Tűz a víz alá! – Víz alatti fotózás fortélyai

A gépek nagy többsége digitális fényképezőgép tokban. De miért?

Nos, a válasz egyszerű. Mert kézenfekvő. Elérhető árú. Mert egyszerű. Vagy mégsem?
Igazából annyira nem is. Már az első lépcsőfok is magas, könnyen úgy érezhetjük, hogy hozzánk képest a szomszéd kisfia is zseni. Ugyanis mindenki dobálózik a zoom-okkal, megapixelekkel, fehéregyensúllyal (no ez még érthető), meg egyéb érthetetlen jellemzőkkel. A megfelelő gép kiválasztásához szeretnénk támpontokat adni a készülő „11 tipp vízalatti felszerelés kiválasztásához” cikkben.

Vissza a vízalatti fényképezéshez. Cousteau nagypapa valószínűleg a Calypso-t (nem a gépet, a hajót!) is odaadta volna azért a technikáért amit ma 100.000 Ft alatt megvehetünk. De nem mindegy hogy ezzel a technológiával mit kezd az éles szemű búvár. Mert a technika csak egy eszköz. Aki tudja használni, sőt még egy kis fotós spiritusszal is megáldott ember, csak ő tud majd művészi értékű fotókat csinálni. De akit még nem csókolt homlokon a múzsa, annak is van reménye szép képekre, de tanulnivaló akad bőven.

A digitális technológia rengeteg előnyt (és hátrányt) is hordoz magában. Vegyük ezeket sorra:

Előnyök:

• A víz alatt nincs lehetőség filmet cserélni. A digit géppel nincsenek korlátai az elkészített képek számának (csak a memóriakártya méretétől függ).
• A gépen azonnal visszanézhető a kép. Ha nem sikerült, lehet újra próbálkozni.Ugyan nehéz megállapítani egy bélyeg méretű képen hogy az élesség vagy az expozíció tökéletesen sikerült-e, de legalább valami támpontot tud adni. Jó hír hogy legtöbször odalenn kevés a fény, így az LCD relatíve fényes és kiválóan látható! Ha egy klikk nem sikerült, lehet törölni (bár ezt nem ajánlom, inkább odafenn a számítógépen, hideg fejjel).
• A digitális kompakt gépek (az érzékelő mérete és a lencsék tulajdonságai miatt) nagyobb mélységélességet adnak ugyanolyan blende beállítások mellett mint a tükörreflexes gépek. Igaz, a kompakt digit gépeken hiányoznak az igazán kicsi blendék, általában megáll a tudomány f/8 (vagy f/11) körül.
• Változtatható az érzékenység és a fehéregyensúly a víz alatt is, míg ez az analóg tecnikával csak filmcserével oldható meg.
• Az elkészült kép utólag még korrigálható, RAW formátumban fotózva még az expozíció is korrigálható (határokon belül – általában +- 2 blende)
• Az elkattintott csodálatos kép (megfelelő technikai háttérrel) akár perceken belül is az interneten lehet (vagy a világon bárhol). (Szóval ha sikerül lekapni amint a delfinek sakkozni tanítják a bálnákat, pillanatokon belül milliomosok lehetünk a képpel)
• Szükség esetén a legtöbb gép átalakítható videokamerává, rövid filmeket is készíthetünk a víz alatt (ugyan kis felbontásban és hanggal vagy anélkül)
• Nincsen többé költsége egy elkattintott képnek. Csak a nyomtatott mennyiség számít, vagy az archivált CD-k mennyisége. De ezen költségek sokszorosát behozza az, hogy nem kell kidolgoztatni feleslegesen a rossz fotókat.

Hátrányok:

• A 36 kocka korlátai nélkül a búvárt csábítja a lehetőség, hogy a minőséget mennyiséggel pótolja. Pedig 100 rosszul exponált képnél többet ér egy jó.
• A digitális technológia ma még nem tud olyan dinamikát produkálni mint a jól bevált analóg technika, ezért a nagy kontrasztú képeknél sok részlet elvész.
• Az érzékelők mérete miatt (csak egy pár gyártó hajlandó 24×36-os érzékelő méretet belerakni a gépeikbe, azokat is csak a csúcsárú, csúcsmodellekbe) a nagylátószögű vízalatti fotózás csak a csillagászati árú ultraszéles obikkal oldható meg.
• A fotósnak meg kell tanulnia a digitális utómunkát, a számítógép kezelését és egy csomó eddig ismeretlen ketyere használatát. Akinek ez eddig nem volt kenyere, annak ez komoly kihívás.
• A gépek fel vannak készítve változatos megvilágítású képek tökéletes exponálására – a víz felett. Víz alattira nem (vagy csak ritkán). De ez igaz az analóg gépekre is.

A fozózáshoz azonban nem csak a gép kell. Kell hozzá egy jól felkészült búvár, egy csodálatos tenger, megértő társ (vagy modell), és nagy adag ismeret. Mert a jó vízalatti kép nem (csak) a géppel készül, hanem jócskán benne van, hogy a fotós ismeri a környezetet, az élővilágot, a tenger lakóit, viselkedésüket.

Nem árt sokat gyakorolni a tökéletes lebegést. Ugyanis a kezdő fotósok nagy része „kereső vakká” válik amint a gép keresőjébe néz. Tudom, a digit gépek nagy részén nem a keresőt használják, hanem az LCD-t. De a tükörreflexes gépeken a keresőn keresztül komponál, és a kompakt gépeknél is előfordul (amikor sok a fény, és az LCD nem látható). A „keresővakság” baj forrása is lehet, hiszen a túl gyors süllyedés vagy emelkedés (amit a vakká vált fotós nem vesz észre) veszélyeket rejt magában. A lerúgott korallokról, felkavart homokról, vagy a fejbevágott társunkról nem is beszélve.
Szóval mielőtt a gépet a kezedbe veszed, tanulj meg lebegni becsukott szemmel is!

Ráadásul ott van az a fránya víz. Megtöri a fényt, megszűri, mások a színek, csillogások.
A piros szín a víz alatt a legkedveltebb rejtőzködőszín. Ugyanis 6 méter alatt a piros teljesen eltűnik. Így ami piros, az odalenn igazából fekete. De mélyebbre menve eltűnik a narancs, a zöld, és végül az összes szín. Marad a kék és a fekete. Ezt csak egyféle módon tudjuk korrigálni, viszünk magunkkal vakut. Egyet, kettőt, vagy sokat. Kinek a pénztárcája szerint. A gép és a tok választásánál érdemes odafigyelni ilyenekre is, hiszen hiába van egy klassz gépünk és vakunk, ha a tok nem engedi kommunikálni őket (olvasd: nincs vakucsatlakozásra lehetőség a tokon keresztül). Ezekre is kitérünk majd a készülő cikkben.

A színek változására van egy másik megoldás is – ugyan ezzel csak kis mélységben játszhatunk. Vagy színszűrőt teszünk fel (legkedveltebb a piros szűrő), amely visszaadja az elveszett színeket, vagy pedig állítunk a fehéregyensúlyon. Ez a téma megérne egy teljes cikket, de röviden mondjuk ez a művelet annyi, hogy „megmondjuk” a gépnek, hogy mit vegyen fehérnek. Ha például 3-4 méteren rámérünk egy fehér műanyag lapra, majd ezzel a beállítással fotózunk, visszajönnek a színek. De általános megoldásként a legegyszerűbb, ha sekély vízben felhős beállításban használjuk a gépet, szinte ugyanaz a végeredmény (a felhős időben elkékül a fehér, ugyanúgy mint a víz alatt, ez a beállítás visszatolja a színeket a helyes tartományba).

Sajnos mélyebben (ahová a piros már nem juthat el) semmit nem ér a fehéregyensúly, sem az utólagos korrekció a számítógépen. Mert ami nincs ott a képen amikor elkészül, később sem lehet rátenni. Maradt tehát a vaku.

Jöjjön hát a sokat emlegetett mondásom: Víz alatt az elégséges mennyiségű fény egy atomvillanás, minden ami ennél kevesebb fény, kompromisszumra készteti a fotóst.

A vakuk használata újabb kihívás elé állítja a bátor felfedezőt. Ugyanis ha a beépített vakut használjuk, a képek nagy részén „havazik„, vagyis a lebegő részecskék (ott vannak, higgyétek el!) visszacsillannak. Ha a vaku és a lencse nagyobb szöget zárnak be (vagyis elvisszük a vakut a géptől messzire) a jelenség kikerülhető, de egy csomó új problémát okoz. Mondjuk hogy a téma árnyékot vet, valamint a víz fénytörése miatt (minden közelebbinek és nagyobbnak tűnik mint ahol valóságban van) elég nehéz pontosan célozni a vakuval. Vagyis a komolyabb versenyzőknek érdemes egy második vakuba is beruházni. (Segít, ha a vakuban van egy beépített célzólámpa, vagy esetleg építünk egyet rá)

A digit gépek egy része ráadásul elővillanással becsüli meg az expozíciót. Ha a vaku nincs összekötve a géppel, hanem egyszerűen „slave” üzemmódban működik (vagyis a villanást észlelve sül el), az elővillanásra reagál, és a képből nem lesz semmi. Jó hír viszont, hogy a gyártók felismerték a problémát, és egyes vakuk ki tudják szűrni az elővillanást. De ha a gép nincs szinkronizálva a vakuval, meg kell tanulnunk manuális üzemmódban lőni. (Nem is olyan bonyolult, bár kell egy kicsit számolgatni. Sok vakugyártó cég ad egy kis expozíciós matricát amit fel lehet ragasztani referenciaként).
De a legjobb természetesen az, amikor együttműködnek. Ezt ma már sok tok és vaku tudja.

De jó lenne, ha csak ennyi lenne! A dolgok szépsége azonban abban rejtőzik, hogy nem kiismerhető olyan könnyen! A következő cikkekben megnézzük hogy milyen gépet, milyen szempontok alapján, mennyiért lehet választani, valamint ha már megvan a felszerelés, hogyan érdemes használni:

• vízalatti tok kompakt gépekre
• vízalatti tokok tükörreflexes digitális gépekre
• 11 tipp vízalatti felszerelés kiválasztásához
• vízalatti fotózás a gyakorlatban

Szeretnék mindent beletenni egy cikkbe, de nem sikerülhet. Nem véletlen, hogy a vízalatti fotózás (digitális!) tanfolyamom is 8 óra elmélet, plusz 4 merülés géppel. Ha érdekel, itt megtalálod a részleteket.