Tamron 16-300mm f/3,5-6,3 Di-II VC PZD Macro

0
2 853

Felépítés

Bemutatás

A Tamron még a 2008-as Photokina előtt mutatta be 18-270mm f/3,5-6,3 Di-II VC objektívét, amely az akkori legnagyobb zoomátfogású utazózoom optika volt APS-C szenzoros digitális tükörreflexes gépre, a maga 15×-ös zoomjával. 2010-ben aztán érkezett hozzá egy frissítés, amely ultrahang motoros élességállítást (Piezo Drive) hozott.

Akkor azt hihettük, nincs tovább, ennél feljebb már szinte lehetetlen menni, de a Tamron rácáfolt erre. Ez év februárjában jelentette be ugyanis a 16-300mm-es objektív fejlesztését, amely mára már kereskedelmi forgalomba is került, így mi is kezeink közé kaparinthattuk.

A 18,75×-es zoomátfogású Tamron 16-300mm f/3,5-6,3 Di-II VC PZD Macro objektív azoknak való, akik APS-C szenzoros DSLR-rel rendelkeznek s nem szeretnének sűrűn objektívet csereberélni, de szeretnének jó nagylátószöget és jó telét is elérni, mindezek mellett pedig a makrózás sem áll messze tőlük. Egyelőre csak Canon és Nikon bajonettel érhető el, hamarosan a Sony A bajonettes változat is megvásárolható lesz.

A Di-II-es jelölésű objektíveket csak APS-C szenzoros fényképezőgéppel használhatjuk, fullframe szenzoros vázon a nagylátószögű állásban a sarkokat már nem rajzolják ki ezek az optikák.
A Tamron 16-300mm f/3,5-6,3 Di-II VC PZD Macro bruttó 190.000 Ft-ért vásárolható meg. De vajon megér ez 54.000 Ft-tal többet, mint a 18-270 mm-es? Reméljük cikkünkből erre is fény derül.

A gyújtótávolságot az APS-C szenzoros gépek kitobjektívjeinek átlagos 18 mm-e helyett akár 16 mm-esre is állíthatjuk, telében pedig egészen 300 mm-ig merészkedhetünk. Így a korábbi 18-270mm-es modellel szemben 77 fokos nagylátószög helyett 82 fokot is elérhetünk (Nikon), míg telében 6,1 fok helyett 5,5 fok a minimális látószögünk. Ezekből az adatokból már érezhető, hogy főként nagylátószögnél kapunk többet, a tele vég csak minimálisan változott. Ha kisfilmes objektív látószögéhez hasonlítunk, akkor ez az objektív megegyezik egy 24-450 mm-es (Nikon) vagy 25,6-480 mm-es objektívével (Canon). A fényerő a közel 18,8×-es zoomátfogás miatt nem túl jó, bár nagylátószögnél az f/3,5 még átlagos, 35 mm-en f/4,5, 50 mm-en f/5, 70 mm-től f/5,6, illetve 135 mm-től már csak f/6,3 fényerőnk van, ami már átlag alatti (legalábbis az átlagos objektívek között, az ilyen átfogásúaknál ez a megszokott). Összehasonlításképp: a 18-270mm-es változat fényerőben 200 mm-nél érte el a minimumot.

A teljesen új fejlesztésű objektív lencsetagjai között két alacsony szórású (LD), egy extra magas törési mutatójú (XR) és egy ultramagas törési mutatójú (UXR) lencsetag is került, valamint három aszférikus és egy hibrid aszférikus tag is. A Tamron tehát beleadott apait, anyait, hogy kellőképpen kis méretet, de jó képminőséget érjen el. A geoometriai torzítások csökkentéséért az aszférikus tagok, a színhibák csökkentéséért az aszférikus és az alacsony szórású, míg a kis méretért a magas törési mutatójú tagok felelnek.

Az élességállítást a Tamron Piezo Drive elnevezésű fókuszrendszere végzi, amellyel már a 18-270mm-es változatban is találkoztunk, legalábbis elviekben. A PZD jelölésű fókuszmotor a 18-270mm-es modellben még közvetlen kapcsolatban állt a fókuszgyűrűvel, amelynek következtében élességállítás során a fókuszgyűrű el is fordult. A 16-300mm-es új változatnál azonban ez már nem így van, sőt, a gyűrűs ultrahangos motorokhoz hasonlóan bármikor módosíthatjuk kézzel a fókuszt (FTM – Full Time Manual). A Tamronnál egyetlen videót találtunk a PZD rendszerről, amely bemutatja azt, de abból nem derült ki, mi okozza a két PZD változat közötti különbséget. A fókuszáláshoz szükséges nyomatékot vélhetően mindkét esetben ez a piezokristály alapú motor szolgáltatja:

Az élességállítás sebessége jó, de nem nevezném kifejezetten gyorsnak, sőt, teljes telében kevés fénynél még a lassú jelzőt is megkockáztatnám (Canon EOS-60D-vel). A fókuszmotor viszont csendes, csak egy kis súrlódó hang hallatszik.

Mint már említettem, kézi élességállításra mindig van lehetőségünk, de azért került egy AF/MF kapcsoló is a tubusra.

Az objektív belső élességállítású, vagyis élességállítás során a frontlencse nem fordul el, s nem mozdul előrébb. A zoom viszont teleszkópikus, így a nagylátószögű álláshoz képest a nagyobb gyújtótávolságoknál az objektív hossza megnő, méghozzá jelentősen.

A frontlencse az új modellnél méretesebb lett, mint a 18-270mm-es változatnál, ahol 62 mm-es szűrőket használhattunk. Itt 67 mm-es szűrőmenetet találunk. A nemkívánatos becsillanások és kontrasztvesztés ellen napsütésben a gyárilag mellékelt szirom formájú napellenzőt tekerhetjük fel, mely bajonettes megoldással illeszkedik az optikához. Ilyet sajnos tesztünkhöz nem kaptunk.

Használati tapasztalatok

A Tamron ultrazoomja jó kialakítású, bajonettje fémből készült, a tubus műanyag, a zoom és fókuszgyűrűket bordázott gumival vonták be. Az összeszerelés minősége tehát jó. Újdonság, hogy időjárásállósághoz szükséges szigeteléssel is ellátták a bajonettcsatlakozó körül.

A zoom egy kicsit keményen jár, de akadást, felkeményedést nem tapasztaltunk. szinte az egész tartományban hasonló nyomatékkal forgatható. A nem laza zoomnak köszönhetően viszont az objektív lefelé fordítva sem csúszik kintebb saját súlya miatt, amelyet a 18-270mm-es modellnél még tapasztaltunk. Ilyen megfontolásból talán felesleges is a zoomrögzítő kapcsoló, ennek ellenére erre a modellre is került ilyen, amely 16 mm-es állásban kapcsolható be.

A zoomgyűrű teljes szélessége 3,5 cm, ebből a bordázott rész közel 2,5 cm-es. A teljes zoomtartomány a zoomgyűrű kb. 75 fokos elfordításával járható be, míg az élességállító gyűrű bőséges mértékben elforgatható, ami 120 fokos elfordítást jelent a két végpont között. Noha ebből arra következtethetünk, hogy igen precízen állíthatunk kézzel élességet, azt azért vegyük számításba, hogy 300 mm-es gyújtótávolságnál 39 cm-es közelpontnál már ez is kevéske lesz.

Az objektív 16 mm-es gyújtótávolságnál a legkisebb, ekkor a bajonettől mérve 10 cm az optika hossza, míg 300 mm-nél 18,5 cm hosszúságúra nő az objektív.

Az élességállítás gyűrűje kissé szokatlan módon nem az objektív végén, hanem a vázhoz közelebbi részen helyezkedik el (igaz, más objektíveknél is láttunk már ilyet, de ez a ritkább). Az 1 cm széles gyűrű járása könnyű, s AF módban nem fordul el fókuszálás során, viszont kézzel bármikor rákorrigálhatunk, azaz a fókuszrendszer FTM elvű. A 18-270mm-es változattal szemben ez az objektív igényesen kialakított, ablakos távolságskálával rendelkezik.

Az objektívre három kapcsoló került, egy az AF/MF módot, egy az optikai stabilizátort kapcsolja ki, illetve be, valamint a bal oldalon egy zoomrögzítő kapcsolót is találunk.