Egy hét az életből

0

Mindössze egy fényképezőgép, valamint érdekes látásmód szükségeltetik hozzá és bárki bekerülhet az Olympus által támogatott Week of Life honlap nemzetközi fotósorozatának. A cél: egy hetünk megörökítése képekben. A kezdeményezés nem verseny, inkább az emberiség sokszínűségét bemutatni kívánó összegzés, fotókon keresztül. A most induló honlap mellett a legjobb sorozatok a rendszeresen megjelenő Week of Life magazinban is publikálásra kerülnek.

További részletek a sajtóközleményben.

SAJTÓKÖZLEMÉNY

Week of Life – “Életünk képekben”

Prága, 2009, szeptember 1. – A Week of Life egy eredeti elképzelés, melyen keresztül a bolygónkon élő emberek minden idők legnagyobb, az egész emberiséget bemutató archívum szereplőivé válhatnak. Az elképzeléshez az ihletet Adolf Zika 3285 fényképéből készült „One Year of My Life” (Egy év az életemből) című könyve adta, mely a Leica közreműködésével jött létre. A fotóművész, rendező és producer Adolf Zika hatalmas sikert aratott mindennapi életét ábrázoló, egy évig minden nap kilenc fotó készítésével megalkotott archívumával. A saját sikere nyomán megszületett Week of Life eredeti ötletének kidolgozása óta eltelt 3 évben a szlovák fejlesztő Rado Korpa és az amerikai befektető Tomas Loewy bevonásával alakult meg a projekt szellemi vezetését végző team.

A projekt építőkockája a résztvevő mindennapi életének egy hete, melyet napi kilenc fotó készítésével mutat be. A projekt szerkesztője az egy hét alatt készült, emberi sokszínűség és a különféle magatartásformák szempontjából legjellegzetesebb időtöltést ábrázoló képeket választja ki. Egy hét hét napból áll, melyek mindegyike más és más jelentéssel bír, más illatokat, más látványt hoz, illetve változatos intenzitással hat érzékeinkre és energiáinkra. Az emberi tevékenységet – legyen az tudatos, vagy sem – befolyásolja ez az időegység: így mondhat el sokat rólunk és másokról az egy hetünket ábrázoló fotósorozat.

Minden egyes résztvevő, aki megmutatja egy hetét, az ember egyediségét és eredetiségét hirdető végtelen mozaik egy apró részletét alkotja és a XXI. század emberiségét ábrázoló gigantikus fotóarchívum társszerkesztőjévé válik.

A kezdeményezés célja megismerni a bolygónkon élő emberek életét – a különböző népek, hivatások, életkorok képviselőit tekintet nélkül arra, hogy életüket érdekesen, vagy unalmasan élik. Alappillére az a filozófia, mely szerint minden élet egyedi és érdekes, különösen annak, aki a Föld másik féltekén él. A részvételhez egy fényképezőgép mellett mindössze a mindennapi élet keresőn keresztül történő bemutatásáért érzett lelkesedés szükséges. A projekt így nagyon szórakoztató és egyúttal kifejezetten jó ismeretterjesztő lehet, sőt, akár lelkünkről készült szociológiai tanulmányként is felfogható. Nemcsak magával ragadó és cenzúra nélküli riport, hanem lehetőség a különböző életek megismerésére és összehasonlítására, melyeket a távolság, a célok és körülmények tesznek teljes mértékben eltérővé.

Az elképzelés 2009 szeptemberében, a www.weekoflife.com honlap elindulásával válik valóra. Más közösségi oldalaktól eltérően nem az emberek monitor elé ragasztása a célja, hanem az élet változatosságának megismertetése és felfedezése olyan minőségi tartalommal, melyet felhasználói saját maguk alkottak – mindezt kifejezetten oktató és ismeretterjesztő jelleggel.

A Week of Life nem hirdeti azt, hogy tagjai számára az egymás közelebbi megismerésének lehetőségét nyújtja. Felhasználói saját érzéseiket és élményeiket megosztva hoznak létre egy hatalmas családot. A felhasználói profil lapjain keresztül persze ugyanúgy lehetőségünk van a Week of Life világával történő kommunikációra, mint más ismert közösségi oldalon.

Végül, de nem utolsósorban: évente többször kiadásra kerül a Week of Life nyomtatott magazin is, mely a legérdekesebb résztvevőket, interjúkat, fotósorozatokat, profilokat és témákat mutatja be.