A technikai újságírók (köztük mi is) egy ideje fújnak már a Canonra amiatt, hogy az elterjedt gyakorlattal ellentétben nem osztják meg az újságírókkal az új termékeket (itthon semmit, a fejlett világban a kompakt gépekről előre tájékoztatnak, a tükörreflexeseket azonban szinte senkinek nem mutatják meg). Az internet korában az az információ, amit órákkal a hivatalos bejelentés után kapunk csak meg, már nem nagyon érdekes. Azalatt a néhány óra alatt mi is felkutatjuk az eredeti sajtóközleményt és képeket. Persze lehet ez egy jól működő marketing stratégia része, mint ahogy az Apple is ezzel operál. A lelkes felhasználók és újságírók hónapokkal a bejelentés előtt elkezdenek spekulálni, hogy lesz-e az adott termék, ha lesz, akkor milyen lesz és mennyibe fog kerülni. Persze ezeknek jelentős része teljesen alaptalan találgatás, de néha iparági informátoroktól kiszivárog néhány hihetőbb részlet is. De sosem az Appletől. Az eredmény az, hogy a termék megjelenésének időpontjára az összes érdeklődő felspannolva várja a jövevényt és minden pénzt megad, hogy az elsők között juthasson hozzá. Úgy néz ki, hogy a Canon megpróbál azonos taktikával játszani. Nem árul el senkinek semmit, had találgassanak az emberek, mikor eljön egy termékvonal frissítésének ideje. A lelkes fotósok fényképezőgépeket rajzolnak photoshopban, a sajtó pedig időről-időre lehozza ezeket. Hivatalos infó pedig nincs, mert azt a sajtó úgyis kikotyogná. Az Apple és a Canon technikája között azonban megfigyelhető egy érdekes különbség: Míg az Apple maga sosem szivárogtat ki semmit (valószínűleg mindenki Steveje saját kezűleg törné ketté valamijét (jobb esetben a karrierjét) az illetőnek, aki ilyet tenne), addig a Canonnál mindig szükség van apró lökésre, hogy a sajtó elkezdje az ingyenreklámot. Ilyen volt az 5DMkII esetében a német Canon oldalon való megjelenés, vagy a 40D esetében a CIPA listán való idő előtti felbukkanás, vagy most az EOS 1000D Canon help fájlban való listázás. Persze ezek egy része (az utolsó nyilván nem) lehet szimpla hamisítvány is, de az elmúlt években már én magam is láttam idő előtt megjelent információkat hivatalos Canon oldalakon (Kanada, Ausztrália, Németország, Spanyolország, Norvégia, stb – minden alkalommal másik ország kapja a lehetőséget). Az az igazság, hogy teljesen megértem a Canon hozzáállását: ha aláíratják velem a titoktartási szerződést (amiben súlyos euro tízezres büntikkel fenyegetnek, ha bármit megírok a határidő előtt), akkor az ilyen ingyen reklámok, mint például ez a post nem születhetnének meg. Az pedig komoly veszteség lenne a számukra.
NÉPSZERŰ CIKKEK
Hova rohanunk? Lassíts!
Pár órája olvastam a Youngrens (Erin és Jeff Youngren) blogjában egy esküvői fotózásról szóló cikket, ami komolyan mély nyomokat és szomorúságot hagyott bennem. Gyűröm,...
Zajos (nagy érzékenységű) képek élesítése
A facebookon csak MarkP-ként magát megnevező angol glamour fotós oktatóvideót készített a nagy érzékenységgel és/vagy zajos képek utólagos élesítésének egy módjáról. A Photoshopban...
Vízalatti fotózás a gyakorlatban
Mindig elborzasztott, amikor megláttam egy női táska mennyi apró kis vackot tartalmaz, és milyen iszonyú "bőrönddel" képesek egyesek közlekedni a világban. Sőt, bevallom, sokszor kinevettem, amikor láthatóan évekkel ezelőtt elfeledett tárgyak is előkerültek a mélyéről. Ezek után belevágtam a vízalatti fotózásba. Ma már kevesebbet mosolygok a sok cuccon, én egy teljes bőröndöt képes vagyok megtölteni apró bizbaszokkal.
Így távolítsd el (retusáld le) a távvezetékeket, drótokat a fotódról – pofon egyszerűen
Lehet nem is gondolnád, mennyire egyszerű vezetékeket, kábeleket eltüntetni egy fotóról. Aaron Nace megtanítja neked is, hogyan érdemes csinálni...
Kezdőknek a Photoshopról
Teljesen kezdőknek készült az 33 részből álló, 7,5 órányi videóanyag, amely az Adobe Photoshop legalapvetőbb tulajdonságait és használatát igyekszik megtanítani a nézőknek.
A grafikus kezelői...
TOVÁBBI
- All
- alapfokon
- állványok
- blogszemle
- digitális sötétkamra
- előkészületben
- Featured
- fényképezőgépek
- fotóelmélet
- fotónyomtatók
- fotótörténelem
- fotózz!hu
- friss áru
- interjúk
- képgyűjtemény
- kiállítások
- kiegészítők
- könyvek
- mobilfotózás
- objektívek
- okostelefonok
- pályázatok
- photokina 2006
- pletyka
- projektorok
- szkennerek
- szoftverek
- táskák
- technológiák
- témák fotózása
- Tesztfotók
- tippek>haladóknak
- tippek>kezdőknek
- tudósítások
- videó
- világítástechnika
- ultrakompakt
- kompakt
- ultrazoom
- prémium kompakt
- vízálló - strapabíró
- kompakt jellegű MILC
- SLR jellegű MILC
- belépő szintű tükörreflexes
- profi MILC
- középkategóriás tükörreflexes
- profi tükörreflexes
Bővebben