Tripont fotókönyvek

0

Amikor egy fotós belekezd az üzletszerű munkába, általában azt gondolja, hogy elég jól fotózni és átadni az ügyfeleknek a fotókat digitális formában. Aztán később fontossá válnak a jó fények, a jó utómunka és természetesen hangsúlyt kap a marketing és a brand építés is.

Ezen folyamatok egyik részeként a fotók materializálása is fontossá válik, azaz nem csak digitális formában, hanem kézzelfogható produktumként is megkaphatja a megrendelő.

A hagyományos papírképek ma már kicsit háttérbe szorultak, mégpedig azért, mert a fotóalbumba rendezésre ma már kevés idő jut, pedig családi programnak sem utolsó az esküvőn, baba- vagy csak szimplán portréfotózáson készült képekből egy album összeállítása.

Rohanó világunkban azonban az ügyfelek elvárhatják és el is várják, hogy az albumba rendezést is a fotós végezze. Ennek pedig legpraktikusabb és egyben legmutatósabb módja, ha hagyományos album helyett fotókönyvet készítünk.

Fotókönyv, de milyen?

Azt gondolhatná az egyszerű ember, hogy minden fotókönyv egyforma, pedig szinte végtelen sok variáció érhető már el a piacon nem csak a többféle szolgáltató, de az általuk kínált változatok kombinálásán, személyre szabásán keresztül is. Ezért érdemes több gyártót és azok termékeit is megismerni, hogy az ügyfelek igényeinek megfelelően többféle modellt is kínálhassunk.

Kemény borítós fotókönyv

Talán az egyik legkönnyebben értékesíthető a digitális nyomdatechnikával készülő egyszerű kemény borítós fotókönyv, hiszen ennek költsége a legalacsonyabb, így egy néhány tíz képes portré-, vagy babafotózás képeivel is könnyedén kitölthető, ráadásul nem növeli jelentősen a fotózás összköltségét, mégis sokkal komplettebb anyagot adhatunk így át, mint ha csak néhány papírképet tolnánk az ügyfelünk elé.

A Tripontnál „Fotókönyv” címszó alatt gyakorlatilag csak ez az egy termék található (a többi, magasabb minőségű modell más név alatt szerepel, lásd később).

A vékony lapos, digitális nyomdatechnikával készülő fotókönyvek 4100 Ft-tól érhetők el, méretüket tekintve 20×20, 30×20, 20×30 illetve 30×30 cm-esek lehetnek, minimális terjedelmük 28 oldal, amelyet 4 oldalanként bővíthetünk. Borítójuk alapesetben keménytáblás, de kérhető hozzá szivacsbetét is, ami főleg babafotóknál lesz hasznos kellemes, puha tapintása miatt.

Az alapárban fényes nyomtatás szerepel, de pár száz forintos felárért cserébe matt felület is igényelhető.

A fotókönyvet a hagyományos könyvkötészeti technikával készítik, így könyv szerűen nyílik, azaz a képek átlapolására csak korlátozottan van mód (teljes oldalpárra helyezett kép esetében a fűzésnél a kép egy kis részlete nem lesz látható).

Tripont DreamBook

A DreamBook szintén nyomtatás útján készül, de az egyszerű fotókönyvnél sokkal különlegesebb hatást kapunk.

A teljesen vízszintesre nyíló könyv lapjai vastagabbak, mint az előző változaté, de nem teljesen merevek, viszont emiatt is exluzív az összhatás.
Fontosnak tartom megemlíteni, hogy a digitális nyomdatechnikával készült fotókönyveknél a vájt szeműek könnyen kiszúrják a képet alkotó apró festékpöttyöket, még normál nézési távolságból is. A Tripont DreamBook ezzel szemben Canon DreamLabo 5000 profi nagy formátumú tintasugaras nyomtatóval, 6+1 festéket használva, 2400 dpi felbontásban készül, így ezeknél a könyveknél nagyon közelről kell vizslatnunk a lapokat, hogy egyáltalán eldönthessük: nyomtatott, vagy levilágított lapokat látunk-e.

A lapok középen illeszkednek egymáshoz, egy nagyon minimális rést hagyva, amelyet átlátszó, fényes fóliával ragasztanak össze. Világos tónusú képeknél egyáltalán nem feltűnő ez, sötét háttérnél csak akkor lehet zavaró, ha megcsillan rajta a fény.
A szerkesztésnél azért érdemes arra is figyelni, hogy szemet ne metsszen keresztül a könyv középvonala!

A borítót háromféle változatból választhatunk: akril előlapos saját fotóval, teljes felületen saját fotós, vagy teljes felületen műbőr/textil borítású. Az akril előlapos módozatnál a borítón fotócsík, vagy nagyobb méretű fotó helyezhető el, max. 85% arányig.

Az anyagválaszték bőséges, legyen szó akár műbőr, akár textil borítóról, sokféle szín közül választhatunk.

Opcionálisan a borító sarkaira fém sarokvédő is kérhető fémszürke, vagy aranysárga színű kivitelben.

Méret szerint 20×20-as, 30×20-as (kivéve akril előlapos) és 30×30-as érhető el, a legkisebb terjedelem 20 oldal (10 oldalpár).
A fotók fényes (250g/m²), félfényes (250g/m²) vagy matt (170g/m²) papírra kerülnek.

Tripont Fotóalbum Pro

A legszebb végeredményt a Fotóalbum Pro névre hallgató terméknél kapunk, ahol a fotókat Noritsu HD laborgéppel vetik minőségi fotópapírra a káprázatos megjelenés érdekében. Sőt, van lehetőség texturált, selyemfényű papír, vagy akár metál hatású papírt is alkalmazni, utóbbit akár egy-egy oldalpárnál is.

A teljesen vízszintesre nyíló oldalakon itt már folytonosan fedi le a fotó a teljes felületet, nincs vékony rés, nincs fénylő fólia, teljesen profi kialakítással találjuk magunkat szembe, így gond nélkül helyezhetjük el a képeket az oldalpárokon, akár átnyúlva egyikről a másikra.

Borítóból itt találjuk a legtöbb variánst, elérhető a teljesen bőr vagy műbőr, a saját fotós, műbőr vagy textil borítású exkluzív borító, az akril üvegablak mögé helyezett fotóval és mélyen textúrált berakással ellátott „Fehér Hölgy” névre hallgató, a hasonló, de fekete színvilágú „Fekete Csillag”, az előző módozatnál megismert akril előlapos, valamint a 100% kreativitást lehetővé tevő típus, ahol teljes egészében a saját fotóinkat használhatjuk.

Méret szerint 15×15, 15×20, 20×15, 20×20, 25×25, 30×20, 20×30, 30×30, 40×30 és 45×30 cm érhető el, terjedelem alapján pedig 5 oldalpár (10 oldal) a minimum (de árban ugyanannyiba kerül, mint a 10 oldalpárból álló!).

Tripont Komplett Fotóalbum, 2+1, album szett

Elérhető a Fotóalbum Pro-ra épülő további termékek is, ahol a fotóalbumhoz egy hozzá illő díszdoboz is jár, illetve opcionálisan pendrive is helyezhető a tokba.

Mivel szerkesszünk?

A fotókönyv szerkesztéséhez a Tripont weboldala kínál Flash alapú szerkesztőfelületet (PrintBox) azok számára, akik nem tapasztaltak még a fotókönyvek megalkotásában. E szerkesztőben többféle előre definiált sablon közül választhatunk, ahová egyszerűen csak be kell illesztenünk az egyes fotókat.

Érdemes tudni, hogy az előre létrehozott sablonok között van lehetőség menet közben is váltani, ehhez a kosárban lévő termék újratervezését kell választanunk.

De indulhatunk üres lapokkal is, ez esetben rengeteg féle háttér, illetve fotó elrendezés áll rendelkezésünkre, de természetesen teljesen egyedi megjelenést is adhatunk könyvünknek. A beillesztett képek (sablon használata esetén is) méretezhetők, elforgathatók (a Shift gomb nyomva tartásakor 15 fokonként, így könnyebb megtalálni a pontos 90 fokos forgatást is), ráadásul a pontos illesztésben (középre helyezésben, képek egymás alá/mellé rendezésében) is segít a szerkesztő.

Igazán praktikus, hogy a feltöltött képek közül egy kattintással elrejthetők azok a képek, amelyeket már behelyeztünk a fotókönyvbe, így könnyebben áttekinthetjük, mely képeknek kell még helyet találnunk.

Van lehetőség képaláírás, valamint különböző clipartok, képkeretek beszúrására is. A betűtípusok mindegyike kompatibilis a magyar hosszú ékezetekkel, a clipartoknál pedig van mód áttetszőség (Alpha) beállítására is.

Sokféle fotókönyv szerkesztő alkalmazást láttam már, de mind közül ez tűnik a legügyesebbnek és a legkönnyebben használhatónak, a legkevesebb buta megkötés nélkül, így könnyedén és hatékonyan készíthető el a könyvünk arculata.

Aki azonban nem szereti (igényli) a webes szerkesztőt, használhat más szoftvert is a könyv megszerkesztéséhez (pl. Photoshop, InDesign, stb.), így nekik sem kell lemondaniuk a fenti fotókönyvről, hiszen nem csak a saját szerkesztőn keresztül tudjuk megrendelni a könyveket, hanem van lehetőség PDF, vagy oldalpáronként szerkesztett JPEG képek beküldésére is (Uploader). Az első alkalommal érdemes felvenni a kapcsolatot a Triponttal, ők készségesen segítenek majd a hogyan kérdésében.

Mennyibe kerül ez nekünk?

A Tripont weboldalán megtalálhatók a termékek árai, de néhány ízelítőül:

  • A/4-es fotókönyv (digit. nyomdai eljárással): bruttó 4.100 Ft-tól (28 oldal)
  • DreamBook (tintasugaras eljárással): bruttó 26.500 Ft-tól
  • Fotóalbum Pro (Noritsu laborgéppel): bruttó 17.000 Ft-tól

Profi fotósok ezekből az árakból jelentős kedvezményre jogosultak!