Teszt: Otthoni fotónyomtatók

0

Bevezető

Amíg filmre fotóztunk, a filmen őrzött emlékek előhívásának
egyetlen igazi megoldását a fotólaborok biztosították: a film lehívása után
minden képből papírkép készült (kivéve a diák esetén). A digitális
fényképezőgépek azonnal látható képeket eredményeznek, így a papírképek
készítése már nem annyira létszükséglet. Pedig a levelezőlap méretű képek
mutogatása még mindig a legegyszerűbb és legemberibb módja az emlékek
megosztásának. Arról nem is beszélve, hogy a nagymamák egy jelentős része még
mindig nem tud mit kezdeni a távol élő unokák képével, ha az egy CD-re van
felírva (hacsak rá nem nyomtatjuk a lemezre az unoka fotóját), nekik továbbra is
papírképet kell adni.

Szerencsére a fotólaborok az utóbbi években szép csendben
átálltak digitális felvételek kidolgozására, így a fájlokból gond nélkül
rendelhetünk papírképeket. A másik óriási lehetőséget a nyomtatógyártók
kínálják, akik már-már áttekinthetetlen választékban kínálják a fotók
nyomtatására is alkalmas készülékeket. Míg korábban egy film otthoni előhívására és a képek
kidolgozására egy komplett szobát kellett berendezni, a művelet ma már egy
rádió méretű dobozzal is megoldható.

Miért érdemes otthonra fotónyomtatót venni?

A legfőbb előnynek azt szokták felhozni, hogy így
kényelmesen, percek alatt ki lehet nyomtatni egy-egy képet. Ez így is van, még
akkor is, ha a kellékanyagokról mindig előre kell gondoskodni. Semmit sem ér ugyanis a
készülék, ha éppen valamelyik nyersanyag hiányzik. A bulin, vagy gyerekzsúron
készült fotókból egy-egy képet mindenkinek kinyomtatva emlékezetesebbé lehet
tenni a találkozást.

Persze néhány fotóval, még ha nincs is rájuk azonnal
szükség, sem érdemes fotós boltba rohangálni. Az interneten való rendelés sem
gazdaságos, hiszen 10 képnél a postaköltség nagyobb a képek értékénél. Ilyenkor
jól jön egy otthoni nyomtató, amivel tetszés szerinti méretben kényelmesen el
tudjuk készíteni a fotókat.

És persze vannak olyan kreatív felhasználási módok, amelyek
a fotólaborokban rendszeresített hagyományos eljárással nem összeegyeztethetők.
Az otthoni tintasugaras nyomtatókkal lehet vasalható fóliára vagy matricára is
nyomtatni, de nem elhanyagolható jelentőségű az egyre inkább elterjedő CD/DVD
nyomtatás lehetősége sem. Ez utóbbival a lemezre archivált fotógyűjtemény
tehető igazán érdekessé.

A mai nyomtatók

Mint minden más, a nyomtatási technológiák is sokat
változtak az elmúlt néhány évben. Bár a gyártók egyre másra jönnek ki az újabb
és újabb modellekkel, a technológiákban történő változásokat már nem lehet
követni, hiszen nem olyan látványosak. Ennek ellenére a fejlődés folyamatos,
így a mai nyomtatók már gyönyörű képek készítésére képesek. Különbségek legtöbbször
csak szolgáltatásválasztékban fedezhetők fel.