Samsung GX-1S digitális tükörreflexes fényképezőgép

0

Új márkát avathat a DSLR klub, hiszen a Samsung személyében újabb gyártó csatlakozott az egyre bővülő listához. A távol-keleti gyártó egyben az első, amely komolyabb fényképezőgépgyártó előélet nélkül vág bele a feladatba. A korábban megjelent cserélhető objektíves, digitális tükörreflexes vázak mind, ilyen téren jártas gyártók műhelyeiből kerültek ki. A Samsung az első, mely elektronikai óriásként nézett szembe a kihívással. Munkájához természetesen segítséget is kapott, mégpedig az etéren nagy múltú Pentax révén, így nem meglepő, hogy első DSLR váza a Pentax belépőszintű *istDS modelljére épül. Olyannyira, hogy szinte teljesen megegyezik a két fényképezőgép. A két cég tavaly ősszel írt alá együttműködési megállapodást hasonló gépek közös fejlesztésére, így nem meglepő a hasonlóság. A két modell között csupán néhány szoftveres funkcióban, így például témamódjaiban illetve azok elnevezésében, és a mellékelt szoftvercsomagban van különbség.

A GX-1S is 6 megapixeles felbontással bír, 23,5 x 15,7mm-es méretű CCD érzékelőn, így a felhelyezett objektíveknél 1,5x szorzóval kell számolnunk. Az objektívek alapvetően a Pentax KAF2, KAF és KA bajonettszabványán alapulók lehetnek. A Samsung régóta együttműködik a Schneider-Kreuznach céggel. Ennek eredményeként a német gyártó D-XENON szabványú objektíveit is használhatjuk a vázon. A GX-1S-hez, megjelenésével egy időben két ilyen objektív is megjelenik, D-XENON 18-55mm F3,5-5,6 és D-XENON 55-200mm F4-5,6 néven.

A Samsung GX-1S főbb tulajdonságai:

  • 6 megapixeles felbontás (23,5 x 15,7mm)
  • 11-mérőmezős, fázisérzékelős AF-rendszer (0-19 Fé közötti érzékenység tartománnyal)
  • Adobe RGB és sRGB színterek
  • RAW és 3 tömörítési fokozató JPEG képformátum
  • ISO 200-3200 érzékenység
  • 6 témamód
  • 30-1/4000, Bulb záridő
  • Expozíció sorozat (3 kocka, 1/3, ½, 1 Fé lépésközökkel)
  • Képsorozat: 2,8 kocka/mp, 8 képig
  • Expozíció korrekció
  • 1/180 max. vakuszinkron
  • Mélységélesség ellenőrzés
  • x0,95 nagyítású, 95%-os lefedettségű, pentaprizmás kereső, dioptriakorrekcióval (-2,5- +1,5)
  • Fehéregyensúly 7 előre programozott, automata és manuális beállítással
  • Felnyíló vaku 15,6 kulcsszámmal (ISO200)
  • 18-féle egyedi beállítás
  • 2,5″ átlójú, TFT monitor, 210000 képpontos felbontással
  • Infra és vezetékes távvezérlési lehetőség
  • Önkioldó 12 és 2 mp késleltetéssel
  • Digitális filterek: B&W, Sepia, Soft, Slim
  • Képkorrekció: színtelítettség, élesség, kontraszt (-2 – +2)
  • SD memória támogatás
  • 4 db AA akkumulátor/elem
  • 125x93x66mm
  • 505 gramm