Panasonic-Sanyo szövetség

0

A Panasonic Corporation és a Sanyo Electric Co. Ltd. a napokban tartott közös igazgatósági ülésén együttműködési megállapodást hozott tető alá. Múlt heti egyik hírünkben még arról számoltunk be, hogy egy esetlegese felvásárlás is bekövetkezhet, de az eddigi tárgyalások még nem vezettek ilyen eredményre. A szövetség pontos részletei még nem ismertek és csak az elkövetkezendő hetekben kerülnek kidolgozásra. A cél természetesen ugyanaz, mint minden ilyen szövetségé; az összehangolt működés eredményeképpen több bevételhez jutni.

A megállapodásról készült sajtóanyag mindenesetre egy fontosabb területet emel ki, ez pedig az „energia-üzlet”, azon belül is például a tölthető áramforrások piaca. Ezen a téren mindkét cég igen komoly érdekeltséggel rendelkezik, így tevékenységük összehangolása, vagy összekapcsolása komoly piaci változásokat is előidézhet. A részleteket, terveik szerint, az év végéig dolgozzák ki.