Bemutatás
2012 ősze a legendák újjáélesztésének időszaka volt a Tamronnál. A korábban bemutatott, 90mm-es makró objektívjük mellett egy másik csúcskategóriás optikájuk, az SP 70-200mm F2,8 Di VC USD is megújult. SP, vagyis Super Performance, a japán objektívgyártó legmagasabb minőségi kategóriája, de ezt talán a 70-200mm-es gyújtótávolságból és az F2,8-as fix fényerőből is sejteni lehetett. A profi objektív mindezeket már az előző verziójánál is tartalmazta, most azonban áttervezett optikai rendszert és ezáltal kompaktabb kivitelt, időjárásálló belső szigetelést, USD fókuszmeghajtást, és a Tamron legfrissebb optikai stabilizátorát (VC) kapta.
A 70-200mm-es objektív Di jelzést kapott, azaz fullframe és APC szenzorral rendelkező digitális fényképezőgépeken is gond nélkül használható. Utóbbiakon ~105-300mm-nek megfelelő látószöget ad. Legalábbis Nikon és Sony gépeken, kisebb Canon masinákra csatolva 112-320mm körül gondolkodhatunk. A három csatlakozóbajonett változat másik sajátossága, hogy optikai stabilizátort csak a Canon és Nikon verzió kapott. A Sony a fényképezőgépei szenzorának mozgatásával éri el ugyanezt, így az A-bajonettes objektívben nincs stabilizátor. A korábbi változat Pentax csatlakozással is kapható volt. Ez egyelőre kimaradt a szórásból.
Az optika nagy ezüst dobozában néhány tartozékot is találunk. Sajnos puha tok nem jár hozzá, de az első és hátsó védősapka mellett egy igen méretes (közel 10 cm hosszú), szirom alakú napellenző és egy masszív állványgyűrű azért került a dobozba.
Használati tapasztalatok
A Tamron bejelentése első helyen az új objektív kompakt méretét emelte ki. Jelenleg ez kategóriájának legkisebb optikája. Ez papíron szépen hangzik, de alig 1-2 centimérettől van szó, ami egy másfél kilós, 20 centi hosszú (21 helyett!) objektívnél, már nem igazán mérvadó. Mindenesetre, ha valaki szeretné a jelenlegi legkisebbet, akkor ne keressen tovább, mert megtalálta.
Sokkal fontosabb, hogy az új 70-200mm-es igen masszív, szinte elpusztíthatatlannak tűnő fémházat kapott, belül por- és cseppálló szigetelésekkel és rendkívül finom működéssel. Az elülső zoomgyűrű 4 cm vastag, kényelmes és biztos fogású gumiborítást kapott, és precízen jár. Úgyszintén a mögötte lévő, és fele olyan vastag fókuszgyűrű is, mely teljesen körbeforgatható, de élességállítás közben csak kb. 150 fokos fordulattal jár.
A gyűrűk sorrendjét egyébként megcserélték, régebben a fókuszgyűrű volt elől a Tamron objektíveken. Változott az automata és kézi fókusz átkapcsolásának módja is, mely a gyűrűs átváltás helyett a többi gyártónál elterjedt AF/MF kapcsolót vezeti be. Az élességállítás távolságát a beállítógyűrű mögötti ablakos fókuszskálán ellenőrizhetjük. Automata (AF) módban kellően hangtalanul és gyorsan dolgozik az USD motor. Az AF/MF kapcsolón kívül egy második is található az objektíven (csak a Canon és Nikon változaton), mellyel a stabilizátor aktiválható.
Az optikai felépítésében is megújult objektív 23 lencsét tartalmaz, 17 csoportba rendezve. A színhibát 4 LD (alacsony szórású) és egy XLD (extra alacsony szórású) lencsetag igyekszik minél kisebbre csökkenteni. A szellemkép és becsillanások ellen pedig többrétegű lencsebevonatokkal védekeznek, de ennek minél biztosabb elkerülésére nem árt használnunk a nagy napellenzőt is. A rekeszt bármely zoomállásban F2,8 és F32 között állíthatjuk, a frontlencse elé pedig 77 mm-es szűrők csavarhatók.
Színhiba
A sarkokban elég jól látható színhibát sikerül összehoznia az új Tamron 70-200mm-esnek, már ami a nyitott rekesszel, 70mm-es mért állapotot tükrözi. A rekeszt F8-ra szűkítve azért javul a helyzet. Még mindig szembetűnő a kromatikus aberráció, de sokkal elviselhetőbb. Valamivel tovább javíthatunk a minőségen, ha egy kicsit zoomolunk. 100mm-es gyújtótáv környékén nyitva nem túlságosan tolakodó ez az optikai hiba, de a rekeszelés itt is segít.
Hasonlóan a helyzet 135mm környékén, ahol F2,8-as rekeszértéknél egy azért észrevehető a hatás, de életszerű helyzetekben nem lesz zavaró, szűkebb rekeszt állítva pedig szinte észrevétlen. Tele végállásban ismét számítanunk kell a sarki színelhajlás megjelenésére akár nyitva, akár rekeszelve használjuk az objektívet.
Színhiba
Geometriai torzítás
70 mm-nél nem túl jelentős az objektív torzítása (0,4%-os), de azért ott van. Természetesen ez a zoom enyhe növelésével komoly mértékben csökkenthető. 100mm-nél elhanyagolható, mindössze 0,1%-os hordótorzítással kell számolnunk, 135mm-nél viszont átvált enyhe, 0,2%-os párnatorzítássá. A 200mm-es végállásban ez 0,4%-os párnatorzítássá növekszik, ami nem túl erős, és ebben a gyújtótávolságban nem is túl zavaró.
Geometriai torzítás
0,4% hordótorzítás
0,1% hordótorzítás
0,2% párnatorzítás
0,4% párnatorzítás
Peremsötétedés
A nagy fényerejű zoomok esetében szinte megjósolható, hogy nyitott rekesznél viszonylag erős képsarki sötétedést produkálnak. A Tamron ezen optikája is hozza az „elvártat” a teljes zoomtartományban. F2,8-as rekeszt választva, szinte minden esetben 22-25%-os a sarkok világosságának csökkenése, ami már elég jól látható, és homogén felületeken, mint például a tiszta égbolt, akár zavaró is lehet.
A csodafegyver, a rekesz szűkítése azonban ebben az esetben is beválik, mégpedig kiválóan. F8-nál a teljes tartományban elhanyagolható, szinte láthatatlan vignettálást kapunk, mely mindössze 2-4%-körüli.
Peremsötétedés
Makró, közelfényképezés
Nem kimondottan makró objektív az új 70-200mm-es, ahogy elődje sem volt az. A legjobb leképezési arányt – ami 1:8, vagyis mindössze 0,125x-ös nagyítás – 200mm-es állásban érhetjük el, 1,3 méter távolságról.
Nekünk 26,6 x 18,7 cm nagyságú területet sikerült képre vinnünk vele, vagyis közepes és nagyobb tárgyak fotózására még alkalmas lehet, de makrózásra már nem. Persze nem is erre készült.
Képminőség
Papírforma; egy szóval így jellemezhetném a Tamron 70-200mm optikai teljesítményét. Professzionális kivitel, profi képminőséggel – de persze nem is vártuk, hogy gyengébb lesz a régi verziónál. Ez nincs is így, hiszen bármely állásban kiváló (vagy legalább jó) kontrasztot és brillanciát biztosít.
Az alsó és középső gyújtótáv tartományokban még akár F2,8 rekesszel is kitűnő részletességet kapunk a kép közepén, bár itt azért a szélek valamivel lágyabbak, de a rekesz szűkítésével szépen nagyíthatók. Az objektív ugyan csak F8-nál lesz mindenütt pengeéles, de a képközépen már F4-5,6 környékén kifutja magát, tehát elérjük a maximumot. F8 fölött már fokozatosan romlik a minőség, de nagyjából F16-ig még szép képet kaphatunk. Efölött azonban már szembetűnő a minőségromlás.
A 200mm-es végállásban nyitva is jó képminőséget ad, de ezúttal is F4-5,6 környékén nyújtja a legjobbját. Jól használható tehát kétszerező telekonverterrel is, alacsonyabb szériás gépeken nyitva, profi vázakon egy rekeszt szűkítve.
A gyártó a megfelelő háttérelmosásra is gondolt, mely a 9 db lekerekített rekeszlamellának hála rendkívül szép.
Értékelés
Ha a „világ legkisebbje” reklámszöveg nem is dobogtatta meg túlzottan a szívünket, a Tamron SP 70-200mm F2,8 Di VC USD lelkiismeret furdalás nélkül odatehető bármelyik gyártó csúcskategóriás 70-200mm-ese mellé. Csak ismételni tudom magam: kiváló építési-, és képminőség a jelen kort idéző szolgáltatásokkal és kezelhetőséggel.
Ráadásul az ára miatt sem kell húznunk a szánkat. Az 450 ezer forintot kerülgető ár persze nem olcsó, de még így is jóval kedvezőbb, mint az emlegetett gyártók hasonló kategóriájú és felszereltségű objektívjeié. Az Tamron pro kategóriás 70-200mm-es optikája tehát elgondolkodtató alternatíva lehet azok számára, akik kiemelkedő minőséget szeretnének, de azért az árcédulára is rápillantanak.
A Tamron SP 70-200mm f/2.8 Di VC USD objektívet a Bluechip üzletéből kaptuk a teszt idejére. Köszönjük.
