Tisza-tavi és veszprémi fotók pályázata

0

Új útikönyveihez vár illusztrációs fotókat a Vendegvaro.hu szerkesztősége.
Feltöltési határidő: 2008. március 30.

Sajtóközlemény:

Legyen a Vendégváró fotósa – a Tisza-tónál, valamint Veszprém és környékén!

Új útikönyvek készülnek a Vendégváró könyvműhelyében: ezúttal Veszprém és tágan értelmezett környékének, illetve a Tisza-tó és környékének látnivalóit, érdekességeit, szórakozási és pihenési lehetőségeit vesszük számba. Ha van néhány jó fényképe ezekről a vidékekről, Ön is a Vendégváró-útikönyvek fotós szerzője lehet!

Rendhagyó pályázatot hirdet most a Vendégváró – amelynek lényege, hogy a beküldött képek közül megvásároljuk azokat, amelyeket használni szeretnénk az újgenerációs Vendégváró-útikönyvsorozat nyár elején megjelenő, a Tisza-tó, illetve Veszprém és környéke köteteiben.

Ennek értelmében olyan (egy évnél nem régebbi) képeket várunk pályázati site-unkra márciusban, amelyek: a Tisza-tónál, illetve a környező településeken – Abádszalókon, Tiszafüreden, Berekfürdőn, Karcagon, Sarudon, Tiszaderzsen, Poroszlón stb.

Veszprém és környéke útikönyvünk esetében Veszprémben, illetve a környékén, többek között Zircen, Várpalotán, a Bakonyban, a Somló borvidékén, a Művészetek Völgyében, Herenden, Ajkán, Devecserben, a cseszneki várban, Sólyban, Eplényben, Szentkirályszabadján, Balatonfűzfőn stb. készültek – és hozzájárulnak ahhoz, hogy a valóságnak megfelelően, az utazáshoz kedvet csinálva mutassuk be ennek a területnek a látnivalóit, természeti értékeit, hangulatait.

Már kapható a sorozat Eger és környéke, A Balaton és környéke és a Debrecen, Hajdúszoboszló és a Hortobágy vidéke kötetek – a pályázók ezekből „vizuális információt” kaphatnak.

Mit kínálunk?
Bárki részese lehet egy sikeres könyvsorozat új kötete elkészítésének – csak a fotók minősége számít.

A kiválasztott képeket a Vendégváró.hu látogatói még a könyv megjelenése előtt megismerhetik.

A kiválasztott fotók szerzőivel szerződést kötünk – amelynek értelmében a jogtulajdonos a kép készítője marad, a Vendégváró a Tisza-tó és környéke útikönyvben (és annak további kiadásaiban), illetve a Vendégváró.hu site-on való megjelentetésre nyer jogot, minden esetben a fotós nevének feltüntetésével.

Ezért a Vendégváró képenként 2600 Ft + áfát fizet, és a közölt fotók készítőit megilleti az útikönyv egy szerzői tiszteletpéldánya.

A pályázat rendje

  • ahhoz, hogy valaki képet tölthessen fel a site-ra, regisztrálnia kell magát – a szavazáshoz is szükséges a regisztráció, de a képek nézegetéséhez nem;
  • csak egy évnél nem régebbi fotókat várunk;
  • a pályázat 2008. március 30-án zárul le;
  • csak az érintett területen készült fotókat várunk – ezt a kiírás általános részében részleteztük;
  • technikai kikötés: a felbontás 100 dpi, a hosszabb oldal mérete minimum 500, maximum 1024 pixel, a formátuma legyen jpg – amelyek, ha a képet a Vendégváró szeretné megvásárolni, álljanak rendelkezésre 300 dpi/200 mm magasság méretben;
  • a Photoshoppal (vagy más programmal) manipulált képeket kizárjuk. A képek minőségének javítását szolgáló „beavatkozások” természetesen nem tartoznak a manipuláció körébe.
  • a feltöltéskor három kategória közül lehet választani – mindegyikhez tartozik egy rövid tartalmi leírás;
  • egy témáról (egy esemény, egy épület, egy táj) egy pályázó max. öt képet tölthet fel. A hatodiktól a moderától mérlegelés nélkül törli a fotókat.
  • a kép (képek) feltöltésekor kérjük, pontosan töltse ki a rovatokat:
    • album: lenyíló listáról választhatja ki azt a kategóriát, amelybe leginkább illőnek érzi a képet
    • file címe: ide a kép címét kell beírni – kérjük, ne mulassza el a címadást
    • file leírása: egy rövid szöveges ismertetés – különösen akkor fontos, ha a cím önmagában nem sokat árul el a kép konkrét tartalmáról – másoknak lehet ez fontos információ
    • kulcsszavak: nem kötelező kitölteni, de ha ide beír néhány olyan szót, ami jellemző a képre, segíti a fotó-site keresőrendszerének hatékony működését
    • a szerző neve: a kép szerzői azonosításának elsődleges eleme a regisztrációban megadott e-mail cím. Örömmel vesszük, ha teljes nevét már itt is megadja, hiszen a könyvekben teljes névvel szerepelnek majd a fotók készítői
    • a felvétel helyszíne: fontos, soha ne mulassza el kitölteni, a lehető legpontosabban!
    • a felvétel dátuma: fontos, kérjük, hogy ezt is töltse ki.
    • a felvétel körülményei: a technikai adatokat, fényviszonyokat kell ide beírni – nem kötelező kitölteni.

    Egy fotó csak akkor vehet részt a pályázaton, ha a következő információs mezők korrekten vannak kitöltve: cím, leírás (ha a cím önmagában nem egyértelmű), szerző neve (lehet becenév is), a felvétel helyszíne és dátuma.

  • a file feltöltése után a kép nem jelenik meg azonnal, a moderátor és a szerkesztők kapnak a feltöltésről egy értesítést. Ők megnézik a képet, a hozzá írt szövegeket, esetleg ellenőrzik a kategória-besorolást, ha szükséges, apró módosításokat-pontosításokat végeznek, majd jóváhagyják a feltöltést – amennyiben a kép megfelel a pályázat előírásainak, illetve a minimális technikai-tartalmi minőségi követelményeknek. A feltöltésről értesítést kap a feltöltő a megadott e-mail címre, és ebben szerepel az a szöveg is, ami jelzi, a Vendégváró-site illusztrációként használhatja ezt a képet. Amennyiben Ön nem járul ehhez hozzá, írjon erre az e-mailre egy választ a megfelelő tartalommal (pl.: nem járulok hozzá). Ha valaki a Vendégvárón való használathoz nem járul hozzá, az természetesen nem zárja ki, hogy a könyvhöz kiválasszuk a fotóit. (A fotók könyvhöz való megvásárlásával viszont a site-on való megjelenítés jogát is megkapja a Vendégváró.)
    Kérjük, akkor is válaszoljon feltétlenül, ha valaki esetleg az Ön e-mail címével visszaélve, az Ön tudta nélkül töltött fel képet! Ebben az esetben természetesen haladéktalanul töröljük a site-ról azt a fotót.

Fontos: ha valaki egyszerre több képet tölt fel (egy menetben maximum 5-öt lehetséges), minden egyes képpel kapcsolatban külön értesítést kap – és természetesen arról is egyenként dönthet, hogy melyik kép illusztrációs felhasználásához járul hozzá, illetve melyik képéhez nem.

A Vendégváró munkatársai „versenyen kívül” tölthetnek fel képeket.

Ha a feltöltéssel valami problémája akad, írjon a következő e-mail címre: fotopalyazat@195.70.36.134