ÁL/ARC fotógrafika kiállítás

A munkahelyen, a kedvenc kocsmánkban, és persze az utcán is; Az élet sokszor rákényszerít valamilyen viselkedésre, valamilyen álarc használatára ; hiszen igazi arcodat nem érdemli meg bárki; Hogy még jobb lehess ebben a mindennapi, mindannyiunknak kötelező játékban, szeretettel várunk FEBRUÁR 10-én 19.00-tól a LISZT FERENC térre, Köő Adrien és Lerch Péter Ál/arc című szabadtéri fotó+grafikai kiállítására. A pezsgőről és a farsangi fánkról gondoskodunk a zene meglepetés… A kiállítást megnyitja: Barkó Judit (műsorvezető, újságiró) Sőt: még egy álarcot is kapsz, hogy még könnyebb legyen elvegyülni a tömegben (vagy elkülönülni a tömegtől – csak rajtad múlik). Gyere el: minden jó arc itt lesz.

Ál/arc
Köő Adrien fotográfus és Lerch Péter grafikus szabadtéri kiállítása Álarc vagy az arcunkra festett maszk mögé bújva kiléphetünk a saját, igazi egyéniségünkből és eme segédeszközök igénybevételével teljesen elálcázhatjuk, másnak mutathatjuk magunkat, szerepet játszhatunk. Időlegesen kibújhatunk önmagunkból, új egyéniséget varázsolhatunk magunknak, megtéveszthetjük szűkebb vagy tágabb környezetünket, vagy akár elrejtőzhetünk önmagunk és a világ elől.

Az önmegváltoztatásnak ez az igénye valószínűleg egyidős az emberiséggel, mint ahogy a maszkok vagy álarcok használatának is az ősidőkig visszanyúló, a felhasználási célt tekintve gazdagon szerteágazó története van. Hiszen már az ősember is maszkot készített az elejtett állatok trófeáiból ezzel befolyásolva a következő vadászat sikerességét, vagy megrémítve az ellenséges hordák harcosait. Egyes természethez közelálló népcsoportoknál a mai napig él az arcfestés, álarchasználat, maszkkészítés a kultikus szertartásaik kapcsán. Ám valójában álarc az orvosi maszk is, mely a segítő távolságtartását és személytelenségét jelképezi, de ugyanígy a színházi vagy filmes smink is, sőt a modern nők naponta használt, figyelemfelhívó, és divatirányonként változó make up-ja is. A kiállítás időtartamával egybeeső farsang alatt az álarcos illetve jelmezbálok népszerűsége bizonyítja az álarcok történetének és létjogosultságának folyamatosságát a szórakozás területén is.

A fiatal és tehetséges fotográfus-grafikus alkotópáros legújabb műveiben egy kicsit a maszkok és álarcok mögé próbál belesni. A fotografikák alapjául Köő Adrien finom érzékenységű portréi szolgálnak. A különböző karakterű és különböző arcfestést, sminket, maszkot viselő arcok az álarc alkalmazásának variációit mutatják be az archaikustól és klasszikustól az egészen hétköznapi és a valóban jellemrejtő változatokig. A feketebőrű afrikai fiú arcán a törzsi múltból származó fehér maszkon a zöld minták és csíkozások erősen archaikusak, első ránézésre anakronisztikusnak hatnak, de mindenképpen egy ősi, évszázados közösséghez való tartozást jeleznek, még ha időszakosan és szimbolikusan is. Az „álarc” alatt és miatt a fotó készítésének pillanatában egy primitív harcost láthatunk, nem pedig a valódi hús vér, s valószínűleg szelíd természetű, közöttünk élő fiatalembert.

Klasszikus álarc a gésa – szintén erősen a fehér színnel domináló – maszkja is, mely évezredek óta elszemélyteleníti használóját, hiába viseli egy modern fiatalasszony. A szerep és a személyiség ellentmondásosságát a modell szeméből és szájának keserű biggyesztéséből olvashatjuk ki. Játékosnak tűnik a fiatal lány a vörös, a narancs és a sárga , illetve az orron a fekete, fehér kombinációjával kialakított maszkja, orrában divatos piercinggel, nyakában burjánzóan gazdag gyöngysorral. Itt is a tekintet árulkodik: az álarc csak játék melyben egy kamaszlány akar démoni nősténynek látszani.

Ezzel ellentétben valódi buja nőiességet sugall az arcon egymásba átmenő vörös és súlyos, földbarna foltokkal, a megvastagított ajkakon illetve az állon felhasznált feketével megfestett női álarc. Itt a szándékosság tetten érhető, a hölgy termékeny és be is akarja bizonyítani termékenységét, többször és minél hamarabb.

A felsorolt és a többi, a kiállításon megjelenő, álarcokat bemutató fotografikákon tehát különböző emberek, különböző vágyai, érzelmei, emberi kötődései jelennek meg, Egyesek felerősítik, mások gyengítik, vagy teljesen megváltoztatják viselőjük arcát, így átmenetileg karakterét is. Ezeket az ellentéteket vagy hasonlatosságokat hangsúlyozzák tovább az „ovális keretbe” , tojásformába foglalt arcokon túl a képfelület többi részén szereplő grafikai elemek, – foltok, vonalak, formák, jelek – melyek visszarímelnek a portrékon felhasznált motívumokra. A részletgazdagságot, az ábrázolás, a problémafelvetés fontosságát erősíti a szokatlan és modern hordozó, a citylight tábla erőteljes, esetenként brutális fényereje, megvilágítási módja is.

Köő Adrien és Lerch Péter arcai és ál/arcai újabb figyelemreméltó lépést jelentenek a kialakulófélben lévő köztéri művészetben. Nemcsak színesítik a rendelkezésükre bocsátott teret, hanem rólunk emberekről szólnak. Figyelemfelkeltően, elmélyedésre késztetően, modern nyelvezettel, izgalmasan és gazdagon.