Szerencse fiai
A vállalat létrejötte egy élelmes üzletembernek és egy ötletgazdag mérnöknek volt köszönhető. Az üzletembert Sugawara Tsunejironak a mérnököt Mamiya Seichinek hívták. Utóbbi családnevét kapta a cég is, a Mamiya Kōki Seisakusho, vagyis a Mamiya Optikai Művek. Az alapításra 1940 májusában került sor, mikor is a Japán Birodalom épp nyakig gázolt a II. világháborúban. Sugawara felelt az anyagi források biztosításáért, Mamiya pedig a tervezésért.
(balra: Sugawara Tsunejiro; jobbra: Mamiya Seichi)
A vállalat korai emblémája, mely két keresztbe fektetett lencsét szimbolizál. A logót a Japán Képzőművészeti Iskola növendékei tervezték. A belsejükben lévő S és M betű természetesen az alapítókat jelzi.
A Tokio iskolanegyedében, azaz Hongoban alakult cég azonnal egy saját fényképezőgép készítésébe kezdett, mely még abban az évben meg is jelent a hazai piacon, Mamiya 6 (Six) néven. A fényképezőgép egy 6×6 cm-es filmméretet használó, harmonikakihuzatos, távmérős készülék volt, világelső hátsó fókuszálási rendszerrel. Ennél a modellnél élességállításkor nem a lencsék, hanem a filmsík mozgott. A gép szép sikereket hozott, melynek köszönhetően alig több mint másfél éven belül jelentősen bővíthették gyártási kapacitásuk. 1944 elejére a cég már kezdeti méretének háromszorosára nőtt, 150 alkalmazottat foglalkoztatva. Ekkoriban nyitották meg második üzemüket a Tokiói Egyetem berkein belül, ahol objektívek összeszerelését folytatták.
Időközben továbbfejlesztették a Mamiya Six modellt. 1942-ben kijött a külső vakucsatlakozós, pontosabb expozíció visszajelzéssel ellátott változat, majd a következő évben ennek olcsóbb verziója. A gépet tizennyolc éven keresztül gyártották, többféle változatban.
A gyár termelése az 1945-ben bekövetkezett Japán kapituláció után is töretlen maradt. A Mamiya azon kevés vállalat egyike volt, amelyik szerencsésen került ki az ország életét komolyan meghatározó időszakból. Már 1945 őszén nagyarányú megrendelést kaptak az Egyesült Államok Központi Közbeszerzési Hivatalától. Egy fényképezőgép gyártónak ez hatalmas üzleti lehetőséget jelentett, hiszen a Szövetségesek a háború utáni első években gazdasági szankciókkal sújtották a szigetállamot, mely többek között a fényképezőgépek kiskereskedelmét is tiltotta. A Mamiya külföldi megrendelései nem csak a vállalat túlélését segítették, de a korszak legnagyobb fotóexportőrévé is tették. Ennek köszönhetően nyithatták meg 1946-ban második tokiói gyáregységüket, a következő évtized elején pedig már new yorki és londoni képviselettel is rendelkeztek.
Több színben
De térjünk vissza a fotóeszközök gyártásához! 1948-ban a Mamiya Six modellsorozat után egy újabb gépük került forgalomba a Flex-Junior. Ez volt a vállalat első ikerlencsés (TLR) fényképezőgépe, és az első ilyen gép a világon, mely frontlencsés élességállítással készült. Ez a készülék is 6×6-os formátumot használt. Közben megvásárolták a tokiói Setagaya optikai gyárat, melyben főleg saját objektívjeik gyártásába kezdenek.
A Mamiya optikákon feltűnő Sekor név a Setagaya Kōki (Setagaya gyár) összevonásából származik, a végén lévő ‘r’ pedig állítólag a japán renzu (objektív) szó első betűje.
Az eddig preferált középformátumtól némileg elszakadva a negyvenes évtized végén sokkal színesebb termékkínálattal jelentkeznek. Megjelenik a Mamiya 35-I, első kisfilmes, távmérős fényképezőgépük. 50mm-es 1:3,5 fényerejű Hexar objektívvel és Copal B zárszerkezettel szerelték. Ez az első japán fényképezőgép, mely központi zárat kapott. Később elkészítik az első cserélhető hátlapos, kisfilmes gépet is, Magazine 35 néven, mely azonban csak mérsékelt sikert hoz.
Ekkoriban lát napvilágot a Mamiya 16 subminiatűr fényképezőgép, mely 16mm-es filmet használ, és a nagy testvéreihez hasonlóan távmérős keresőt. A mini sorozatot a hatvanas évekig gyártják Super 16, Automatic és 16 Deluxe típusneveken.
1950-ben apróbb névváltoztatáson esik át a cég; az Optikai Üzemből Optikai Vállalat lesz. A nemzetközi piacon Mamiya Camera Company, Ltd néven válnak rövid idő alatt ismertté. 1953-ban bevezetik a japán tőzsdére, 1956-ban pedig először jelennek meg a kölni Photokinán. A Mamiya rendkívül nagy hangsúlyt fektetett az exportra, így ebben az időszakban Japán első számú fényképezőgép szállítójává váltak.
Legnagyobb sikereit középformátumú gépeivel éri el. A Flex-Junior jóval fejlettebb utódjaként ’51-től kapható a Flex Automat, Flex-I, majd a következő évtől a Flex-II modell. Utóbbin már sportkereső és önkioldó is található. Közben a Mamiya 6-V Duallal a 6×6 formátum mellett a 6 x 4,5 cm-es méret felé is nyitnak. A készülék automata filmtovábbítást és 1/500 mp-re kiterjesztett záridőt kap újdonságként. Az 1955-ös Mamiya 6-Automat a japán gépek között elsőként képes a zárszerkezet önálló felhúzására a filmtovábbítással egy időben.
1956-tól kezdik gyártani a professzionális Mamiya C-szériát, mely a Flex sorozathoz hasonlóan középformátumú és TLR felépítésű. Egyedi vonásuk viszont, hogy fixen beépített objektív helyett cserélhetőt kaptak.
A hatvanas évek elejétől több speciális felhasználású gépet, és új terméksorozatokat is piacra dobtak, mint például a sajtófotósoknak tervezett Press széria. A cserélhető objektíves gépeket általában 90mm-es optikával és szintén cserélhető filmhátlappal szállították. A hátsó rész dönthető és elforgatható volt (tilt-shift), mely a közelfotózást segítette. Speciális felhasználásra, egész pontosan a rendőrségnek szánták a Flex PF TLR fényképezőgépet is.
Szintén a rendőrségnek készült a half-frame 35mm-es, pisztolymarkolattal ellátott, „gyorstüzelő”, Speed Shot Special modell is, melyből mindössze 2-300 darab készült. Nagy ritkaságnak számít ezért gyűjtőértéke óriási. Egy 1993-as fotóárverésen 16 500 dollárért kelt el egy példánya, de az E-bayen előfordult már 24 000 dollárért is.
Húsz évvel megalakulása után a vállalat már a 400 000. eladott fényképezőgépnél tartott.
1961-ben jelent meg a Mamiya Prismat, mely a cég első kisfilmes tükörreflexes fényképezőgépe volt. Nevéhez hűen pentaprizmás keresőt és 45 vagy 48mm-es 1:2,8-as fényerejű Mamiya-Sekor objektívet kapott. A Prismat sorozat egyes darabjait az Egyesült Államokban Tower márkanéven forgalmazták.
1964-ben a tokiói gyár a fővárostól nem messze lévő Saitamába költözik, ezzel együtt egy új belföldi értékesítési rendszer bevezetésével növelni kívánják hazai fényképezőgép eladásaikat.
Bár a harmonikakihuzatos Six sorozatot időközben leállították, a kompakt és profi TLR termékskálák, mint a Flex és a Mamiya C a hatvanas évtizedben is sikerrel futottak. 1968-ban érkezett a Mamixa C220, rá egy évre pedig a C330 és ezek kisebb változatai a Flex C22 és Flex C33. A fejlettebb modellek az addigiaknál jobb filmtovábbítást és cserélhető mattüveget kaptak.
Új arc
A Mamiya arculatát máig meghatározó modellsorozatnak számít az 1970-ben megjelenő RB67 Professional. A gép egyben belépő volt a cég számára a 6×7 cm-es filmméret világába. A minél kényelmesebb használatra, de ettől függetlenül profiknak tervezett fényképezőgép egy tüköraknás, cserélhető objektíves SLR volt, elforgatható hátlappal, mely újdonságnak számított akkoriban. Az első változatot 1974-ig gyártották, utódjait az RB67 Pro-S és RB67 Pro-SD modelleket viszont 1990-ig, illetve napjainkig.
1975-ben az RB67 kompaktabb változatával jelentkeztek Mamiya 645 néven. A kényelmesen használható középformátumú gép 6×4,5 cm-es képkocka mérettel rendelkezett. Eredetileg 1/500 legrövidebb záridőre volt képes, de a rá következő évben megjelent 1000S modell már 1/1000 mp-et és mélységélesség előnézetet is tudott. A 645 sorozat volt az alapja a későbbi, digitális hátfalat fogadó fényképezőgépeiknek.
Azért persze a kisfilmes tükörreflexes fényképezőgépek gyártásával sem állnak le. A Prismat termékvonalat az 500-as modellek váltják. Az 500TL a gyártó első TTL kadmium-szulfid fénymérős készüléke, az 500DTL pedig már szpot és középre súlyozott mérést is tud.
Az 1971-ban megjelent Auto XTL kisfilmes SLR gépet, kora egyik legfejlettebbjének tartottak, az 1980-as Mamiya ZE pedig Japán első tükörreflexese, melynél az objektív és a váz elektronikus kommunikációra képes. A Z-széria ennek köszönhetően igen népszerűvé válik és a gyártónak is komoly tervei vannak vele. A komor anyagiak azonban közbeszólnak, mikor a nyolcvanas évek elején csődöt jelent a nemzetközi forgalmazást végző partner.
A profi irányvonal újabb gyöngyszemét az RZ67 Professional és utódai jelentették. Első képviselőjük 1982-ben került forgalomba és 6×7-es képméretet használt. Felfogható az RB67 modernizált változatának is, hiszen elektronikus vezérlésű zárat, fejlettebb filmtovábbítást, világosabb keresőt, és Auto-masking szolgáltatást találunk a gépben. Az RZ67-hez kiadott optikákat már számítógéppel tervezték. A hetvenes és nyolcvanas években kiadott, profi RB és RZ szériával a Mamiya a középformátumú fényképezőgép gyártás legnagyobb nevei közé küzdötte fel magát.
1988 áprilisában meghal a cég egyik alapítója Sugawara Tsunejiro és mindössze kilenc hónap múltán üzlettársa, az első Mamiya modelleket tervező Mamiya Seichi is távozik az élők sorából.
A vállalat élete azért megy tovább. Hosszú hallgatás után 1989-ben újjáélesztik a Mamiya 6 sorozatot. A korai, harmonikakihuzatos változatokat 1958-ig gyártották. Az új gép egy középformátumú, távmérős kompakt lett, az első a világon, mely ilyen formátumban cserélhető objektívvel rendelkezett. Az elektronikus zár, valamint automata és manuális expozíció vezérlés mellé teljesen új objektívsorozat került. Az alapmodell egy 75 mm-es 1:3,5 fényerejű „lencsével” volt megvásárolható, de 50 és 150 mm-es optikákat is kínáltak hozzá.
Négy évvel később jelenik meg az utód, 6MF néven, mely az opcionális formátum maszkolásnak köszönhetően 6×4,5 és 2,4×5,4-es panoráma filmmérettel is használható. Erre a modellre épül az 1995-ös Mamiya 7, ami 6×7 formátumot használ, 2,4-6,4-es panoráma módot is tud és egy 43mm-es nagylátó optika is megvásárolható hozzá.
Közben a kilencvenes évek első felében frissítik három legnépszerűbb szériájukat, így boltokba kerülhet az RB67 Pro-SD, az RZ67 Pro II és a 645 Pro. Az utóbbit 1997-ben TTL vakuvezérléssel látják el, nevét pedig 645 Pro-Tl-re módosítják.
Az évezred végén megjelenő optikái közül elsősorban a telékre, nevezetesen a 300mm F2,8 APO és 500mm F4,5 APO modellekre legbüszkébb a gyártó.
Más „digitális„ tollával
A Mamiya digitális gyökerei a már említett 645-ös sorozatig nyúlnak vissza. Ez a legkisebb középformátumú képkockaméret, melyhez könnyebben illeszthető volt viszonylag kis méretű digitális szenzor. Aki a digitális fényképezés „hajnalán” szeretett volna digi-Mamiyát használni, annak egy 645-ös vázra és egy méregdrága hátfalra volt szüksége. A kilencvenes években jelentek meg az első Mamiya modellekhez is illeszthető hátfalak, külső gyártók termékkínálatában. Ilyen volt a kaliforniai MegaVision, melynek S-sorozata, külön adapterrel már felhelyezhető volt például a 645 Pro-TL típusra.
Az első kereskedelmi forgalomba szánt digitális hátfalat (DCBI) a Leaf mutatta be 1991-ben, akkor hihetetlennek számító 4 megapixeles (2048×2048) CCD érzékelővel. Mérete és formája miatt a megtisztelő „tégla” gúnynevet kapta. A MegaVision szintén 1991-ben hozta ki az ugyanolyan CCD-t, de már élőképet is alkalmazó T2 modellt.
A MegaVision S2 szintén 4 megapixeles volt, fix ISO80 érzékenységgel. Egy másodperc körüli záridőkkel már elfogadhatatlanul sok zajt termelt. Az 1999-ben megjelent utód már 6 megapixeles volt a hat darab, egymás mellé elhelyezett, 1 megapixeles Philips CCD-nek köszönhetően.
Ezek a hátfalak még közelében sem jártak a 6 x 4,5 cm-es filmméretnek. A MegaVision S2 31mm-es átlót kapott, az S3 pedig 24 x 26 mm-es volt. A 24 x 36 mm-es kisfilmmel megegyező nagyságú volt az 1998-ban megjelent Dicomed „LittleBigShot” hátfal, szintén 6 megapixeles Philips CCD-vel, és 5 fps-es monokróm élőképpel. A 12 fényérték dinamika tartományt és elforgatható szenzort nyújtó hátfal Mamiya 645-ös vázakon is használható volt, bár közel 25 000 dollárt kértek érte.
A digitális hátfalak még egyszerűbb használata szempontjából mérföldkő volt az 1999-ben megjelent 645AF modell. Elsősorban filmes munkára szánták, de moduláris felépítése a korábbi modelleknél jobb kombinálhatóságot tett lehetővé. Teljesen új autofókuszos objektívparkot kapott, cserélhető filmkazettát, motoros markolatot, keresőt és mattüveget. Automatikus és manuális üzemmódokkal is rendelkezett, plusz AF-segédfényt, új TTL vakuvezérlést, fém redőnyzárat, és folyadékkristályos adatkijelzőt kínált.
A vállalat 2004-ben jelentkezik először saját digitális hátfallal, mely a Mamiya ZD Back nevet kapja. Vele párhuzamosan egy újszerű digitális, középformátumú vázat is kiadnak. A Mamiya ZD váz és ZD Back hátfal egyaránt 36mm x 48mm-es, 22 megapixeles CCD-t kap, melyet a Dalsa cég gyárt. A hátfalat a 645AFD II és a frissen megjelent RZ67 Pro IID gépvázakhoz ajánlják. Az európai piacon csak 2006-tól kezdik forgalmazni első digitális termékeiket. A ZD váz itthon kb. 3 millió forintos áron kapható. Mindezért az extra nagy érzékelő és felbontás mellé ISO50 és 400 között állítható érzékenységet, 1,2 kép/mp-es sorozatot, 3-pontos automata élességállítást kaptunk. A gép a Mamiya 645-ös objektívsorozattal volt kompatibilis.
Úttörő vállalkozásnak bizonyult, bár hírértékén kívül nem rengette meg a világot. 2006 szeptemberében a Mamiya átadta termelését a Cosmo Digital vállalatnak és egy új céget hozott létre MamiyaDigital Imaging néven. Két hónapra rá az új részleg két érdekes középformátumú objektívet jelentett be, a 75-150mm F4,5 kompakt zoomot autofókusszal, valamint az aszférikus lencsével is ellátott 28mm F2,8-at, mely az első középformátumú ultra-nagylátószögű objektív.
2008 őszén bejelentették a hátfal változat utódját, a ZDb-t, mely CompactFlash mellett SDHC kártya támogatást és 10 helyett 22 képes sorozatot kínált. Nagyjából ugyanekkor adták hírül a Mamiya DL28 digitális rendszer megszületését, mely egy 645 AHD III vázból és egy Leaf Aptus-II 6 28 megapixeles digitális hátfalból áll. Egy évvel később megjelent a DL33 rendszer, ugyanazzal a vázzal és egy 33 megapixeles Leaf Aptus-II 7 hátfallal.
A gyártó jelenleg a 645DF vázat ajánlja, mint nyílt platformú digitális rendszeralapot. Ehhez több gyártó digitális hátfalai is használhatók, így például csatlakoztathatunk Leaf, Mamiya, Phase One, és Sinar termékeket is. A Mamiya aktuális kínálatában a DM22, 28, 33, 40 és 56 megapixeles hátfalakat találjuk, melyek összes 645 AFD modelljükkel, opcionális adapterrel pedig RB67 és RZ67 típusaikkal is kompatibilisek.
A Mamiya jelenleg 160 dolgozót foglalkoztat két Japánban működő gyárában. A nemzetközi vizeken 100 országban, több mint 100 képviselettel van jelen.
