Egy ideje már mozgatja a fantáziámat, hogy valami új gépet vigyek a víz alá , amit ismét hosszú távon tudnék használni. A mostani gépemet még 2007-ben vásároltam, és azóta is tökéletes társam a merüléseim alkalmával.
A fotográfia fejlődő technikai újításainak következtében egyre jobb, nagyobb felbontású és gyorsabb gépek kerülnek piacra. Ez a fejlődés némileg lelassult az elmúlt években a Japánt sújtó sajnálatos földrengés és a Nikon thaiföldi gyárait érintő áradások miatt. Ennek következtében a Nikon D300-nak a mai napig nem érkezett utódja.
Amikor Tóth Józsi barátom vásárolt egy Nikon D7000 fényképezőgépet a hozzá tartozó SUBAL-tokkal, kiváló lehetőség nyílt egy kis tesztelésre. A gép kategóriáját tekintve egy alsóbb szegmenst céloz meg, mint annak idején a D300, de az említett fejlesztéseknek köszönhetően az előzetes tesztek során is kiválónak bizonyult.
Új lehetőségek, régi akadályok
Egy dolgot nagyon hiányoltam a régi gépemből, mégpedig a videó funkciót. Nem hiszem, hogy a jövőben áttérnék filmes vonalra, de néhány szituációban igen jól jött volna, hogy ugyanazzal a géppel készíthessek fényképeket és videókat.
A másik fontos, vonzó és számomra új téma, ami a gép kipróbálásra ösztönzött, az optikai vaku vezérlés. A digitális forradalom után a Nikon és Canon sem tette nyílt forrásúvá vakuvezérlési eljárásait, az iTTL-t és az eTTL-t. Ez kezdetben, az első években komoly gondot okozott a vízalatti fotózás során, hiszen a régi vakukat csak manuális módban lehetett használni. Ez elsőre nem okozott problémát, mivel a kijelzőn ellenőrizhető volt a helyes expozíció, de ha gyorsan változó körülmények között használjuk, hasznosnak bizonyulhat a TTL vakuzás. A mai napig megoszlanak a vélemények a profi vízalatti fotósok körében, hogy a manuális vagy a TTL vakuzás a jobb vagy hasznosabb. Én mindenképpen az utóbbi mellett teszem le voksom.
A tokozott TTL rendszervaku nem túl ideális megoldás, és 2 vaku egyidejű használatát sem teszi lehetővé. Szerencsére a búvárfotós eszközök gyártói hamar felismerték ezt a problémát. Az IKELITE például saját megoldású tokozással ált elő, és a DS vakukat is digitális kompatibilissé tette. A TTL-probléma azonban továbbra is fennállt sok más gyártónál, mint a SUBAL, SEACAM, SEA&SEA, AQUATICA stb. Egyfajta megoldást jelenthet a Heinrich-Weikamp féle i-TTL és e-TTL adapter, mely minden tokba beépíthető, így TTL lehetőséget biztosít többféle vakuhoz. Sajnos ez sem 100%-os megoldás, hiszen csak a gyári kódolást „visszafejtve” készült. Egy egyedi vakuzási módszert igényelt, amit én manuális TTL-nek hívtam, mert minden szituációhoz külön kompenzálni kellett a vakut, reménykedve, hogy eltaláljuk a megfelelő megvilágítást. Akad azért előnye is, mégpedig a könnyen kiismerhető működése, és a fotós számára megmarad a TTL által biztosított szabadság is.
Pár éve a kompakt gépeknél is megjelent az optikai kábeles kioldás, melynél a gép belső vakuja indította a külső vakut. A teljesítményt viszont itt is manuálisan kellett szabályozni. Előnye az volt, hogy elektronika nélkül egy egyszerű fénykábelen keresztül használhatóvá tett külső fényforrásokat. Nem sokkal ezután a taiwani NAUTICAM-nál jelentek meg azok a DSLR-hez készülő tokok, melyeket hasonló optikai csatolóval is elláttak, megerősítve a módszer létjogosultságát a felső kategóriás gépeknél is. Így a víz alatt is teljes szabadságot kaptunk a gyári TTL vakuvezérlés terén, melyet S-TTL névre kereszteltek. Kissé szkeptikusan fogadtam ezt a lehetőséget. Nem bíztam benne, hogy kellően gyorsan reagál. Azt hittem instabil lesz majd a vezérlés a belső vakuról, és gyorsan lemerül a gép belső akkumulátora. Ezekkel a rossz érzésekkel készültem a fenti említett első tesztre, és a biztonság kedvéért a 2 hetes szudáni utamra bepakoltam a régi IKELITE vakujaimat is, normál szinkron kábellel. Minden eshetőségre felkészültem.
A felszerelés
De fussuk át gyorsan, milyen rendszer került víz alá: Nikon D7000, Subal tok, INONz-240-es vakuk, optikai kábel, ultralight karok. A fényképezőgéppel nem is szeretnék sokat foglalkozni, rengeteg teszt fellelhető a neten. Csupán annyit tennék hozzá, hogy személyes véleményem szerint a D7000 szinte minden szituációra, bármilyen víz alatti fotós munkára megfelel. A tok az osztrák SUBAL cég gyártmánya, mely számomra kiemelkedő minőséget nyújtott az elmúlt évek során. Az összes gomb és funkció – ergonomikusan kialakítva – elérhető kívülről. Akár kesztyűben, vagy a keresőbe pillantva is könnyen kezelhető. Még az olyan bonyolult megoldások, mint a belső vaku felnyitása és lecsukása, valamint a liveview gomb kezelése is tökéletesen használhatók. A tokot SeaandSea típusú optikai (használat során a belső vaku fénye csak az optikai csatlakozón keresztül jut ki a tokból) és normál Nikonos V vaku csatlakozóval látták el, valamint egy 45 fokos külső keresővel. Ha elektronikus vakuszinkron kábellel szeretnénk használni, akkor a vakukat manuális üzemmódban használhatjuk.
A vakuk a japán INON cég termékei. Az elmúlt években komoly elismerést vívtak ki ezek a termékek a fotósok közt – elsősorban kompakt méretükkel és megbízhatóságukkal. A vaku 4 db AA méretű ceruza elemmel (vagy akkumulátorokkal) működik. Külsején LED pilot fényt, optikai és normál csatlakozót is találunk (utóbbi esetben csak manuális vakuvezérlés használható). Teljesítménye kis méretéhez képest szinte hihetetlen. 1″-os gömbbel szerelték fel, minek köszönhetően pontosan csatlakozik a karrendszerhez.
Teszt szárazon
Mint minden teszt, ez is otthon az asztalon kezdődött. Összeraktam a felszerelést, és kerestem valami jó teszt ábrát (lehetőleg minél több színnel, és nagy kontraszt különbségekkel). Első expozíció, közben figyelem, hogy mindkét vaku villan-e. Nyitok a rekeszen, újabb expo…kép visszanézése…tökéletes! Most lássuk a másik végletet! Rekesz F20-ra…még mindig hibátlan. Kissé le vagyok döbbenve az eredményen, mind a gyorsaságot, mind a képminőséget tekintve. Lövök egy 10 képes sorozatot. Az eredmény: mind jó. Szárazon felvillanyozó a teljesítménye, de majd a víz alatt kiderül, hogy mennyire működik a rendszer.
Teszt a víz alatt
A szudáni első merülésnél a már jól megszokott és a kedvenc objektívemet választom, a Tokina 10-17mm-t. Az első képekhez az itteni vizekben töménytelen mennyiségben előforduló színes lágykorallokkal kezdek. Nagy előnyük hogy látványosak, nem úsznak el, és a képbe könnyen belekomponálhatjuk a napot. Gyors komponálás után élességállítás. A fénymérés rendben. A vakuhoz 0,0 Fé kompenzációt állítok és exponálok. Az eredmény hibátlan, a hisztogrammal visszaellenőrizve is. Indulásnak nem is rossz, de nézzünk nehezebb témát!
Kissé feszülten folytatom, szinte arra várva hátha történik valami hiba, de a rendszer állja a sarat. A makréla raj nehéz feladat elé szokta állítani az elektronikát, hiszen az ezüstösön csillogó halak könnyen túlexponálhatók. Szerencsére közel engednek magukhoz, így beállítom a vakuk pozícióját, exponálok párat, majd kissé távolabb húzódok. Az eredmény most is tökéletes.
Már csak egy dologra vagyok kíváncsi, hogyan működik makrózásnál? Egy éjszakai merülésen ejtem meg az új próbát, a 105mm-es Nikkor Micro objektívet választva. A vakuba épített LED jó szolgálatot tesz, bár kissé koncentrált a fénye. A hozzá járó diffúzor, és piros takaró jól jöhet, ha félénk élőlényeket akarunk megközelíteni.
Egyik kedvenc témámmal kezdek, az alvó papagájhalak részleteinek megörökítésével. Hihetetlen színek és formák fedezhetőek fel ezekben a részletekben. A rendszer ismét hibátlanul működik. Úgy érzem magam mintha felszínen fotóznék egy gyári rendszervakuval. Egyszerűen nem tud hibázni.
Az egyik félelmem az volt, hogy a belső vaku használat miatt túlmelegedhet, és hamar lemerül a gép akkumulátora. Három nap használat és 901 kép után elégedetten veszem tudomásul, hogy 28%-on áll a töltöttség jelző. A vakuban lévő AA akkumulátorok is simán kibírtak 5-6 merülést és még mindig volt bennük szufla. A nap végén már csak megszokásból töltögettem őket. A kint töltött két hét alatt egyszer sem fordult elő, hogy bármilyen kommunikációs vagy túlexponálási hiba történt volna. Volt egy gomb, amiről érdekes módon szinte meg is feledkeztem: a vaku kompenzáció.
Hogy azért valami negatívumot is említsek, az elmúlt években nagy teljesítményű vakukat használtam SUBTRONIC NOVA, IKELITE DS161, de a most használt INON teljesítménye alulmarad az említett típusokhoz képest. Annyi hátrányát éreztem, hogy jobban kellett a vakukat pozicionálni, és szűk rekeszt választva nagylátószögnél több kompromisszummal használható. Átlagos szituációkban azonban elegendő teljesítményt nyújtottak. A modern DSLR gépek ISO teljesítménye kiváló, így kis hiányosságai könnyen kompenzálhatók.
Általában egy ilyen teszt végén, mindig felmerül a kérdés szeretném-e ezt a rendszert hosszútávon használni? A válasz egyértelmű: igen. A gépváz teljesítménye és mérete is ideális választás lehet a vízalatti fotósoknak. A vaku mérete is imponáló, ami plusz előnyt jelenthet repülős utazások alkalmával. Végül pedig, ha igazi TTL-t szeretnék, akkor az optikai megoldás jelentheti a kulcsot jövőhöz.
Írta és fényképezte:Selmeczi Dániel
