Képminőség
Színhiba
Kromatikus aberrációra szinte a teljes zoomtartományban számítani kell, de rekeszeléssel ez jól csökkenthető. Kivéve persze azt az esetet, amikor a fényképezőgép szenzora előtti mikrolencsék okozzák a színhibát, lásd teljes nagy látószögű állásban.
A legerőteljesebb színhibát teljes telében, nyitott blendén kell elviseljük, ez esetben 24 Mpixeles kép sarkában 9-10 pixel szélességben látható a kékes elszíneződés, amely 10×15 cm-es papírképnél 0,2 mm-es, 60×40 cm-es nyomatnál 0,9 mm szélességű lesz, de ez szűkebb rekeszt használva, illetve a kép belsőbb részein jóval kisebb mértékben jelentkezik.
A nagy zoomtartományra tekintettel ezúttal nem négy, hanem öt gyújtótávolságnál is megvizsgáltuk a színhibát.
Színhiba (laterális)
Megvizsgáltuk az axiális (longitudinális) színhibát is, amely a lencsék hullámhossztól függő eltérő törési mutatójából adódik és képközépen is jelentkezne, főként a fókusz előtti és mögötti területeken szokott látható lenni kékes-zöldes, illetve bíbor színekben. A Tamron 18-400mm f/3,5-6,3 Di II VC HLD 400 mm-es állásában azonban egyáltalán nincs ilyen probléma.
Bokeh
Mivel nagy telében is használhatjuk az objektívet, ahol már jelentős háttérelmosás is elérhető, így érdekes kérdés lehet a fókuszon kívüli fényfoltok, azaz a bokeh formája, megjelenése.
400 mm-es, gyújtótávolságnál, nyitott blendénél szép bokeh érhető el, nem csak képközépen, de a kép sarkaiban is. Szűkebb blendét választva, F8-nál még nincs szögletesedés, de F11-nél már kezd láthatóvá válni a 7 rekeszlamella által megformált sokszög.
Geometriai torzítás
Nagy zoomátfogású, nagylátószögtől induló objektíveknél megszokott dolog, hogy a zoom elején hordótorzítás, végén párnatorzítás jelentkezik. Itt sincs ez másként, a teljes nagylátószögnél elég erős hordótorzítás látható, amely azonban a gyújtótávolság növelésével igen gyorsan átcsap párnatorzításba, gyakorlatilag már 25 mm-es állásnál erős párnatorzítás látható.
Szerencsére RAW konvertálás során a RAW konverterekben van már lehetőség a torzítások profil alapú (azaz kvázi automatikus) csökkentésére, így maximum a látószög csökkenés miatt kell fájjon a fejünk.
A nagy zoom miatt itt is több zoomállásnál vizsgáltuk a torzítás mértékét.
Geometriai torzítás
Peremsötétedés
A Tamron APS-C-s ultrazoomja elég jelentős képsarki sötétedéssel bír, főképp nagylátószögnél. A gyújtótávolságot növelve csökken az a hatás (és persze rekeszeléssel is), de tele végállásban ismét jelentkezik a vignettálás. Szerencsére ez a jelenség szintén jól korrigálható már szoftveresen.
Peremsötétedés
Ellenfényes fotózás, becsillanás
Nagylátószögnél ellenfényben is jól teljesít az objektív, nincs jelentős kontrasztvesztés, illetve a becsillanás is elfogadható mértékű. Aki szereti a „flare”-es képeket, azok számára jó hír, hogy rekeszelve pofás fénypamacsok jelennek meg a képen. Aki kevésbé van oda ezekért, nos ő inkább nyitott blendét válasszon ellenfényben.
400 mm-es tele állásnál nem meglepő, hogy a becsillanás már kevésbé lesz látványos, itt inkább a kontrasztvesztés hatása lesz jobban látható, de ez sem erős mértékű.
Makró, közelfényképezés
Nagy zoomos objektíveknél általában sikerül megoldani a gyártónak, hogy közelfényképezésre is jól használható legyen. Ez itt is sikerült, hiszen az objektív közelpontja 45 cm, amely gyári adatok szerint 0,35×-es nagyítást tesz lehetővé.
A gyakorlatban kipróbálva az objektívet azt tapasztaltuk, hogy 41 cm-es közelpontra is lehet élességet állítani, amely 15 cm-es munkatávolságot (frontlencse-téma távolsága) jelent. Ilyen esetben 62 mm széles témával is kitölthető a képmező (1:2,75 leképezési arány). Igaz, a nagyon közeli sík témáknál ha a képközép éles, a képsarkok nem élesen képeződnek le (fókusz elhajlás), de ez nem jelenti azt, hogy képszélen lévő témára ne lehetne élességet állítani.
Képminőség
A nagy zoomátfogás és a kezdő nagylátószög ellenére a Tamron 18-400mm f/3,5-6,3 Di II VC HLD jól teljesített tesztünkben. Nyilvánvaló, hogy nem lehet elvárni tőle olyan részletgazdagságot, mint egy rövid, fényerős zoomtól, vagy egy fixtől, de a hobbi és amatőrfotósokat is képes kiszolgálni, s napjaink 24 Mpixeles szenzoraira is kellő részletességű képet vetít.
Teljes nagylátószögnál a képsarkokban bőségesen láthatók a kóma (asztigmatizmus) jelei, még F8-ra szűkített blendénél, de a képközép éles leképezésével nyitott blendén sincs probléma. Rekeszeléssel természetesen mind a képközép, mind a képsarkok minősége javul, de a homogenitás nagyjából F11-F13 környékén a legjobb, ahol viszont már a szűk blende okozta diffrakció (szóródás) már jóval kisebb részletezettséget kínál. Persze mindez 1:1 nézetnél, nagy felbontásban jelent csak problémát, A/4 méretű nyomatoknál ezek a hibák minimálisan vehetők csak észre.
Fontos kérdés az is, hogy tele állásban nyitott blendén mennyire kapunk lágy képet, hiszen az f/6,3 fényerő nem számít túl erősnek és ehhez képest már nem biztos, hogy szeretnénk blendét szűkíteni. Nos, jó hír, hogy nyitott blendén is jól teljesít az objektív, sőt, a jól ismert (hirhedt) 75-300mm-es régi, filmes gépekhez tervezett objektív képességét bőségesen lekörözi.
Értékelés
A Tamron 18-400mm f/3,5-6,3 Di II VC HLD jelenleg a legnagyobb zoomátfogású objektív, amely APS-C szenzoros DSLR-hez készült. Ennek megfelelően alternatívája is csak komolyabb kompromisszumokkal van, már ha valaki mindenképpen alternatívát keresne. Alapvetően ugyanis jól dolgozik az objektív, az ára sem vészes, így nagyon más felé nem is kell kacsintgatni. Egyedül a tömege és az átlagos nagylátószög miatt lehet, hogy egy 16-300 mm-es modell néha jobb szolgálatot tehet. Jó öreg mondás szerint ugyanis amire a 300 mm nem elég, oda a 400 mm is kevés, s ebben valóban van is valami.
Összességében azonban pozitív tapasztalatunk lett a Tamron legnagyobb zoomos objektívével, amely a hobbi- és amatőr fotósok egyik kedvelt termékévé válhat.
Persze figyelembe kell majd venni, hogy itt kicsit feljebb kell majd tekerni az érzékenységet és a peremsötétedés miatt is erősebben vignettált képeink lehetnek, de ha egy könnyed túrázás a cél, ahová nem szívesen cipelnénk a nagylátószögtől a középteléig tartó tartományt lefedő 2-3 objektívet (amelynek össztömege biztosan meghaladná a 18-400-asét), akkor ez egy simán elfogadható kompromisszum.
Az APS-C szenzoros gépekhez készült nagy zoomos objektívek között ott van 180 ezer Ft-ért a Tamron 16-300mm f/3,5-6,3 Di-II VC PZD Macro, amely nagyobb látószöget, sokkal jobb makró képességet kínál, viszont erősebb optikai hibák jellemzők rá. Vagy említhető még a 120 ezer Ft-os Tamron 18-270mm f/3,5-6,3 Di-II VC PZD. A Sigmánál pedig a 18-300mm f/3.5-6.3 DC MACRO OS HSM (C) a jelenlegi sereghajtó, ára 160 ezer Ft.
A Canon EF és Nikon F bajonettel megvásárolható Tamron 18-400mm f/3,5-6,3 Di II VC HLD nem meglepő módon nem csak zoomátfogásban, de árban is viszi a prímet: ára bruttó 250 ezer Ft.
