A Budapesti Tavaszi Fesztivál során Bartók Béla születésének 125. évfordulója alkalmából több kulturális esemény kerül megrendezésre. E a sorozatnak részeként nyílik fotókiállítás a Mai Manó házban, amelyen Gink Károly zeneszerzővel kapcsolatos képei tekinthetők meg.
A kiállítás megtekinthető:
2006. március 16. – 2006. április 23.
minden hétköznap 14.00 – 19.00
hétvégén és ünnepnap 11.00 – 19.00
Mai Manó Ház
1065 Budapest-Terézváros, Nagymező utca 20.
Telefon: 473-2666
Fax: 473-2662
SAJTÓKÖZLEMÉNY:
TISZTELET BARTÓKNAK
A Magyar Fotográfiai Múzeum a nemzetközileg is jegyzett Gink Károly (1922-2002) fotóművész képeiből kiállítást rendez a Mai Manó Házban. A bemutatandó képanyag igazodik a Tavaszi Fesztivál eseménysorozat gerincét képező Bartók Béla (1881-1945) emlékére rendezett ünnepségsorozathoz. Úgy gondoltuk, hogy ez alkalomból a Múzeum által 2004-ben megvásárolt teljes Gink Károly életműből azokat a felvételeket emeljük ki, melyek a Változatok Bartók színpadi műveire és a Mikrokozmosz gyűjtőnevet viselik. Ezekből a kiállítási képekből és a fotóművész hagyatékában maradt, eddig ismeretlen felvételekből kívánunk kiállítást bemutatni, mely azoknak is újszerű és izgalmas lesz, akik ismerik a fent említett sorozatokat.
A kiállítás a Budapesti Tavaszi Fesztivál programja
MEGNYITÓ 2006. MÁRCIUS 16-ÁN
CSÜTÖRTÖKÖN 17 ÓRAKOR.
GINK KÁROLY
1922. február 4-én született a Győr-Moson-Sopron megyei Iván községben. 1940-ben érettségizett a Széchenyi Ferenc Felsőkereskedelmi Iskolában. 1941-42 között könyvelőként, tisztviselőként dolgozott. 1942-ben fényképészinas, segéd Várkonyi László stúdiójában. 1945- ben az Orient Kép-szolgálat (a Magyar Szociáldemokrata Párt sajtóügynöksége) munkatársa; a Dolgozók Világlapja fotóriportere; a Külügyminisztérium fotóosztályának munkatársa; 1950- 51 között a Magyar Fotó munkatársa. 1955-től szabadfoglalkozású fotográfus. Ekkor készítette első könyvét. 1956: a Magyar Fotóművészek Szövetsége alapító tagja; 1990: a Magyar Fotóriporterek Kamarája elnöke; tiszteletbeli tagja a Német Szövetségi Köztársaság és a Dán Fotóművészek Szövetségének.
Portréfilmet készített vele a Hamburgi Televízió, és A Dunakanyar szerelmese címmel a Magyar Televízió is; majd 1978-ban Változatok Bartók zenéjére címmel. Keresztury Dezsővel volt önálló televíziós műsora. Bartók Béla és Kodály Zoltán életművéhez kapcsolódó munkásságáért elnyerte a centenáriumi esztendők Bartók- és Kodály diplomáját. Önálló kiállításainak száma, a világszerte vándorló Bartók tiszteletére összeállított tárlatával meghaladja a kétszázat. Életmű kiállítására készülve, váratlanul érte a halál, 2002. május 10-én.
Legfontosabb albumai
1955 Csunyinka
1956 Fülemüle
1957 Beszélő házak
1963 Beszélő tájak
1967 Lighea
1968 Európai pillanatok
1969 Ithaka
1974 Az én világom
1976 Változatok Bartók színpadi műveire
1983 Vallomás Görögországról
1989 Beszélő házak és tájak
1994 Budapest- Papírváros
1998 Hatvanhat portré
Legtöbb könyve több kiadásban, és több országban jelent meg. Összesen 53 könyvet illusztrált.
Fontosabb kiállításai
1957 Amszterdam, Nemzetközi Focus Szalon XVI. Nemzetközi Kiállítása
1958 Barcelona, XVII. Nemzetközi kiállítás
1959 Brüsszel, Világkiállítás
1962 Kereskedelmi Kamara Váci u. mintaterme, Budapest; Athén; Krakkó; Varsó
1964 Róma
1966 Lipcse
1968 Hamburg
1976 Tihany, Tisztelet Bartóknak
1980 Vallomás művésztársakról, Bartók 32 Galéria, Budapest
1981 Hommage a Bartók , Vigadó Galéria, Budapest
1987 Magyar Fotográfia ’87, Műcsarnok, Budapest; Meditációk, Miskolci Galéria
1991 Németország 1960-1990, Goethe Intézet, Budapest
1998 40 portré, Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest
2002 Bartók- sorozat, MVM Galéria, Budapest
Kiállításai halála óta
2002 Életmű kiállítás a Sajtófotó keretén belül, Néprajzi Múzeum, Budapest
2003 Boldog, Mai Manó Ház, Budapest
2003 Kodály- Budavári Te Deum, Újlipótvárosi Klub Galéria, Budapest
2004 Bartók- sorozat, Miskolci Operafesztivál, Miskolci Színház
2004 Senior Fotográfusok, MVM Galéria, Országos Széchenyi Könyvtár, stb.
2004 Boldog/ képek, Néprajzi Múzeum, Budapest
Fontosabb kitüntetései
1940 Országos Diákfotó Pályázat, aranyérem
1942 Nemzetközi Budapesti Fotókiállítás, aranyérem 1942
1954 Nemzetközi Fotókiállítás, Bécs, aranyérem
1955 Nemzetközi Fotókiállítás, Bécs, aranyérem 1955
1958 Brüsszel- Grand Prix, a színes fotózásban elért eredményeiért
1969 Nemzetközi Naptárkiállítás- Grand Prix, Bombay
1970 Nemzetközi Naptárkiállítás- Grand Prix, Bombay
1972 Balázs Béla díj
1974 Érdemes művész
1976 Nemzetközi Naptárkiállítás- aranyérem, Bréma
1982 Pécsi József díj
1989 Kiváló művész; a Magyar Művészetért Alapítvány díja
1997 A Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje
1998 A Magyar Fotóművészek Szövetsége Életmű- díja
2002 A MÚOSZ Aranytoll díja
„Egész életútja és művészete könyörtelen oppozíció az illúziók ellen. Nyugtalan keresése azoknak a mélyebb összefüggéseknek, amelyekben kijelölhető az ember helye az emberhez méltatlan viszonyok között. Ezt az egyetemes emberit kereste a parasztban és a munkásban, az íróban és a művészben, mégha arcukat előnytelenül kellett is megrajzolnia. Ugyanennek az emberi meg- nem- szépítésnek a jegyében keresi a közeli és a messzi tájak, kövek, fák, rekvizitumok üzenetét.” (Részlet az 1981-ben, Zsámbékon rendezett kiállítás meghívószövegéből)
Vámbéry Ármin írásain felbuzdulva vágott neki a világnak. Így születtek meg útikönyvei- élménybeszámolói a látottakról, az ott élők kultúrájának ismertetéseként, történelmi emlékeinek művészi dokumentálásaként. Albuma jelent meg Perzsiáról, Grúziáról, Azerbajdzsánról, Üzbegisztánról, Örményországról, Perszepoliszról, Indiáról. Figyelt arra, hogy ezek ne csak egyszerű művészettörténeti könyvek legyenek – képeivel arra akarta felhívni az emberek figyelmét, hogy a magyar kultúrán kívül létezik más kultúra is. Könyvterve volt Németországról.
„Kodály Budavári Te Deum-ának alapgondolata ragadta meg. Képein mintha arra keresne választ: mit adott a magyarság Európának, és mit adott Európa a magyarságnak. Hol lírai hangú, hol meg drámai erejű képein azt mutatja be, amit egy-egy korszak alkotott, a következő lerombolt és betemetett, majd egy újabb ismét napvilágra hozott.”(Részlet Eősze László írásából)
Két mesekönyvében, a Csunyinka álmában, és a Fülemilében túllépi a hagyományos fotókönyvek eddig megszokott jellegét, és mint egy animációs film, lejátssza a mese világát.
Örökké elégedetlen volt magával és a világgal. A legnagyobb elismerés az volt számára, amikor valaki azt mondta egy fényképéről, hogy olyan szívesen kirakná a lakása falára.
1956 novemberében a zöldhatáron keresztül megpróbált disszidálni, de elfogták.
Reklámfotóival több díjat nyert, többször kiérdemelte az Év legszebb könyvéért járó díjat is.
A technika kínálta valamennyi eszközt (ki)használta. A különböző szűrőket, a sötétkamra- manipulációkat. Ezeket nem afféle „olcsó trükk”- ként kezelte, sokkal inkább a naturalista kép emocionális úton történő megváltoztatásához használta fel. Tudta, hogy a fotográfia a létezés egyfajta dokumentuma, és mint ilyen, nem lehet hamis. Azt vallotta, hogy a fotózás 60%-a laborban történik. Fő mottója a „látni és láttatni”, majd később a „látva látni”.
