SIRUI T-005X utazóállvány

0

Bevezető

Utazóállványból rengeteg félét találunk. Sajnos általában a közös tulajdonságuk az, hogy a kis méret miatt nélkülözik a stabilitást, kis terhelhetőségűek, s túl egyszerűek. Néha még a lábaik sem terpeszthetők szét, csak egyféle állásban használhatók. A középoszlopuk pedig túl vékony és a rögzítés is instabillá teszi.

A SIRUI magyar szlogenje azonban így szól: „Állványok, és tartozékok magasabb igényekre”. Ebből már sejthető, hogy nem akármilyen ultraegyszerű és ultrabéna állványról lesz szó.

SIRUI T-005X

S bizony nem! A SIRUI T-005X háromlábú állványt kifejezetten utazásokhoz fejlesztették. Ennek következtében igyekeztek kis tömeget és rövid összecsukott hosszt elérni. Azt gondolom, hogy ez maradéktalanul sikerült is nekik, ugyanis annak ellenére, hogy nem szénszálas kompozit anyagból, hanem alumíniumból készült állványról van szó, bőven 1 kg tömeg alá tudtak menni. A 90 dekás állvány összecsukott hossza pedig mindössze 33 cm. Létezik egyébként szénszálas változat is, az a modell a T-025 nevet kapta, s tömege 0,7 kg.

Más gyártók kínálatában kutakodva azt láthatjuk, hogy alumínium állványból kevés van ilyen kis tömegű, gyakorlatilag már a szénszálas állványok tömegével vetekszik a T-005X (pl. a Benro C080T szénszálas utazóállványa 0,7 kg, hossza 44 cm, max. magassága 126 cm, azaz a 200 grammos előnyét leszámítva nem tud jobbat mutatni, mint a Sirui).

A SIRUI T-005X 5 szekciós lábakkal rendelkezik, az egyes szegmensek kör keresztmetszetűek, de ennek ellenére nem fordulnak el. Összecsukott állapotban a középoszlop fölé hajthatjuk a lábakat, így érhetünk el igazán kis méretet. Ez a módszer egyébként a gyártó többi állványára is igaz.

A lábakat akár teljesen vízszintesre is nyithatjuk, igaz, a minimális magasság elérését a középoszlop alján lévő, fotóstáska felhelyezésére szolgáló kampó kissé gátolja (ezt egyébként igény esetén kicsavarhatjuk).

A szekciók nyitásához a SIRUI monopodnál megismert egyszerű szorítógyűrűs megoldást használhatjuk. Nem a leggyorsabb megoldás, de legalább nem kell attól félnünk, hogy becsípjük az ujjunkat, vagy tenyerünket, mint némelyik Manfrotto állványnál.
A lábak végén a kúp formájú műanyag vég található, fémtüske ennél az állványnál nem használható.

A maximális magasság eléréséhez természetesen a középoszlopot még magasabbra kell húzni. Ilyenkor a stabilitás természetes módon már kisebb, de közepes tömegű DSLR szettnél (értsd: nem komoly teleobjektív) még elégséges lehet, hosszú expozíciós idejű felvételnél viszont szükséges lehet az önkioldó, vagy vezetékes távkioldó használata (az állvány terhelhetősége 4 kg, vagyis az ökölszabály szerint 2 kg-os össztömegű géppel még gond nélkül fotózhatunk).

A T-005X tetejére egy egyszerű, C-10X jelű, kis méretű gömbfej került. Ezen egy forgatást blokkoló szorító, egy gömbszorító és egy talp szorító található. A panorámázást 15 fokonként beosztott skála segíti, viszont a precíz beállítás megkönnyítésére vízmértéket nem tettek rá.

A kis gömbfejhez kis talp dukál, ennek mérete 39×30 mm. Nyilván ahhoz, hogy kis tömeget lehessen elérni, nem használhatnak 40 mm-es gömböt és 60×60-as talpat. De ha éppen ezt szeretnénk, akkor van lehetőség a fej cseréjére.

Az állvány kényelmes hordozásához két láb felső részét habszivaccsal vették körül. Szintén a szállításnál jön majd jól a mellékelt, kézben, vagy akár vállon hordható táska is, amely egy belső és egy külső zsebet is tartalmaz kisebb méretű kiegészítők számára.

A SIRUI T-005X utazóállványt az AdvesPhototól kaptuk a teszt idejére. Köszönjük!
A termék ára fejjel együtt bruttó 32.990 Ft. Színes fényképezőgéppel rendelkezők akár gépükhöz passzoló piros vagy kék színben is választhatják.

A SIRUI T-005X főbb paraméterei:

Min. magasság középoszloppal és fejjel 38 cm
Max. magasság fejjel 122 cm
Max. magasság fejjel és kihúzott középoszloppal 137 cm
Összecsukott hossz fejjel 33 cm
Fej magasság 8 cm
Legnagyobb csőátmérő 19 mm
Legkisebb csőátmérő 10 mm
Szekciók száma 5
Terhelhetőség (állvány) 4 kg
Terhelhetőség (fej) 15 kg
Tömeg (állvány+fej) 1,1 kg
Tömeg (állvány) 0,9 kg

Ha a bemutatóink segítettek a gép kiválasztásában, akkor a vásárlásnál tegyen erről említést a kereskedőnél is! Ezzel támogathatja a Pixinfo.com működését. Köszönjük!