Képminőség
Színhiba
Az objektíven belül két alacsony szórású tag is megtalálható, így visszafogott színi hibára számítottunk a teszt elején, amelyet a tesztfotók nagyjából igazoltak is. Nagylátószögnél még enyhe a kromatikus aberráció, mely nagyjából a zoom közepéig tart ki, onnantól aztán egyre erősebbé válik: teljes tele állásban már egészen jól látható színi hibát produkálva. E végállásban találkozunk a legnagyobb kromatikus aberrációval, ennek mértékére a közepes jelzőt biggyeszthetnénk. A mértékén túl talán nagyobb gond, hogy rekeszeléssel csak minimálisan csökkenthető a színi hiba.
A legrosszabb esetben, 10 Mpixelre vonatkoztatva cirka 9-11 pixelnyi színhibát találhatunk, amely 45×30 cm-es papírképen 1,1-1,2 mm, 10×15 cm-es fotón 0,4 mm méretben fog látszani. Ez egy kicsivel több, mint amit a 18-270mm-es korábbi változat produkált.
Színhiba
Bokeh
Az objektívbe 7 lekerekített lamellából álló rekesz került, amely elviekben a maximális fényerőnél szűkebb blende esetén is kedvező bokeh formát biztosít. A 300 mm-es gyújtótávolságon készített tesztkép azonban most is azt mutatja, hogy szűk blendével nem lesznek szép kerekek a fókuszon kívüli fényfoltok, enyhén szögletesek. Ez a hatás F11-től jelentkezik, amely azt jelzi, hogy F8-ig bátran dolgozhatunk vele (ennél szűkebb blende egyébként sincs jó hatással a feloldóképességre sem, csak akkor célszerű használni, ha feltétlenül szükséges a nagyobb mélységélesség).
Aki tehát szép háttérelmosás mellett finom bokeh-vel díszített fotót szeretne készíteni, az ezzel az objektívvel maradjon F8, vagy annál nyitott blendénél.
Geometriai torzítás
Ahogyan már a 18-270mm-es objektívnél is írtuk, a komolyabb geometriai torzításon nem kell csodálkozni, hiszen a nagy zoomátfogású objektívek esetén ez teljesen megszokott. Bár az aszférikus tagok jelentősen képesek csökkenteni ezt a hibát, maradéktalanul azért nem sikerült megszüntetni.
A teljes nagylátószögnél tapasztalható 1,3% bőven meghaladja a kitobjektívek átlagos 1%-át, amely a képeken erőteljes görbülésként jelentkezik.
Érdekes azonban, hogy már 35 mm-nél a torzítás fajtája átcsap hordótorzításból párnatorzításba, mértéke szerencsére kissé enyhébb, mint teljes nagylátószögnél, de a 0,8%-os érték is jól látható azokon a képeken, ahol vízszintes, vagy függőleges vonalak kerülnek képszélre. Sajnos ezt a torzítást, szinte teljes végállásig megőrzi az optika, teljes tele állásba jutva is 0,4%-os a párnatorzítás. Torzításmentes képeket tehát szinte csak 24 mm környékén lőhetünk. Egyéb esetekben szükség lehet a torzítás szoftveres csökkentésére (pl. Lightroom), amely viszont a látószög csökkenését eredményezi majd.
Geometriai torzítás
Peremsötétedés
Nem igazán van javulás a 18-270mm-es objektívhez képest a peremsötétedés terén sem. A sarkok sötétedése nyitott blendével csak 35 mm környékén csökken 10% alá, egyébként a zoom elején és végén 10% feletti, nagylátószögnél közel 20%-os, jól látható vignettálás tapasztalható. F8-ra szűkítve a blendét mérsékelhető a sarkok gyengébb fényereje, de a két végállásban ez esetben is 10% körüli értékeket kapunk.
Mindezek végtelen tárgytávolságra vonatkoznak, közelebbi témák fotózásánál enyhül ez a hatás, de csak minimálisan.
Peremsötétedés
Makró, közelfényképezés
57 mm széles lefedés (APS-C)
eredeti kép: shift+kattintás
Az új fejlesztésű objektív rövidebb közelponttal büszkélkedhet, amelynek köszönhetően a leképezési arány is jobb, mint az elődnél. A gyári adatok szerint 0,34×-es leképezési arányú objektív képét saját tapasztalataink szerint 57 mm széles területtel kitölthetjük (Canon APS-C szenzor), amely 1:2,5, azaz 0,39×-es leképezési arányt jelent.
A képélesség ilyen közeli témák esetében azonban nem túl jó, több kép alapján kijelenthetjük, hogy akár automatikus, akár kézi élességállítás mellett még F8 rekesznyílásnál is igen lágy képet kapunk. Torzítás viszont szinte nem mérhető.
Ijedtségre azért semmi ok, enyhébb nagyítási aránynál, azaz nagyobb tárgytávolságnál a képélesség is magára talál, így részletezettebb képek készíthetők, amely a tesztfotóinkon is érezhető.
Képminőség
Bár előzetesen nem fűztem komoly reményeket a 16-300mm-es objektívhez, s úgy álltam hozzá, hogy egy átlagos, nagy zoomos hobbiobjektív lesz, amelytől nem várok jelentősebb javulást az elődhöz képest, a teszt rácáfolt erre. Örömmel tölt el, hogy ebben a kategóriában is lehet jelentős fejlődést felmutatni, ráadásul úgy, hogy a végfelhasználói ár ettől nem száll el az egekig.
Az általános képminőség a nagy zoomátfogáshoz képest igencsak jónak számít. A korábbi 18-270mm-es objektívhez képest főként nagylátószögnél és enyhe telénél tud jelentősen többet felmutatni az új 16-300mm-es zoom, már ami a nyitott blendés fotózást illeti. Szűk rekesznél persze nem igen találunk eltérést, így azok számára, akik fényerőn igen ritkán fotóznak, nem fog képminőség terén komolyabb előnyt felmutatni az új modell. A nagyobb látószög viszont mindenképpen pozitívum lehet számukra.
Egyedül a teljes tele állásban és nyitott blendénél találunk visszalépést az elődhöz képest: itt ugyanis jelentősebb a kromatikus aberráció, mint a 18-270mm-es változat esetében.
Összességében pozitívnak értékelem a változásokat, s igazán nagyszerűnek tartom, hogy már fényerőn fotózva is jó rajzolatú képeket kaphatunk.
Az összehasonlíthatóság kedvéért a Tamron 18-270mm f/3,5-6,3 Di-II VC objektívvel is elkészítettük ugyanazokat a tesztfotókat, mint a Tamron 16-300mm f/3,5-6,3 Di-II VC PZD Macroval, ezek időben egymás után készültek, állványról, azonos helyen.
Értékelés
A Tamron ismét bebizonyította, hogy a nagynál van nagyobb és a jónál jobb. A Tamron AF16-300mm f/3.5-6.3 Di-II VC PZD Macro méltó utóda a korábbi, nem ennyire jól sikerült 18-270mm-es modellnek, amelyet ezt követően akár ki is vonhatnának a piacról (erről azonban nincs hír). A 16-300mm-es új változat annyira jól sikerült, hogy a fényerőt leszámítva komolyabb kompromisszum nélkül kaphatunk utazózoomot, jó stabilizátorral, csendes és FTM-es élességállítással, nem lötyögős kialkítással és fényerőn is átlagos használathoz teljesen elegendő, jó rajzolattal. Noha az élességállítás lehetne egy kicsit gyorsabb, az alkalmazott technológia e kategóriában nézve is prémium szintnek számít.
A Tamron tehát ismét nagyot alkotott, s jelenleg ismét nincs ilyen zoomátfogású alternatíva, így aki APS-C szenzoros fényképezőgépéhez keres egy jó utazózoomot, nem kell sokáig keresgélnie, úgyis rátalál a Tamronra. Azonban mi a 18-270mm f/3,5-6,3 Di-II VC helyett inkább mostani tesztünk alanyát, a Tamron 16-300mm f/3,5-6,3 Di-II VC PZD Macrot ajánljuk, mivel jobb nagylátószöget, fényerőn is jó rajzolatot és makróban is nagyobb nagyítási arányt tud felmutatni. Ára persze magasabb, mint az előző modellé, de ennyi különbözetet meg kell érjen (így is elérhető egy belépőszintű DSLR és a 16-300mm-es ultrazoom objektív 300e Ft alatti áron, amiért átlag feletti nagylátószöget is kap a felhasználó).
