1917-es alapítását követően a Nippon Kogaku K. K. (kb. Japán Optikai Társaság) szépen lassan az egyik legismertebb optikagyártóvá nőtte ki magát, legyen szó objektívekről, távcsövekben, vagy mikroszkópokban használt rendszerekről. A hazai munkaerő mellé 1921-ben erősítést is hoztak: a kétszáz japán mellett nyolc német szakember indította el útjára a céget, és megindulhatott első fényképezőgépük kifejlesztése.
A mikroszkóptól az objektívig
A korai években folytatták a hagyományt és főleg mikroszkópokat, távcsöveket, megfigyelő-berendezéseket gyártottak, így termékeik főként az ipari és tudományos szféra számára voltak elérhetőek. A harmincas évekre egyre erősebb lett az objektív-vonal, ekkor már 50 mm és 700 mm között meglehetősen széles választékot kínált a cég, és ezidőtájt jelent meg az első Nikkor-objektív is, amely nevét a korai mikroszkópokon lévő Nikko márkanév folytatása volt.
1937 augusztusára fejezték be az 50mm-es, f4.5, f3.5 és f2.0 Nikkor objektívek megtervezését: a Canon ezeket használta fel a Hansa Canon, az első tömegeknek szánt japán fényképezőgép megalkotásánál. A Canon gépeket egyébként eleinte Canon csatlakozós, majd Leica menetes Nikkor objektívekkel forgalmazták egészen 1947 közepéig.
Érdekesség: a Canon és a Nikon közötti egykori barátságot jól mutatja be egy korabeli fotókatalógus: „az objektívet egy vezető optikagyártó, a Nippon Kogaku K. K készíti. Ez az első Japánban gyártott objektív, amely képes arra, hogy felváltsa a csúcsminőségű külföldi objektíveket”.
Az első fényképezőgép
A második világháború kirobbanásával egyre nagyobb volt az igény az optikai kiegészítőkre, a japán kormány pedig a Nippon Kogakut választotta fő beszállítónak. A cég alaposan felduzzadt: 20 év alatt az alkalmazottak száma 200-ról 23 ezerre nőtt, a háború alatt már 19 gyár ontotta a termékeiket.
Érdekesség: a Nikon háborús termékei, távcsövek, bombairányzékok, periszkópok ma is nagyon keresettek a háborús gyűjtők körében.
A háború végén egy gyárral és mintegy 1400 alkalmazottal visszaálltak a civil termelésre, és tovább gyártották azokat a termékeket, amelyekkel Japánban ismertek lettek. A nagyvilág ugyanakkor még alig tudott a cég létezéséről. Az első saját fényképezőgép elkészítéséről valamikor 1945-46 fordulóján született meg a döntés, 1946 őszén pedig megszületett a világ első Nikon fényképezőgépe. Pontosabban először annak tervei, hiszen a tényleges gyártás csak 1948-ban kezdődött.
A Nikon I-et, illetve a Nikon objektíveket először egy amerikai fotóriporter, David Douglas Duncan tette ismertté az Egyesült Államokban – Duncan a koreai háborút fényképezte végig Leica vázra szerelt Nikon objektívjével.
Nikon F: legenda születik
Az ’50-es és ’60-as évek Nikon fényképezőgépei, mint például a Nikon SP, már vetélytársai lehettek a Leica és a Zeiss távmérős gépeinek – utóbbi gép már véglegesen 24x36mm-es formátumot használt. A cég figyelme ekkor a tükörreflexes gépek fejlesztése felé fordult. 1959-ben ennek az eredménye lett a Nikon F, amely bemutatását követően meglepően gyorsan népszerű lett. Ezután 30 éven keresztül rengetegen használták a Nikon tartósságukról és bőséges kiegészítő választékáról ismert F-szériás, tükörreflexes gépeit fotóriporterektől kezdve egészen az amerikai űrprogramig.
Érdekesség: az amerikai megszálló hadsereg nem engedte az Egyesült Államokba exportálni a Nikon I-et, mert 24×36-os filmmérete nem volt kompatibilis a Kodachrome diakeretekkel. A filmméret miatti exporttilalom vezetett a Nikon második modelljének megszületéséhez.
A Nikon F fejlesztését 1955-ben kezdték el, a cél egy olyan gép létrehozása volt, amely egyesítette magában az addigi tükörreflexes fényképezőgépek fejlesztéseit, de előre is lépett hozzájuk képest a funkciók terén. A modell végül 1959-ben készült el, és bátran állítható, hogy kiállta a történelem próbáját: a masszív alumínium váz, a cserélhető pentaprizma, a (távmérős gépekkel ellentétben) száz százalékos képet adó kereső, a beugró blende jó egységet alkotott ahhoz, hogy a Nikon F a hatvanas évek meghatározó gépe lehessen.
Szintén ehhez a modellhez fejlesztették ki a Nikon által (módosításokkal bár, de) azóta is használt objektívcsatlakozást, és nagy előnye volt az F-nek a motoros filmtovábbítás is. A gép továbbfejlesztését már 1963-ban elkezdték. Az 1971-es F2 megtartotta elődje felépítését, de új fénymérős keresőt, jobb filmtovábbító-rendszert kapott.
Érdekesség: a Nikon név kiejtése japánban lényegében megegyezik a magyar kiejtéssel, míg az Egyesült Államokban ejtik „nájkön”-nek és „níkan”-nak is.
A 80-as évektől kezdve a Nikon nyitott az amatőrök felé is, az FA, FG, F501, F 601, F 801, F10, F50, F60, F65, F70, F80 modellek sokszor olyan fejlesztéseket használtak, amelyeket a Nikon később a professzionális „nagytestvérekbe” is beépített. Ilyen volt például az FA multi pattern fénymérése, vagy a mikroprocesszoros vezérlés. A sorban az F3 után 1988-ban a Nikon F4 következet, amit az 1/8000 másodperces zárszerkezet, az autófókusz, és a beépített motoros filmtovábbítás emelt ki a gépek sorából. Az 1996-ban bemutatott Nikon F5-nél jelent meg először a CCD mérőn alapuló mátrix fénymérés és a multi (5) mezős autófókusz. A cég utolsó profi filmes fényképezőgépét, a Nikon F6-ot 2004-ben mutatták be, ami a korábbi Nikon fejlesztések csúcsát jelentette.
Egy korszak végének kezdete
A nyolcvanas évektől kezdve, amikoris a Minolta és egyéb gyártók autofókusszal ellátott tükörreflexes gépei kezdtek elterjedni, a Nikon manuális fókuszú gépei lépéshátrányba kerültek. A cég ragaszkodott az F bajonettes objektívhez, ez pedig hátráltatta az automatikus élességállítás gyors bevezetését. A Canon 1987-ben bemutatott EOS rendszerű fényképezőgépei teljesen elektronikusan működtek, így képesek voltak az objektív élességállításának elektronikus vezérlésére is. Ez a lépéselőny a kilencvenes évek elején sok, korábban Nikonos fotóst állított át Canonosok táborába.
Érdekesség: a cég sok variáció közül választotta a Nikont első fényképezőgépe nevéül. Az elvetett változatok között volt a Bentax, Pentax, Pannet, Nicca, Nikka, Niko, vagy a Nikorette. Állítólag a Nikorette volt az utolsó, ami szóba jött, majd pár nappal a tényleges termék megszületése előtt változtatták Nikonra.
A digitális korszak
Az első digitális tükörreflexesek egyikét a Nikon készítette el, a NASA-val közös kutatás eredményeként. A Kodakkal történő együttműködés után a Nikon 1999-ben dobta piacra első digitális gépét, a Nikon D1-et. Bár a D1 mai szemmel nézve kicsi (APS-C) méretű szenzorral rendelkezett, mégis ez volt az első olyan gép, amelynek az ára elég alacsony, a képek minősége pedig elég magas volt ahhoz, hogy a profi fotósok elkezdjék ezt választani a filmes tükörreflexes gépeik helyett.
Érdekesség: a Nikon D90-es gépe volt az első tükörreflexes fényképezőgép, amellyel videót is fel lehet venni.
Az elkövetkező években a Nikon, bár eltökélt híve maradt a digitális tükörreflexes fényképezőgépek és objektívek fejlesztésének, csak a második helyet tudta megszerezni a Canon mögött, amelynek modelljei például szenzorméretben és felbontásban rendre túlszárnyalták a Nikon gépeit. A változást a 2005-ös év hozta, amikor a Nikon agresszívebb üzletpolitikára váltott. Az akkor bemutatott belépőszintű Nikon D50 vagy az azóta megjelent professzionális D3 és D700 már komoly versenyre kényszerítették a Canont, a két cég pedig azóta is fej-fej mellett halad mind a kompaktok, mind a professzionális digitális gépek terén.
A chipektől az óceánig
A fényképezőgépek mellett a Nikon a világ egyik vezetőjének számít a fotolitográfiás eszközök gyártásában is – 1980 óta gyárt például steppereket, vagyis olyan gépeket, amelyekkel az integrált áramkör mintáját a chipekre metszik. A nyolcvanas évek óta a Nikon több mint 50 olyan eszközt dobott piacra, amelyek a félvezetők és LCD-k gyártásához szükségesek. A cég emellett forgalmaz mikroszkópokat, távcsöveket, mérőberendezéseket, szemüvegeket, lényegében bármit, aminek köze van az optikához.
Érdekesség: a Nikon eddig még nem dobott piacra digitális vízalatti kamerát, az összes ilyen gépe 35mm-es filmet használ.
A Nikon nevéhez fűződik az első vízalatti fényképezőgép, vagyis az első olyan gép megalkotása is, amely nem egy szárazföldi modell vízálló tokba rejtésével született, hanem eleve búvároknak szánták. A gép korai koncepciójának kialakításában Jacques Cousteau is részt vett – az azóta született modellek pedig a Nikonos III-tól automata móddal is rendelkeznek. Az ötös modell már 60 méter mélységig használható, objektívparkjában pedig 15-85mm közötti objektívek találhatók. A speciális vízalatti gépek csúcsa, amelyet azonban a Nikon nem gyárt már, de kategóriájában voltaképpen az egyetlen, a Nikonos RS autofókusszal, TTL-fényméréssel.
