Vanguard Adaptor 15Z és Adaptor 25

0

Aki először vesz fényképezőgépet, még nincs tisztában azzal, hogy a gépet valahogyan hordoznia is kell, s ehhez nem elég, ha a gyári nyakpánt rajta van a masinán. Nem lóghat ugyanis egész nap a nyakunkban, mert kényelmetlen, s vannak olyan emberi tevékenységek, amelyek során eléggé zavaró lenne, ha akkor is a nyakunkban volna.

Kell hát egy fotóstáska, amelybe belerakhatjuk a gépünket. Igen ám, de milyen? Hiszen ezer féle van. Mi alapján válasszunk?

Az első és legfontosabb alapszabály, hogy soha ne válasszunk túl kicsi, vagy feleslegesen túl nagy táskát. Azt gondolom, hogy a túl kicsi táska hátrányáról felesleges volna részletesen beszélnünk, nyilvánvaló, hogy ha nem férünk el a gépünkkel és kiegészítőivel, akkor a táska nem fogja ellátni feladatát. Azonban a túl nagy táska sem feltétlenül szerencsés, hiszen utazáskor feleslegesen foglal majd sok helyet a poggyászunkban.

S hogy ne legyen ennyire egyszerű a helyzet, fotóstáskákból többféle is létezik, hátra vehető hátizsák, túrázáshoz kialakított 2-in-1 típusú, mindennapi használatra is alkalmas hibrid modell, övre fűzhető kis tok, vagy vállra akasztható. A géphez a legkönnyebb hozzáférést ez utóbbi kettő biztosítja.

A Vanguard fotóstáskáival minden kategóriában képviselteti magát, az Adaptor sorozatában érdekes módon nem csak a válltáskákat, de hátizsákokat is találunk. A kisebb termékszámok a kisebb méretű táskákat, a nagyobbak a méretesebbeket jelölik. Nálunk a Vanguard Adaptor 15Z egyszerű válltáskája és a kiegészítő objektívek és vakuk befogadására is alkalmas Adaptor 25 járt.

Vanguard Adaptor 15Z

Méretesebb kompakt ultrazoom vagy MILC, illetve DSLR fényképezőgép és egy közepes méretű objektív befogadására ad kellő helyet az Adaptor 15Z.

A fotóstáska mindkét oldalán elasztikus, nyitott zsebet alakítottak ki. Bár a rugalmas kialakítás miatt elvileg az itt elhelyezett holmik nem eshetnek ki, érdemes ide kevésbé értékes és/vagy nagyobb méretű tárgyakat helyezni, pl. csoki, kulacs, vagy kulcsok.

Az Adaptor 15Z elején iratok vagy telefon, esetleg objektívsapka elhelyezésére alakítottak ki egy tépőzáras zsebet, amelyhez azonban csak akkor férünk hozzá, ha a fedlap nyitását is lehetővé tevő biztonsági kapcsot kinyitottuk. A képen látható telefont egyébként csak az illusztráció kedvéért húztuk ennyire kintre, valójában egy 5″-os készülék gond nélkül elfér benne anélkül, hogy kilógna a vége.

A belső részhez egyrészt a már említett kapocs kinyitása után, illetve egy cipzár elhúzását követően férünk hozzá. A cipzár használata nem kötelező, ha gyorsabb hozzáférést szeretnénk, akkor elegendő a kapcsot használni.

A fedlap belső oldalán cipzárral nyitható hálós zseb található, ahová memóriakártyák, akukk, vagy szűrők helyezhetők. A tervezők arra is gondoltak, hogy a cipzár ne karcolja össze a gépünk LCD-jét. Ennek elkerülésére egy kis pántba tolhatjuk bele a cipzár húzókáját.

A táska mind a négy oldalán vastagon, több rétegben párnázott, így kellő védelmet nyújt az érzékeny fényképezőgépünknek, amelyből 18-19 cm hosszú is kényelmesen elfér az Adaptor 15Z-ben, míg a kisebb méretű Adaptor 14Z max. 14 cm hosszúságú gépet tud magába foglalni.

A táskát hordhatjuk kézben, vállon, de övre fűzve is. Utóbbihoz két széles pántot alakítottak ki a táska hátoldalán.

A vállon hordás kényelméről is gondoskodtak, a széles, párnázott vállpántot csúszásgátló műbőr bevonattal látták el. A vállpántot műanyag karabíner rögzíti a táskához. Nagyobb fotóstáskák esetében azt mondanánk, hogy a fémnél törékenyebb műanyag nem biztos, hogy jó választás, de ennél a táskánál a vélhetően 1,5 kg-nál nem nagyobb belső tömeg miatt ez a megoldás is elegendő.

Természetesen nem maradt ki az időjárásállóságot elősegítő esővédő huzat sem, amelyet a táska hátsó, alsó részéből húzhatunk elő.

A Vanguard Adaptor 15Z ára bruttó 14.400 Ft. A kisebb, 14 cm magas Adaptor 14Z ára 13.390 Ft.

Vanguard Adaptor 25

Azoknak, akik nem csak egyetlen gépre csavart objektívvel járnak fotózni, a Vanguard Adaptor 25 jobb választás. Főként hobbi- és amatőrfotósoknak ajánlott, akik ugyan rendelkeznek a kitobjektíven kívül másik objektívvel is, de nem túl sokkal. Az Adaptor 25 egy gépvázat (rajta egy közepes méretű objektívvel), valamint négy kisebb objektívet (pl. fix gyújtótávolságú nem telék), vagy két nagyobb objektívet (pl. 70-200-as telezoom) és egy vakut képes befogadni.

A táska kialakítása igen hasonlatos az előzőleg bemutatott kisebb darabéhoz, azaz itt is megtalálhatóak az oldalsó és elülső zsebek, de a táska méretéből adódóan az elülső zseb itt nagyobb befogadó képességű.

A belső részhez ezúttal is a biztonsági kapocs kinyitása, valamint a cipzár elhúzását követően férünk hozzá.

A fedlap belső oldalán szintén megtalálható a cipzárral nyitható hálós zseb, ahová az előzőhöz hasonlóan memóriakártyák, akkuk, vagy szűrők helyezhetők, s ezúttal sem maradt el a cipzár húzókáját megfogó pánt sem.

A belső teret tépőzáras, szivacsos térelválasztók osztják több részre, amelyeket igény szerint átrendezhetünk.

Tablet elhelyezésére is kínál rekeszt az Adaptor 25, méghozzá a belső tér hátsó részén. Ide maximum 9″ átlójú táblagépet helyezhetünk.

A táskát szintén hordhatjuk kézben, vállon, s övre fűzve is.

A kényelemről ezúttal is széles, párnázott, csúszásgátlós vállpánt gondoskodik. A kicsit nagyobb méret ellenére a vállpántot itt is műanyag karabíner rögzíti a táskához.

Az időjárásállósághoz az esővédő huzatot a táska hátulsó, alsó részéről húzhatjuk elő.

A Vanguard Adaptor 25 ára bruttó 18.890 Ft. E típusból létezik egy fokkal kisebb változat is, Adaptor 22 néven.

A Vanguard fotóstáskákat a Triponttól kaptuk kölcsön.

Ha a bemutatóink segítettek a termék kiválasztásában, akkor a vásárlásnál tegyen erről említést a kereskedőnél is! Ezzel támogathatja a Pixinfo.com működését. Köszönjük!