Sanyo Xacti DMX-CG9

0

A Sanyo ügyesen egyensúlyozik a digitális fényképezőgépek és videokamerák szűk határvonalán. Hibrid készülékei úgy tűnik sikeresek, hiszen évek óta nyomon követhetjük megújulásukat.

A sorozat legújabb terméke az Xacti DMX-CG9, mely a szériától már megszokott, „egykezes”, inkább kamerára emlékeztető külsőt és a markolatból nyitható LCD kijelzőt kapta. A készülék CMOS szenzora 9,1 megapixeles, de interpolációval 12 megapixeles képméreteket is elérhetünk. Mellé 5x optikai zoomos objektívet kapunk, mely kisfilmes értéken 38-190 mm-nek megfelelő képkivágást ad F3,5-3,7 fényerővel. Az élességállítás normál módban 80 cm-ről, szupermakró állásban akár 1 cm-ről is lehetséges, az érzékenység pedig ISO 50 és ISO1600 között szabályozható. A kézremegés ellen mind álló-, mind mozgókép esetén digitális stabilizátor dolgozik. A készülékben az arcfelismerő technológia is megtalálható, mely legfeljebb 12 emberi arcot képes felismerni. Külön érdekesség, hogy a működési jellemzőkről és esetleges hibákról emberi beszédhangon tájékoztat a gép.

A sorozatfelvétel sebessége 5 kép/mp, legfeljebb 10 felvételig, bár ezt csak 2 megapixelen tudja a gép. 9 megapixeles felbontásban ugyanennyi képet készíthetünk 1 kocka/mp sebesség mellett. A videók maximális felbontása 640 x 480 képpont, maximálisan 60 kocka/mp sebességgel. A videók MPEG4 formátumban készülnek AVC/H.264 tömörítéssel. Hangfelvételnél szélzaj szűrés is bekapcsolható.

A már említett, kihajtható és forgatható LCD monitor képátlója 2,5”, felbontása pedig 230 000 pixel. Fényessége 7 fokozatban szabályozható. A beépített vaku kulcsszáma 4, így nagylátószögnél 0,5-2,2 méter, tele állásban 0,5-1,5 méter között ad jó megvilágítást.

A mindössze 180 grammos készülék a mellékelt lítium-ion akkumulátorral működtethető, melynek egy feltöltésével kb. 195 felvételt készíthetünk. A DMX-CG9-et 40 MB beépített memóriával látták el. További bővítése SD, vagy maximálisan 32 GB-os SDHC kártyákkal lehetséges.

A készülék hazai megjelenéséről még nincs hír. Japánban és az Egyesült Államokban április 19-én kezdik meg forgalmazását, fekete, fehér, ezüst és piros színben.

A Sanyo Xacti DMX-CG9 főbb jellemzői:

  • 9,1 megapixeles CMOS érzékelő (12 Mpx interpolációval)
  • 5x optikai zoom (38-190mm)
  • Ergonómikus markolat
  • Digitális stabilizátor
  • Arcfelismerés
  • MPEG-4 mozgókép (640 x 480 pixel, 60 fps)
  • Szélzaj szűrés
  • 1 cm közelpont
  • 2,5”-os kihajtható LCD kijelző, 230 000 képponttal
  • Lítium-ion akku
  • 40 MB belső memória
  • SD/SDHC kompatibilitás