Teszt: Otthoni fotónyomtatók

0

Epson Stylus Photo 1290

Epson Stylus Photo 1290

Ez az A3+ méretű fotónyomtató kicsit kilógott a sorból,
ráadásul több megközelítés szerint is. Nem kimondottan mai modell, ami a
külsején is meglátszik. Persze nem az a lényeg. Egyedül ez a nyomtató képes
A3-asnál is nagyobb, illetve tekercsben érkező papír kezelésére. És hogy még
egy különlegességet említsek, ez volt a kilenc nyomtató közül az egyetlen,
amelyik akár a számítógép párhuzamos portjára is csatlakoztatható (minden
készüléket USB porton próbáltunk).



Bár a nyomtatáshoz hat különböző színt használ, ezek két
nagyobb patronban találhatók, így a színenkénti cserét el lehet felejteni. A
többi nyomtatónál kisebb névleges felbontása ugyan meglátszott a nyomatokon, de
a 6 különböző szín miatt ez nem igazán okoz gondot.



A nagy méretű képek nyomtatásán túl igazi érdekesség a
tekercsnyomtatás, ami igazi panorámaképek készítését is lehetővé teszi,
ráadásul a 30+ cm-es szélességnek köszönhetően igen szép méretben. Mi sajnos
csak egy 10 cm-es papírtekerccsel próbálhattuk ki, de az eredmény így is
lenyűgöző volt.



Mivel ez a nyomtató nem tud kártyát olvasni, nem
csatlakoztatható hozzá digitális fényképezőgép, nincs színes kijelzője és
CD/DVD nyomtató egysége, így talán kijelenthetjük, hogy nem is nekünk, otthoni
felhasználóknak, hanem grafikai stúdiókba vagy egyéb irodai célok
kiszolgálására szánták.