotós témákról író, s magunk is fotózással foglalkozó újságíróknak bizony érdemes megállnunk néha és kicsit más szemszögből is nézni azokat a termékeket, amikről írunk, amiket tesztelünk. Elvégre a fényképezőgépek és objektívek fotózásra, fényképezésre valók, amely sok esetben ugyan munka, de mégis legfőképp alkotó tevékenység. S mint ilyen, itt maga az alkotás folyamata a legszebb, s a készített fotó a legértékesebb. Az, hogy mivel jutunk el a végeredményhez, már-már akár lényegtelen is lehet. Persze nagyon nem mindegy, hogy mivel dolgozunk, ezt bizonyította a kiváló képességekkel rendelkező fullframe-es gépek garmadája is, amivel élmény volt dolgozni.
Bár a Nikon D810-zel eddig még nem találkoztam testközelből, nagy meglepetések természetesen nem értek, hiszen D4s-sel már volt alkalmam dolgozni. A jó kezelhetőség és jó paraméterezhetőség mellett a legfőbb erénynek én a jó dinamika átfogású és remek felbontású szenzort érzem, valamint az előre beállított és automata érzékenység közötti igen gyors váltást (ISO gomb + elülső tárcsa). Ez utóbbi két mód között ugyanis többször volt szükségem váltani, mint az alap működési üzemmódok között (ami tipikusan a rekesz-előválasztás és a teljes manuális mód volt).
A fotós sétánkra indulás előtt gyakorlatilag nekünk is ráúszással kellett megszereznünk azt az objektívet, amit szerettünk volna használni. S hogy ne érezzük magunkat annyira profinak, mint a négy hivatásos fotós, nekünk csak egy objektívet lehetett választani. Jómagam a 24mm f/1,4-re pályáztam, de lecsaptak rá előttem, így be kellett érnem a 28mm f/1,8-cal, amivel igazság szerint teljesen jól kibékültem a „lens trip” végére. Ebből is látszik, hogy nem szabad pusztán a számszerű adatok alapján döntést hozni, hiszen egy helyzetet leszámítva nem volt olyan alkalom a fotózások során, amikor ne lett volna elég a 28 mm nyújtotta széleslátószög és vélhetően a 24mm f/1,4 sem nyújtott volna kisebb mélységélességet, sőt, egy picikével mélyebb tartomány lenne éles vele.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a 28 mm-es objektívvel való összemelegedést nem a második, de még az első nap elkezdtem. A közös vacsora után este 10-kor ugyanis a keménymag (a horvát, a szlovén, a boszniai és a magyar résztvevő) elindult négyesben fotózni az athéni éjszakába. Bár igencsak jól esett volna a hajnal fél 4-es felkeléssel indított nap után este 10-kor ágyba bújni, ki nem hagytam volna az éjszakai fotózást, hiszen eddig a sajtósoknak szervezett eseményeknél mindig az volt a fő problémám, hogy magát a várost nem tudtam bejárni és nem tudtam fotózni. Lehet a déli szomszédaink is ilyen tapasztalattal érkeztek, s talán pont ez az oka annak, hogy végül négyesben elindultunk erre a spontán fotós sétára. Mindenesetre abszolút nem bántam meg, mert másnap erre egyébként nem jártunk.
S hogy mi a konklúzió? Számomra elég mély, de ezzel most nem is untatnék senkit. Az Olvasó számára pedig talán az, hogy elkezdődött valami. Valami új, méghozzá egy igen neves gyártó részéről. A Nikon ugyanis felismerte, hogy az kevés, hogy a szlogenjeiben hirdeti a fotózás élményét. Az is kell, hogy az emberek is átéljék ezeket. Elsőként minket, fotózással is foglalkozó újságírókat avattak be ezekbe az élményekbe egy jól szervezett programon, de nem tartom kizártnak, hogy a nagy sikere miatt regionális fotós meetingeket és workshopokat is tartsanak az amatőröknek is, hiszen úgy érzem, hogy még én is közelebb kerültem a fullframe világhoz. Persze nem azért, mert több lett a fizetésem, nem azért, mert olcsóbbak lettek időközben a fullframe vázak, hanem azért, mert aki egyszer kipróbálja ezeket a masinákat, s valós szituációkban élményeket szerez velük, az jobban fog kötődni hozzájuk. Hiába tesztelünk már évek óta gépeket, hiába kapunk hozzájuk remek objektíveket, ha a fotózások gyakorlatilag kötelező jelleggel történnek, kevésbé kezdünk el kötődni a gépekhez és objektívekhez. Így viszont…
Bízom hát benne, hogy a Nikon Lens trippel valami elkezdődött, s nem csak európai magasságokban, de országos szinten is, s nem csak a Nikonnál, hanem talán a többi komoly gyártónál is. Legalábbis kár volna, ha ezzel az újféle népszerűsítési formával nem élnének a többiek.
Zárásként pedig következzenek az általam Athénban készített fotók, amelyek a 36 Mpixeles Nikon D810-zel és az AF-S Nikkor 28mm f/1,8G objektívvel készültek, kivéve az öreg pénztárgépet és a hordó csapját, amelyeket Alastairtól kölcsönvett AF-S Nikkor 50mm f/1,4G objektívvel lőttem.
Tipp: kattints az első képre, majd a kinagyított nézetben a kép jobb vagy bal oldalára kattintva lehet kényelmesen hátra vagy előre lapozni.
Köszönjük a Nikon meghívását!
