Képminőség
Színhiba
Kevés olyan zoomobjektív létezik, amelynél tökéletesen lehetne korrigálni a színhibát, pláne ha az nagylátószöget és tele állást is kínál. A Sigma minden bizonnyal a lehetőségei maximumát érte el a Sigma 18-200mm f/3,5-6,3 DC MACRO OS HSM (C) objektívénél, hiszen nem kevesebb, mint három SLD tagot is beépített. Bár ettől akár azt is gondolhatnánk, hogy teljesen megszűnt a színhiba, erről azonban nincs szó, de tény, hogy sikerült valóban minimális mértékűre szorítani a kromatikus aberrációt. Teljes nagylátószögnél még pixel közeli nézetben látható a színi hiba kékes színű elszíneződése, 34 mm-es gyújtótávolságnál már ilyet nem látni.
Érdemes megemlíteni, hogy ezt az objektívet Canon vázon már kipróbáltuk, s akkor jelentős lilás elszíneződést tapasztaltunk, amely rekeszeléssel nem csökkent, azaz nagy valószínűség szerint nem az objektív, hanem a szenzor előtti mikrolencsék okozták. Ilyen jelenséget most is tapasztaltunk a Nikon D500-zal, de sokkal kisebb mértékben, így most már biztosra mondhatjuk, hogy a Canon vázzal végzett teszt során az erősebb színhibát a szenzor okozta.
A színhiba mértéke egyébként nem túl jelentős, 10 Mpixelre vonatkoztatva legrosszabb esetben 5-6 pixel szélességben látható, amely 10×15 cm-es papírképnél 0,2 mm, 60×40 cm-es nyomatnál pedig 0,8 mm szélességben jelentkezik.
Bokeh
Az objektívbe 7 lekerekített lamellából álló rekesz került, amely elviekben a maximális fényerőnél szűkebb blende esetén is kedvező bokeh formát biztosít. A 200 mm-es gyújtótávolságon készített tesztkép azonban inkább azt mutatja, hogy már 1 blendével szűkebb rekesz esetén is látható egy kis szögletesség a fényfoltokban,, még szűkebb rekesznél pedig már messze járunk az ideális körformától.
Aki tehát szép háttérelmosás mellett finom bokeh-vel díszített fotót szeretne készíteni, ezzel az objektívvel maradjon nyitott blendénél.
Geometriai torzítás
A nagy zoomátfogású, s főképp a nagylátószögtől a teléig eljutó zoomobjektíveknél igen nehéz a geometriai torzítás tökéletes korrekciója. A Sigma 18-200mm f/3,5-6,3 DC MACRO OS HSM (C) objetkívnél sem sikerült ez maradéktalanul, így a geometriai torzítás esetenként jól érzékelhető. Teljes nagylátószögnél az átlagosnak számító 0,7%-os hordótorzítással találkozunk. Ez az érték azonban csak a hordótorzítás részre vonatkozik, de a torzítás jellege alapján párnatorzítás is megtalálható. Valójában a kép sarkaiban a túlkorrekció miatt párnatorzítással indít az objektív, majd befelé haladva ez átcsap hordótorzításba.
A gyújtótávolságot növelve a torzítás egyszerű párnatorzítássá alakul, 34 mm-nél ennek mértéke elég komoly, mintegy 1%. Tovább növelve a gyújtótávolságot, a torzítás mértéke kissé csökken.
Habár a torzítás mértéke nem óriási, torzításmentes képet csak 22-24 mm környékén fotózhatunk, ami így egy kicsit megnehezíti a precíz munkát igénylő fotózásokat. Persze jópár RAW konverter kínál remek korrekciós lehetőséget, így az ilyen torzítások ma már inkább csak elvi kérdések, de ha szoftveres korrekcióban gondolkozunk, már a fotózáskor ügyelnünk kell arra, hogy a korrekció után jelentősen lecsökkenhet az effektív látószög, így nagyobb látószöggel kell fotózzunk, mint amit a téma igényelne a képmezőben.
Geometriai torzítás
Peremsötétedés
Komoly átfogású objektíveknél a sarkok erőteljesebb sötétedése, azaz a vignettálás is sűrűn jelentkezik, főként teljes nagylátószögnél, illetve a tele végen. A Sigma 18-200mm f/3,5-6,3 DC MACRO OS HSM (C) nagyjából hozza is a papírformát: nagylátószögnél nyitott blendével még 20% feletti a képsarok sötétedése, köztes zoomállásnál ez az érték 15% közelébe csökken.
Persze a számszerű érték csak egy dolog, s ennél talán fontosabb az, hogy a sötétedés milyen módon következik be: hirtelen, jól láthatóan, vagy szép finom átmenettel. Előbbi ugyanis jóval zavaróbb tud lenni, míg utóbbi akár egy művészi jellegű kép előnyére is válhat.
Peremsötétedés
Makró, közelfényképezés
A Sigma 18-200mm f/3,5-6,3 DC MACRO OS HSM (C) objektív legkisebb tárgytávolsága 39 cm, amely 12,5 cm-es munkatávolságot jelent, vagyis ilyen közel lehet a téma az objektív frontlencséjétől.
Ilyen esetben 69 mm széles témával tölthetjük ki a teljes képmezőt, amely 1:2,8 leképezési arányt jelent (a gyári adat a leképezési arányra 1:3). A kép szinte torzításmentes, csak a képsarkoknál figyelhető meg enyhe hordótorzítás, 0,2% mértékben. Itt hadd utaljak vissza a torzítás tesztünkre, ahol 4 méteres tárgytávolságnál még 0,6%-os párnatorzítást tapasztaltunk a tele végnél, itt viszont a közelebbi téma miatt a fókuszcsoport teljesen más helyen áll, ami a nem csak a torzítás mértékét, de a típusát is ellentétesre fordította). Ennél kicsit problémásabb viszont, hogy sík témánál a képsarkok már kiesnek a fókuszból.
Képminőség
A Sigma 18-200mm f/3,5-6,3 DC MACRO OS HSM (C) kategóriáján belül jól teljesít. Nagylátószögnél már teljesen nyitott blendével is szinte a maximumot hozza, azaz f/3,5-nél sem kapunk erősen lágyabb képet, mint kissé lerekeszelve. 30 mm környékén azért már a nyitott, F4-es blende jóval lágyabb képet eredményez, mint az F5,6-os, s itt az F8 is tud még jobb eredményt hozni.
Ezek persze megszokott dolgok, az viszont nem, hogy nyitott blendénél is alapvetően igen jó képeket készíthetünk, főleg a zoom köztes állásaiban. Ha még rekeszelni is van lehetőségünk, akkor kategóriáján belül az egyik legjobb rajzot kaphatjuk.
A képsarkokat a nagylátószögű álláson kívül dicsérni tudjuk, hiszen míg nagylátószögnél azért a képsarkok rajzolata jól láthatóan gyengébb, mint a képközépé, nagyobb gyújtótávolságoknál ez a jelenség nem annyira szembetűnő.
Értékelés
Tesztünk során hasonlókat tapasztaltunk, mint a Canon vázon. Az objektív rajzolata kategóriáján belül jó, de nyitott blendén azért egy kicsit lágyabb képet kapunk, de még mindig határozottan jobbat, mint a korábbi modellek esetében. Így ha a részletgazdagság fontosabb, mint a mélységélesség, vagy a bokeh, akkor érdemes rekeszelnünk. Egyetlen komoly eltérést a színhibánál tapasztaltunk, ahol a Canon vázon erős lilás, ún. purple fringing volt tapasztalható, amelyet a gép szenzora okoz, a Nikon váz ilyen jelenséget sokkal visszafogottabban produkált.
A Sigma új szériás 18-200mm f/3,5-6,3 DC MACRO OS HSM (C) optikája tehát méltán került az új termékvonalba, a korábbi modelleknél egyértelműen szebben dolgozik, ami főként a nyitott blendés fotózásnál érhető tetten. Torzítása elfogadható mértékű, peremsötétedése főként nagylátószögnél és makrózásnál lehet zavaró a viszonylagos hirtelensége miatt.
A rajzolat javításán túl azonban a Sigma mérnökeinek azt is sikerült elérni, hogy az új változat könnyebb és kisebb legyen, mint elődje, így e tartományban a második legkönnyebb optikaként tarthatjuk számon (a legkönnyebb a Tamron 18-200 mm-ese, abban azonban nincs optikai stabilizátor).
Bár a Canon és Nikon termékpalettáján f/3,5-5,6 fényerővel találunk 18-200 mm-es utazózoom objektívet, azok mind nehezebbek a Sigma 18-200mm f/3,5-6,3 DC MACRO OS HSM (C)-nél, ráadásul makróban bőven alulmaradnak, s a Nikon változata majd dupla ennyibe kerül (persze ott igazi ultrahangmotoros élességállítást élvezhetünk).
Aki tehát a kis tömegért, a jó makrózási lehetőségért cserébe hajlandó tele végnél 1/3 Fé-kel gyengébb fényerőt elfogadni, mint a gyári objektívek, az nagyon jól járhat ezzel az objkektívvel. Igaz, fókuszmotorja miatt az élességállítás sebessége nem mondható túl gyorsnak, de hobbi és amatőr célokra ez is megfelelő, ha a téma nem túl gyorsan mozgó.
A Sigma 18-200mm f/3,5-6,3 DC MACRO OS HSM (C) Canon EF, Nikon F, Pentax K, Sigma S és Sony A bajonettes változatban vásárolható meg, jelenleg 110.000 Ft körüli áron.
