Digitális- és nagyformátumú fotósuli

0

Immáron sokadik alkalommal indítja útjára fotóiskoláját a Chromogenic Arts Kft. A tanulók neves szakemberektől sajátíthatják el a digitális, valamint közép-, és nagyformátumú fotózás elméleti és gyakorlati fortélyait. A tanfolyam első foglalkozásának időpontja 2005. szeptember 5. 18:30 perc.

Sajtóközlemény

Fotóiskolánk filozófiája, hogy magasfokú szakmai hozzáértéssel, a rendelkezésre álló legjobb tanítási módszerek és technikai eszközök, megoldások alkalmazásával, gyakorlatias formában megtanítsuk leendő hallgatóinkat a fotózás technikájára.

További fontos szempont a a szemléletesség, illetve az, hogy közben a tanulók minél inkább kedvüket leljék a fotózásban.

A tanfolyam legnagyobb része a digitális fotózás szakmai fogásait ismerteti, egy része pedig kifejezetten a közép- és nagyformátumú filmes fotózás praktikáit, trükkjeit tárgyalja.

A fotósulira teljesen kezdő, illetve a fotózás alapjaiban már jártas leendő hallgatók jelentkezését várjuk.

Oktatók, előadók:

Török György fotográfus
Szalontai Ábel fotóművész, az Iparművészeti Egyetem tanára
Gárdi Balázs fotóriporter, a World Press Photo nemzetközi fotóverseny első helyezettje
Kisbenedek Attila Az AFP hírügynökség fotóriportere
Jakab Zsolt az Adobe cég által minősített szakértő

Helyszín: Újpesti Gyermek és Ifjúsági Ház
1043 Bp. István út 17-19.

Összesen kb. 45 óra elmélet (13 alkalom) és kb. 55 óra gyakorlat külső helyszíneken (12 alkalom) minden óra után konzultációs lehetőség az oktatókkal az egyéni kérdések megválaszolására

Első foglalkozás: 2005. szeptember 5. , hétfő 18:30

Foglalkozások: elméleti órák hétfőnként 18:30-tól, gyakorlatok hétvégenként

Részvételi díj: 100.000,-Ft + ÁFA

A tanfolyam elvégzéséhez nem feltétlenül szükséges saját fotós felszerelés, igény esetén a résztevőknek – külön térítés nélkül – a foglalkozások idejére tudunk biztosítani digitális és filmes fényképezőgépet. Lehetőség van professzionális fotóberendezések (fényképezők, speciális nyomtatók, stb.) kipróbálására is a tanfolyam foglalkozásain.

A résztvevők a tanfolyam elvégzéséről oklevelet kapnak.

A legsikeresebb tanfolyam hallgatóknak fotókiállítási lehetőséget biztosítunk.

Több neves fotóeszköz-gyártó cég képviseletével kapcsolatban állunk, a tanfolyam hallgatóinak lehetőségük van kedvezményes termékvásárlásra digitális és filmes fényképezőgépekből, objektívekből, állványokból és sokféle egyéb fotós kiegészítőkből. Fotóiskolának hallgatóinak továbbá lehetősége van számos külföldi és hazai fotósszakkönyvet, illetve folyóiratot is -térítésmentesen- kölcsönözni az iskolától.

Az oktatás során a most következőkben leírt témáknál sokkal nagyobb és részletesebb a tananyag, ez csak egy rövid felsorolás tájékoztató jelleggel, a teljesség igénye nélkül:

Az elméleti oktatás főbb témái:

  1. Színtan, színkeverés, Pszichés színtan, színkompozíció, színhőmérséklet
  2. Formakompozíció, fotóterületek
  3. Fényképezőgép felépítése (digi/analóg), Rekesz és záridő
  4. Fényérzékenység, CCD-k, filmek fajtái, objektívek
  5. Fénymérés, filmkidolgozás
  6. Tárgyfotó és kellékei
  7. Modellfotó és kellékei
  8. Táj- és makrofotó, és ezek kellékei
  9. Riport-, dokumentációs fotó és kellékei
  10. Szkennerek, képfeldolgozás, nyomtatók, levilágítók, nyomdai előkészítés
  11. Sport- és akciófotó, hírügynökségi fotó, portrériport
  12. Árképzés, szerződések, modell-lapok, szerzői és egyéb jogok
  13. Riportfotózás különleges és rendkívüli helyzetekben, szélsőséges körülmények között

A gyakorlati órák főbb témái:

  1. fényképezőgép felépítése, használata (géptartás, állványok, tartozékok, stb.)
  2. fénymérés és beállítások, objektívek
  3. Világítástechnika , beltéri műterem, tárgyfotó
  4. Kültéri fények (derítőlappal)
  5. Világítástechnika :fények típusai, fényforrások típusai
  6. Tárgyfotó, épületfotó és perspektívakorrekció
  7. modellfotó, portré, divat
  8. Photoshop — nyomdai előkészítés, színkorrekció, digitális retus, webes előkészítés
  9. Photoshop II. — kiállítási képek és portfólió készítése
  10. Képértékelési gyakorlat
  11. Műtermi modellfotó, divatfotó, portré
  12. Műszaki fotózás, épületfotó, táj, makrofotó

További információ és jelentkezés:

Csikszenthy Csaba

Telefon: 06-20-390-1560

e-mail: cs.csaba@interware.hu