Fotózz!.hu: Két évesek lettünk!

0

2003. október elsején indult el a Fotózz!.hu képértékelő mellékletünk. Az elmúlt két évben sokminden történt, aki itt van velünk a kezdetek óta bizonyára emlékezetes eseményekre tud visszagondolni.
Idén több felhasználónknak is kiállítása volt, amelyekről – ha kellő tájékoztatást kaptunk – hírt is adtunk.
Kis fotós közösségünk ez évben kétszeri is kisebb találkozót szervezett magának, ezt elsősorban a naponta kommunikáló, chat oldalunkon is aktívan részt vevő barátainknak köszönhetjük.

S egy kis statiszika:
Mellékletünkre a két év alatt több mint 80 ezer fotót töltöttek fel, az összes vélemény száma pedig meghaladja a 850 ezret.
Az oldalon a képfeltöltéshez tavaly nyár óta már nem szükséges mindenáron véleményezni, azt SMS-küldéssel is ki lehet váltani. Bár az SMS-támgatás célja nem elsősorban a kredit kiosztása, illetve az oldal bevételeinek növelése, hiszen az SMS-ből beérkező összeg 50%-át az Aranyág gyermek Alapítvány, 25%-át pedig a mozgáskorlátozott fotósok Monfodi Alapítványa kapja.
Nagy népszerűségnek örvendenek profi fotósunk, Máthé András értékelései, melyek a legjobban sikerült és/vagy legérdekesebb fotók alapján készülnek. Természetesen – mivel egy nap csak egy értékelés kerül ki tőle – nem tudunk minden remek fotót értékeltetni vele, de igyekszünk tág palettán belül válogatni.

S hogy miért is érdemes a Fotózz!.hu tagja lenni? Segíthetünk fotóstársainknak ötleteinkkel, megoszthatjuk érzéseinket a fotókkal kapcsolatban, illetve saját képeinket bemutathatjuk, véleményeztethetjük, mások értékeléseiből ötletet nyerhetünk.

A második évfordulónk alkalmából ezen a hétvégén az értékelések után dupla kreditet írunk jóvá már aktív felhasználóinknak!