Természetfotós tábor

0

A Győri Fotoklub Egyesület és a Reflex Egyesület 7 napos természetfotós tábort szervez fiatalok számára.
A tábort a Bakony lábánál tartják, ahonnan közös kirándulásokat indítanak, valamint szakmai előadások is várják a résztvevőket.

Részvételi díj: 20.000 Ft.

Sajtóközlemény:

Győri Fotóklub Egyesület és a Reflex Egyesület közös természetfotós táborának szakmai programja: 2008 augusztus 3-9

A tábornak helyet adó ökológiai oktatóközpont a Közép-Dunántúli Régió (Veszprém megye), valamint a Nyugat-Dunántúli Régió, (Győr-Moson-Sopron megye) határán, a Bakony és a Kisalföld találkozási pontján fekszik. Pápateszér község még a Kisalföld, a hozzá külterületként kapcsolódó Farkashegy már a Bakonyalja tájegységhez tartozik. A 24 fő elszállásolására, a közösségi programok és az oktató tevékenység ellátására alkalmas épület egy közel két hektáros területen erdő mellett fekszik, a telek határán ered a tíz pápateszéri ér egyike. A Fenyőfői Ősfenyves 2-4 kilométerre, a bakonyszentlászlói egykori bauxitbánya 6-8 kilométerre található. Az egykor volt 25 pápateszéri vízimalom közül több a Reflex-ház közelében található.

1. nap (Vasárnap)
14.00-ig: Megérkezés táborba, elhelyezkedés (a résztvevők egyénileg érkeznek a tábor helyszínére)
16.00-ig: Elhelyezkedés, ismerkedés az épülettel, területtel.
17.00: Tábornyitó (programismertetés, szabályok)
18.00: Szakmai program Szabó Béla (résztvevők tudás szintjének felmérése)
19.00: Vacsora
20.00: Pápateszér helytörténete (Nagy Péter vetítettképes előadása)

2. nap (Hétfő)
7.30 Reggeli
8.00: Ismerkedés a faluval
9.00 – 12.00: Szakmai program (Hogyan készítsünk jó képeket, kompozíciós, témaválasztás, stb)
12.30: Ebéd
13.00-18.00: Fenyőfői Ősfenyves, gyalogos túra. Szakmai program (táj, növény, makró fényképezés gyakorlati lehetőségei)
18.30: Vacsora
19.00: Közös vetítés, a készített felvételek kiértékelése,
21.00-től (jó idő esetén) tábortűz, szalonnasütés.

3. nap (Kedd)
7.30 Reggeli
8.00: Kőrishegy, a Bakony legmagasabb pontja (30 kilométeres gyalogtúra, alternatív program), vagy szabad program szerinti fotózás,. Autók számától függően ezt meg lehetne tenni autóval is. Esetleg a bakonyi bencések gazdálkodásának megtekintése.
18.00 Vacsora
19.00 Közös vetítés, a készített felvételek kiértékelése
20.00 Szabad program. Esti csillagfotózás (derült ég esetén)

4. nap (Szerda)
7.30 Reggeli
8.00- 18.00: Bakonyszentlászlói bauxitbánya, (szakmai program:Tájfényképezés gyakorlati lehetőségei, miként fogalmazzuk meg az ember tájrombolását, az új táj hangulata, fedezzük fel az újdonságokat) Cuha völgy (gyalogtúra, erdei vasút)
18.00: Vacsora
20.00: Imre Tamás hivatásos természetfotós, Canon Wildlife Ambassador, Vadvilág Természetfotó Egyesület elnöke előadása a professzionális természetfotózásról. Afrikai fotó szafarin készült diaporámájának bemutatása.

5. nap (Csütörtök)
7.30: Reggeli
8.30 – 12: Malomtúra – Pápateszér egykor volt 25 vízimalmának fotódokumentációs feltérképezése.(Szakmai program: épület fényképezés gyakorlati problémái- vakuhasználat belső térben, adott fény belső térben, stb.)
12.30: Ebéd
14.00 – 18.00: Szakmai program (digitális prezentáció-hogyan mutassuk be képeinket)
18.30: Vacsora
20.00: Közös vetítés, a készített felvételek kiértékelése

6. nap (Péntek)
7.30: Reggeli
8.30 – 12: Kirándulás Pápára. Kiállítási képek elkészítése
12.30: Ebéd
14.00-17.00 Kiállítás rendezése
18.00: Kiállítás megnyitó a Pápateszéri Kultúrházban, a táborban készült képekből. A kiállítást megnyitja Szalczer György polgármester.
20.00: Közös vacsora és tábortűz a kiállításra érkezett vendégekkel.

7. nap (Szombat)
7.30: Reggeli
8.30: A tábor szakmai értékelése – Szabó Béla
12.30: Ebéd
14.00-től hazautazás.

Szükséges, ajánlott eszközök:

  1. Fényképezőgép
  2. Fotóállvány (ha van)
  3. Memóriakártya
  4. Tartalék akkumulátor
  5. Akkumulátor töltő
  6. Ha van, akkor laptop, digitális háttértár
  7. Megfelelő ruházat (cipő, pulóver, esőkabát, stb)
  8. Korábbi alkotásaiból bemutatkozó anyag (papírkép, digitális anyag, ami rendelkezésre áll)
  9. CD vagy DVD lemez, a rendezők laptopjára lementett a résztvevők anyagának kiírásához.

A tábor elsősorban 14-22 év közötti fiatalokat vár, de az életkortól való eltérés nem kizáró ok.
Részvételi díj: 20.000.-Ft.

Jelentkezés és bővebb információ:
Nagy Péter
programvezető
REFLEX Környezetvédő Egyesület
9024 Győr, Bartók Béla utca 7.
mobil: 30/28-99-940
telefon. 96/329-792
fax: 524-500
reflexgy@c3.hu
www.reflex.gyor.hu

Tábor szakmai vezetője:
Szabó Béla fotográfus
www.belafoto.hu